Többször újraélesztették a katonák a Holt-Tiszában elmerült nőt

– Nem tekintünk magunkra hősökként, hiszen csak azt tettük, amit sokan mások is megtettek volna, ha akkor a helyünkben lettek volna – hangoztatta M.Z. zászlós és F.M. őrvezető, akik mindketten az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár katonái, és akiknek – elsősorban – a hölgy most az életét köszönheti.

Az asszony ez év április 18-án este hét óra körül a kertvárosi Holt-Tiszapart úton kerékpározott hazafelé, amikor – máig tisztázatlan körülmények között – az Árnyas utca kereszteződésénél, a korlátok nélküli keskeny útról, a meredek partfal mentén a vízbe zuhant.

Egy arra járó nő azt látta, hogy a bajba került hölgy kapálózik a vízben, ezért megállította az arra közlekedő első járművet, melyben M.Z. ült.

– Kiszálltam, s azt láttam, hogy a parttól befelé 8-10 méterre a vízben lebegő ember még csapkod a karjaival, de a feje a víz alatt van – emlékezett a történtekre a húsz éve hivatásos katona, az Irakban, Afganisztánban és Koszovóban nyolc missziót teljesítő zászlós.

– Odaadtam a segítséget kérő nőnek a telefonomat, hogy hívja a mentőket, én pedig el kezdtem vetkőzni, s közben megállítottam egy másik autót. Abban pedig épp a kollégám, F.M. ült (az eset mindhárom szereplője egyébiránt kertvárosi, hovatovább látásból

mindegyikük ismeri is a másikat – a szerző).

– Rendkívül hideg volt a víz. Elértem a hölgyet, akinek akkorra már nem voltak életjelei. Kiemelve a fejét a vízből, a vízbe térdig gázoló F.M. kollégámmal és annak a testvérével, hárman kivonszoltuk a partra. Azonnal nekiláttunk az újraélesztésnek, s vártuk, hogy érkezzenek meg a mentők – mondja M.Z., aki – s ez már a sokadik szerencse faktor – épp aznap délelőtt vizsgázott le sikeresen életmentésből!

– Az ilyenkor előírt két befúvás melletti harminc mellkas-kompressziót tizenötre csökkentettem. Akkorra már gyűltek oda többen segíteni, közülük egy idősebb ember nagyon hasznosan avatkozott be.

– Nagyon hosszú időnek tűnt, mire a mentők megérkeztek, addig a hölgy többször visszanyerte életfunkcióit, de legalább háromszor a karjaink között „el is távozott”... Végre megjöttek a mentők és nagyon szakszerűen stabilizálták az állapotát, majd elszállították – magyarázta a zászlós.

– Mivel én a hölgy férjét jobban ismerem a kollégámnál, nekem kellett a történtekről tájékoztatni – mondja ezt már a Koszovót ugyancsak megjárt F.M. – Tőle tudjuk, hogy felesége néhány napig kritikus állapotban, kómában feküdt az intenzíven, s az orvosok

eleinte nem sok jóval biztatták a felépülés kapcsán.

– Azóta azonban szinte óránként jön a remek hír: a hölgy már a belgyógyászaton lábadozik, emlékezik, beszél, ha lassacskán is egyelőre, de mozgatja a végtagjait – örül a legfrissebb sikerélményeknek az őrvezető. Mert ez a történet akárhogyis, de mégiscsak siker.

És a szerencsés egybeesések is pozitív végkicsengést adnak az ügynek. A hideg vízben ugyanis a hölgy gyorsan kihűlt volna, ha nem fedezik fel a balesetét idejében. Ha épp nem jár arra úszni tudó, határozott és bátor ember.

Mi a szerencse, ha nem az, hogy M.Z. aznap délelőtt épp életmentésből vizsgázott? Vagy tényleg a jó Isten fogta végig a hölgy kezét, miután egy igen balesetveszélyes útról belezuhant a kerékpárjáról a Holt-Tiszába...?!

M.Z. és F.M. azt mondják: nem lebeg a szemük előtt a várható kitüntetések sora. A zászlós, saját bevallása szerint, nem viselte volna el azt a kudarcot, hogy a hölgy meghal.

Megviselték viszont a történtek, de elégedett, hogy emberéletet mentett. Az őrvezető szerint sem voltak hősök, csupán emberek, akik egy magatehetetlenül a végzetébe sodródó embertársukon segíteni tudtak...