Íme, itt az egyik sokat látott szolnoki sarokház története

Egy felemelkedni próbáló rétegről adnak hírt ezek az otthonok, bár az ő történetükbe is jórészt belekavart a háború, meg a szocializmusnak nevezett zsákutca. Tipikus példányuk a Xavéri kápolnával szembeni saroképület, Straub Ferenc Géza asztalos és neje, Halász Eszter egykori lakása.

A telken eredetileg egy nádfedeles, szabályos háromosztatú parasztház állt, amit először egy L alakban csatlakozó szobával kívánt bővíteni a közeli Viola utca 1. szám alá bejelentkezett tulajdonosa. Ehhez nyújtotta be 1927-ben első, a Batthyány utcában működő Kalafszky János építész által készített tervet a Horánszky utca 103. számú telekre.

Elképzelést azonban hamarosan módosította, s az új, Borbély János által jegyzett terv már teljesen más, új épület képét mutatja. Ehhez a régi, zegzugos várost, jobbító utcavonal-kiigazítás miatt, Straubék szeptember 28-án Radnai Ferenc szolnoki ügyvéd közreműködésével megvásároltak a várostól egy, a megyeszékhely szépészeti alapjába befizetett ötszázhúsz pengős összegért 26 négyszögöles közterületet.

A ház 1927. június 30-án kelt végleges tervén a Horánszky, ma Ady Endre útra néző utcai fronton bő negyvenegy négyzetméteres műhely, egy 16 és fél négyzetméteres és egy húsz négyzetméteres lakószoba, az udvari oldalon, ahol az épület bejárata is volt, egy fürdő, előszoba, konyha, kamra, s külön az udvaron néhány melléképület volt.

Falait téglából emelték, tetejét cseréppel fedték. Lakhatási engedélyét 1927 októberében vették kézhez újdonsült gazdái. A ház eredeti képe annyiban tért el több átalakítást megért jelenlegi kinézetétől, hogy külső homlokzatain ajtót nem nyitottak, és a mai sima falfelületekkel szemben csak ívelt felső párkánnyal és szerény barokkos dísszel koronázott ablakok néztek az utcára.

Ugyanakkor máig megmaradt eredeti, a sarkát kiemelő, egyéni kinézést kölcsönző háromnegyed köríves zárterkélye. A ház további sorsáról, és arról, hogy a későbbi tulajdonosváltások sorát a háború utáni államosítások nyitották-e meg, nem sokat tudunk.

Akkoriban kunyhótól a palotáig mindent „köztulajdonba” vehettek, itt is történhetett hasonló eset. Az asztalosmesterről utoljára egy 1941-ben, már a háború alatt kelt irat ad hírt a megyei levéltárban található iratkötegben.

Annak tartalma szerint a belügyminisztérium nemzetbiztonsági szempontból nem emel kifogást az ellen, hogy Straub Ferenc Géza kirakodóvásárokon és búcsúkon, és hasonló sokadalmakon árulhassa a portékáját.

Ez a papír elég meglepő tanúsága az akkori idők szellemének. Nehéz egy hokedlit nemzetbiztonsági szempontból értékelni, bár életem során magam is láttam már fegyverként forgatott példányait.