Gyorsan befogadták a fiatal állatorvos házaspárt Martfűn

– Egyenesen az utca végéig, majd jobbra. Onnan már látják, hol van a rendelő! – igazít útba egy asszony Martfű csendes részén. Bár Dorottya és Emil viszonylag új lakosok a városban, Martfű-szerte ismerik őket, az „állatdokikat”. Fiatalok, kedvesek és... mindkettejük ugyanazon ujja alaposan bekötve.

– Nos, igen... – nevetnek – munkahelyi baleset. Engem egy macska harapott meg. Isten bizony, a macskaharapás veszélyesebb, mint a kutyaharapás – meséli dr. Nyakacska Emil. Párja, dr. Győri Dorottya ujjtörését egy marha okozta, aki odacsapta a kezét az ajtóhoz.

– Nem zavaró, ráhúzom a kesztyűt, tudok vele dolgozni! – legyint Dorka.

– Emil már nehezebben műt bekötött kézzel. Elmeséli, ennél sokkal komolyabb balesetük nem volt még. Na jó, azért párszor rúgta meg, lökte oldalba őt marha, Emil bőrébe pedig mélyedt néhányszor kutyafog, de kórházba nem kellett menniük állatok okozta baleset miatt.

Kiderül, az ifjú házaspár messziről érkezett Martfűre. A férj debreceni, a feleség budapesti. Emil azonban a szakmát megyénkben kezdte el, dolgozott Karcagon és Jászberényben is.

– Feleségem pedig Mezőhéken, egy tehenészeti telepen kezdett. Közben nagyon megtetszett a családcentrikus, emberléptékű Martfű, itt telepedtünk le két évvel ezelőtt. Úgy érezzük, befogadtak bennünket, nem szeretnénk tovább menni.

A fiatalok úgy gondolják, a pályakezdők nagyobb része a fővárosban keresi a megélhetést. Ezért tapasztalható az, hogy vidéken jobbára az idősebb generáció képviselői dolgoznak állatorvosként. Ezért is örültek különösen a martfűiek a fiatal szakembereknek. Akik – és ezt hangsúlyozzák! – nem konkurálnak egymással, inkább kiegészítik a másikat.

– A nap nagy részében külön dolgozunk – magyarázza Emil.

– A rendelőben főleg én vagyok, de délután besegít Dorka. Ennyi közös munka, együtt tartózkodás pont egészséges. Amúgy pedig párom a nagy állatokat kedveli, én a kisebbeket. Ha nem tud megelleni a tehén, a feleségem megy ki valószínűleg a helyszínre. Ha pedig egy kutyának lesz baja, én sietek hozzá.

Az, hogy Dorottyának a szíve csücske pont a szarvasmarha, mondhatni, igen szokatlan.

– Az egyetemen szerettem beléjük, ebből írtam a szakdolgozatomat, sőt, a tudományos diákköri dolgozatomat is. A tehenészetben, ahol dolgozok, ezerkétszáz állat él. Egységben nézzük őket, hisz a termelés a fontos. Ennek ellenére meglátom a lelküket is, főleg, ha beteg az a tehén. Rengetegszer megsajnálom őket, néha a könnyem is kicsordul.

Ha azt hisszük, hogy a két állatdoki csak kutyákkal, macskákkal és tehenekkel foglalkozik, tévedünk. Vittek már hozzájuk vörös vércsét, békát, nyulat, teknőst, sőt, még ormányos medvét is. Elismerték, az egzotikus állatok bizony feladják nekik a leckét. Nem szégyen azonban egy-egy különlegesebb jószágot felküldeni a fővárosba, szakorvoshoz.

Emil és Dorka még otthon sem marad állatok nélkül, jelenleg két vizslával és egy macskával élnek együtt. Ugye, mondani sem kell, hogy mindhárom állat makkegészséges, két állatorvos mellett?!

„Mellékállásban” igazi állatvédők is!

– A környező állatvédő szervezetekkel szoros kapcsolatban vagyunk, igen jó az együttműködés velük. Mindenhogyan támogatjuk őket és viszont ők is segítenek. Hamar felismertük, mindenképpen hatékonyabb a munkánk, ha összefogunk. Szép küldetés ez! – hangsúlyozzák a fiatalok, akiknek macskája ugyancsak mentett jószág. Ahogy mondják, hálás is azért a kis szőrmók, hogy befogadták...

A cikk témájával kapcsolatban véleményt is írtunk, melyet ide kattintva olvashat el.