Van olyan, amikor nem csekély feladatot ró a nagyszülőre a sors

Vannak azonban olyan esetek, amikor nem csekély feladatot ró a nagyszülőre a sors.

Hiszen nem egyszerű kihívás, ha valakinek felnevelvén saját gyermekét vagy gyermekeit, már idősödő korban magára kell vállalnia mindazt a terhet, amit alapesetben egy anya, apa hordoz a vállán – persze a gyereknevelés örömeivel együtt.

Különösen küzdelmes lehet, ha egy gyermek nem egészséges, gondozása pedig lefoglalja a nagyszülő minden idejét. Az pedig szinte kilátástalan helyzetet teremthet, ha egyáltalán nincs kivel megosztani a feladatokat…

Cseppet sem irigylésre méltó a hunyadfalvi Mozsár Istvánné sorsa sem. Nehéz belegondolni, hogyan jut egyáltalán ideje mindenre… Reggelente busszal kíséri a kis Istvánt a neki megfelelő, lakóhelyüktől kilométerekre működő iskolába, és persze érte is kell mennie – igazodva a nem éppen sűrű buszjáratokhoz.

Közben pedig ugyanúgy időt kell szakítani a mindennapi teendőkre: megejteni a bevásárlást, ennivalót készíteni, takarítani, kimosni, elintézni az aktuális hivatalos ügyeket. Ha pedig várja őket az orvos, akkor nincs mese, neki kell indulni akár az ország másik felébe is.

Sokan talán el sem tudják képzelni, hogyan lehet hatékonyan megszervezni egy ilyen időbeosztást, mikor lehet egy kis időt pihenésre, lazításra, feltöltődésre szánni.

Tegyük szívünkre a kezünk: vajon mindennap éreznénk magunkban erőt egy ilyen súlyú feladat felvállalására, vagy csak abban bízhatnánk, hogy a szeretet megtáltosítja az embert!?

Szerencsére élnek közöttünk önfeláldozó, fáradságot nem ismerő nagyszülők. Akiknek azonban szükségük lenne rá, hogy minél több segítséget kapjanak mindennapi harcukban…