jászkunság

2019.03.24. 15:30

Bence, Máté, Hanna és Zoé vezeti a hazai névlistát

Továbbra is a Bence a magyarok kedvenc utóneve – derült ki a Belügyminisztérium (BM) által nemrég közzétett legfrissebb adatokból. A lányoknál immár nyolcadik éve a Hanna vezeti a listát. A szolnoki újszülöttek többsége a Dominik, Noel, Marcell, Levente, valamint az Anna, Hanna, Lili és Zselyke neveket kapta.

Czakó Nóra

Egyformán népszerűek a régi, hagyományos és az új, divatosabb utónevek is

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

Hosszú ideje nem változott sokat a legnépszerűbb fiú- és lányneveket tartalmazó lista, melyet a Belügyminisztérium ad ki minden évben.

Az újszülöttek adatait magában foglaló nyilvántartásból kiderült, hogy 2018-ban sem tudta letaszítani a trónról egyik név sem a Bencét. A 2001 óta listavezetőt első utónévként egész pontosan 1523 csecsemőnek adták keresztnévként.

A második helyen a Máté szerepel, 2003 óta fut be ezüstérmesként a célba; tavaly összesen 1336 újszülött kapta első utónévnek. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Dominik állhatott fel, amelyet 1188 alkalommal választottak a szülők.

A lányok esetében a Hanna volt az abszolút kedvenc. A héber eredetű női nevet 2011 óta tartják a gyermeket vállalók az első helyen, múlt évtől újabb 1475 baba első utónévként viselheti.

A Zoé a második helyig tornázta fel magát, és összesen 1122 újszülött hordja ezt a görög nevet, mely jelentése: élet. Annákból is tovább szaporodtak a magyarok, a harmadik helyet kiérdemlő női keresztnevet 1090 csecsemőnek adták első névként. A hagyományosabb utónevek közül egyébként csak a Zsófia fért be az első tízbe.

Egyformán népszerűek a régi, hagyományos és az új, divatosabb utónevek is
Fotó: Illusztráció/Shutterstock

Az országos listához hasonló a megyeszékhely statisztikája is. Szolnokon ugyanis tavaly a legnépszerűbb fiú utónevek a Dominik, Noel, Marcell és Levente voltak, a legtöbb újszülött lány pedig az Anna, Hanna, Lili és Zselyke neveket kapta.

Gyuricska Éva, a szolnoki polgármesteri hivatal sajtóreferense lapunknak elmondta, tapasztalataik szerint egyformán népszerűek a régi, hagyományos és az új, divatosabb utónevek is. Az viszont nem jellemző, hogy a szülők után nevezik el a gyermekeket.

Az újszülöttek leginkább akkor kapnak két utónevet, ha a szülőnek is két utóneve van. Ilyenkor a gyermek második neve jellemzően megegyezik a szülő utónevével.

2017-ben az Anna, Luca, Noel és a Dominik voltak a legnépszerűbb nevek a megyeszékhelyen, 2016-ban pedig a lánynevek közül az Alexandra, Csenge, Jázmin, Zselyke és a Zoé. 2016-ban a legtöbb kisfiút Benettnek, Noelnek, Kevinnek, illetve Dominiknak neveztek el szüleik.

A legkülönlegesebb név pedig leánynál az Ajsa, fiúnál pedig a Zsülien volt. Láthatjuk, hogy a Dominik és a Noel az elmúlt három évben is töretlen népszerűségnek örvendett, az országos lista harmadik helyezettje, az Anna azonban csak az ezt megelőző két évben került be a legkedveltebb nevek közé a megyeszékhelyen.

Az akadémia szerint Mogyoró lehet, Mazsola nem

A Magyar Tudományos Akadémia névtanácsa minden évben frissíti az anyakönyvezhető nevek listáját. Már összesen több mint négyezer lehetőség közül válogathatunk.

A tavaly jóváhagyott női nevek között szerepel például a Mogyoró és a Margitvirág is. Ezenkívül anyakönyvezhető még lányok esetén a Balzsa, Cirel, Dusenka, Evina, Felda, Kunti, Makaréna, Nandita, Sekina és a Szmirna is.

A magyar fiúnevek listájára is új nevek kerültek fel, mint például az Aragorn, Bájron, Doroteó, Hananjá, Kresimir, Mahmud, Naszim, Nenád, Nurszultán, Rasszel. Persze nem minden névkérelmet hagyott jóvá a névtanács bizottsága.

Nem ment át a szigorú szűrőn például a Blanche, Zidane, Tió, Rumi, Napfi, Kopasz, Betyár, Gézengúz, Maci, Moha, Öcsi, Szöcske, Vackor, Mazsola és a Szivárvány sem.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában