2019.03.30. 19:54
A Duna–Tisza-csatorna megálmodója
„A hidakkal csak baj van!” – ez a mondat állítólag magától Dillher Ferenc ezredestől származik. Erre lehet következtetni Bojtor István rövid kis karcolatából, amely a Dillher ezredes lova címet viseli.
A szolnoki Tisza-híd az 1700-as években
Forrás: Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára
Ebben a rövid történetben minden osztrák katona az ezredest a sebesült lováról faggatja. Nem esik szó a csatában elesett harcosokról vagy Dillher felkötött kezéről, csak a paripáról kérdezgetik.
Pedig az ezredes is megér néhány gondolatot! Már csak azért is, mert egy ideig Szolnok várának parancsnoka volt, és a Duna–Tisza-csatorna ötletének első megteremtője.
Franz Ferdinand Dillher von Althen báró neve először a Rákóczi-szabadságharcban tűnik fel. Az 1704-es nagyszombati csata során említik első alkalommal, majd ezt követően a Morva és a Vág mellett vezette seregeit. Naplószerű jelentést írt II. Rákóczi Ferenc szabadságharca idején. Kézirata 1711-ben készült el: egy példányt Savoyai Jenő herceghez, egy példányt a bécsi udvari haditanácshoz juttatott el. Azután kinevezték a szolnoki vár parancsnokának.
Mikor kerülhetett ide? Szolnokon ebben az időben kamarai hivatalok működtek, legnagyobb jelentősége a sóhivatalnak volt. Ennek vezetője írja 1713. február 6-án: „Dillher ezredest mindennap várják, csak ne lenne olyan csudálatos fejű ember, mint amilyen Bössinger volt…”
Ez utóbbi parancsnok „népszerűségéről” ugyanis panaszáradatok sokasága tanúskodik. Mindezek Illéssy János levéltárosnak a megyére vonatkozó regesztáiban olvashatóak.
Dillher parancsnok megérkezése után nagy építkezésekbe kezdett. Ő javíttatta ki a Tisza-hidat 1714–16 között, sőt a szandai töltésen három mocsári hidat is veretett. A lakossággal való kapcsolata azonban nem volt zökkenőmentes.
A helyi halászokat sokszor behurcolta a várba, elvette a fogásukat, sőt a piacra igyekvő szekereseket is betessékelte az erődítménybe, és csak munkavégzés után engedte őket tovább. A kiváló szolnoki halak láttán érlelődhetett meg benne a gondolat: ezeket a kitűnő árucikkeket érdemes lenne csatornán Pest piacára szállítani.
Így azután 1715-ben kidolgozta a Pest–Szolnok közötti Duna–Tisza-csatorna terveit. Erről részletesen Takács Sándor ír a Magyar Gazdaságtörténeti Szemle 1902-es évfolyamában.
Mindjárt az elején Hollandia példáját mutatja be, ahol kitűnő csatornákat, gátakat csodálhat meg az utazó. Magyarországon pedig mint írja: „csatornák építésére ennél alkalmasabb földet keresve sem találhatnék. Szolnok és Pest között minden nehézség nélkül, csekély költséggel lehetne csatornát építeni. Ha pedig elkészülne, a sószállítás Pest felé alig kerülne pénzbe. Ezenkívül fát is úsztathatnának Máramarosból…”.
Persze említi a friss halat is – ebben volt tapasztalata –, amelyet minden nehézség nélkül lehetne Pestre szállítani, s onnan a Dunán tovább felfelé. A csatornából kiemelt vízzel a Kiskunság száraz területeit öntözni is tudnák.
A haditanács Dillher tervét 1715. június 15-én átküldte az udvari kamarának, amely kérte a részletes tervezést. A jelentések szerint Dillher báró elkészítette a csatorna részletes tervét, legalábbis azt írta 1728-ban, hogy a mérnökök elismeréssel adóztak ötletének.
Szolnok parancsnokának volt még egyéb találmánya is, például a hajók nélkül felállítható gyors hadihíd, amelyről azonban csak ennyi maradt az utókorra. De csatornatervével elindítója lett egy évszázadokig tartó vízügyi elképzelésnek, melynek szikrája még napjainkban sem hunyt ki.