Egy tragédia után vált nagyszülőből szülővé a Bakos házaspár

– A két gyermek két apától született, az egyik apa hivatalosan is lemondott a fiáról, a másik sem látogatja kislányát. Merci nem volt még hároméves, amikor történt a tragédia, Patrik már hétéves elmúlt.

– Azt az estét nem feledem soha… a gyerekekre éppen én vigyáztam – veszi át a szót a rokkantnyugdíjas nagymama. – Patrik fél füllel hallotta, hogy az anyjával történt valami. Izgatottan kérdezte, talán megszületett a kisöccse?

– Tudtam, nem szabad hazudni, az igazat kell elmondanom neki. Az a csöppnyi gyerek felindultságában kifejtette, végez azzal, aki megölte az anyját. Patrik évekig járt pszichológushoz, talán most kezd a lelke egy picit begyógyulni. A kislány koránál fogva könnyebben feldolgozza a szerencsétlenséget.

– Aznap Németországban voltam dolgozni. A 16 órás utat 10 óra alatt vezettem le, hogy minél hamarabb hazaérjek. Tudtuk a feleségemmel, mit akarunk. Az unokákat akartuk – mondja határozottan András.

A nagyszülőkben egy percre sem merült fel, hogy intézetbe vagy nevelőszülőkhöz adnák a gyerekeket.

– Nem gondoltuk azonban, milyen nehéz lesz teljesíteni a feltételeket, hogy a gyerekek nálunk maradjanak. A legnagyobb „ár” az volt, hogy nem hagyhattam abba a külföldi munkát.

– Németországban dolgoztam és dolgozom jelenleg is. S bár azt terveztem, hogy végleg hazajövök és talán nyugdíjba is megyek, ez meghiúsult. Muszáj előteremtenem a pénzt a megélhetésünkhöz – magyarázza a nagyapa.

A nagyszülők elmesélik, igazi családot szerettek volna teremteni unokáiknak, ezért két évvel ezelőtt a nagymama a két kicsivel együtt kiköltözött a nagyapa után Németországba. Nehéz volt azonban a beilleszkedés, túlságosan is… Nemrégen visszaköltöztek Tiszaföldvárra. Az idei tanévet már itthon kezdték el a gyerekek.

– Ha „nevelnünk” kell őket, szülők vagyunk. Nem egyszer megtörtént, hogy reggel felhívott a feleségem telefonon odakint Németországban, hogy tegyek rendet az unokák között, mert nem akarnak felkelni. Ilyenkor szigorú vagyok, határozottan arra kérem őket, fogadjanak szót a mamának, és villámgyorsan keljenek fel.

– Nem is kell kétszer mondanom… De ha arról van szó, hogy valamit nagyon szeretnének, jó nagypapához méltóan teljesítem a kívánságukat. De sok mindent megkapnak, ami szívük vágya…! Ezért dolgozom… – ingatja a fejét András.

– Nem könnyű a kettős szerep, de többé-kevésbé sikeresen teljesítjük hirtelen jött feladatunkat – vélekedik a nagymama. – Ma már mi vagyunk az egyedüli közeli rokonai a gyerekeknek: a szülei és a nagyszülei is egyszerre. Csoda szép és nagyon nehéz feladat.

A megfelelő szakembert keresik

A Bakos család nagy problémája, hogy hónapok óta nem kapnak családi pótlékot. Amikor Németországban éltek, a német állam utalta nekik a két gyerek után járó családi pótlékot. Amikor viszont a nagymama a két gyerekkel hazaköltözött, már nem voltak jogosultak a német ellátásra, hiszen életvitelszerűen Tiszaföldváron élnek a fiatalok.

Ekkor a magyar hatóságtól igényelték meg az ellátást. Az itteni hatóság azonban – mivel az igénylő, a nagypapa jelenleg is külföldön dolgozik – nem fizet. A fővárosi kormányhivatal végzésében azzal indokolta mindezt, hogy a munkavégzés helye szerinti tagállam (azaz Németország) jogszabályai érvényesek ez esetben.

A család úgy érzi, jogi útvesztőbe került, pedig ők csak azt szeretnék megadni unokáiknak, ami másnak is jár. Most olyan szakembert keresnek, aki érdemben tudna nekik segíteni.