Pedagógiai tevékenységéért kapott neves díjat a szolnoki tanárnő

– A gyermekek iránti szeretetem, a városért végzett munkám és mellette a drámapedagógiai tevékenységem is szerepelt az indoklásban – válaszolja a pedagógus az elismerés indokait firtató kérdésünkre.

– Közülük az első talán a legfontosabb, így először ebben mélyedtünk el beszélgetésünk során. – Tolsztoj mondta, hogy fát vágni, falat rakni lehet szeretet nélkül, de tanítani nem, és ebben nagyon igaza van.

– Egy tanárnak biztatva, önbizalmat adva kell tanítványaihoz közeledni, mert nekik is megvannak a maguk érzelmei. Amiket nagyon kell tisztelni, és szeretettel kell helyre tenni, nehogy rossz vágányon induljanak el.

– Át tudom érezni az életüket, mert nem felejtettem el, hogy mi okozott fájdalmat gyerekkoromban, vagy mit nem szerettem a szüleimben, a tanáraimban. A mai gyerekek is hasonló gondokkal küszködnek, de másképp, mert minden felgyorsult körülöttük.

– Gyakran annyi problémával találkoznak, hogy nem mindig bírnak azokkal a gondokkal megküzdeni, amikkel mi boldogultunk. Mindent lelki traumának élnek meg, ezt kell megérteni és ebben kell nekik segíteni.

– Úgy gondolom, ebben a szeretet a kulcsszó, mert ha szívből szeretünk, akkor érzik, hogy ha kiabálok, vagy türelmetlenebb vagyok, akkor is nekik akarok jót.

– A teátrum, a színpad is segítség lehet a gyermekek megszólításában?

– Mindenképpen, ezért csinálom. Szerencsére Szolnokon erre több lehetőség is van. Az egyik a Teátrum, melyet Szügyi Dezső, iskolám mára nyugalomba vonult igazgatója indított el.

– Ő hatalmas művészet iránti fogékonysággal rendelkező matematika–fizika szakos tanár. Ennek az iskolának több szolnoki általános iskolában és Újszászon is vannak csoportjai, s el sem kell mennünk az iskolából, ott működünk.

– A másik a Kiss József színházi művészeti vezető által Az ember tragédiájával tíz éve Szolnokon elindított Ádámok és Évák, amit sok helyen átvettek az országban. Mi tavaly kezdtük el Örkény Egyperceseivel, aminek én írtam a forgatókönyvét.

– Ami nem tetszett a gyerekeknek, azt átalakítottuk benne, mert úgy hiteles bármilyen darab, ha ők is átélik. Idén is nagy sikerünk volt.

– Hogyan hat a gyerekekre a színpad nyilvánossága?

– Sokan nem mertek szerepelni, de titokban vágytak arra, hogy felkerüljenek a színpadra. Itt egymást biztatják, hogy nem kell félni, a rutinosabbak segíteni, improvizálni is mernek, ha szükséges.

– Hihetetlen, de rengeteg gátlást old ez a tevékenység, segít a dadogás leküzdésében is, készségeket fejleszt, ad egy tartást, egy fellépést, kiállást, ami a mai világban nélkülözhetetlen.

– A színpad is segített közelebb kerülnie a gyerekekhez?

– Mindenképp. Én azért is szeretem a teátrum-foglalkozásokat, mert nyíltan beszélgetünk, el merik mondani a problémáikat, sőt egymásnak is adnak tanácsot. Örülnek neki, hogy itt őszinték, önmaguk lehetnek. Én meg csodálkozom, de büszke vagyok a bölcsességükre, okosságukra, tisztaságukra.

– Az elmondottak után talán fölösleges is a kérdés: szereti a hivatását?

– Boldoggá tesz. Máshogy nem is lehetne bírni. Ma tanárnak lenni szeretet nélkül nem lehet, mert nagy teher van egy pedagóguson. Talán ez adott ahhoz is erőt, hogy közel hatvanévesen meg tudtam csinálni a mesterfokot, mellette szakfelügyelő vagyok, ahol szintén elismerik a beleérző képességem. Szívesen segítek minden olyan dologban, ami megtalál engem.

Negyven esztendő a pályán

Pankotai Tímea Mátészalkán született 1958-ban. Nyíregyházán végzett magyar és ének szakon, drámapedagógus diplomáját a Kaposvári Egyetemen szerezte. Több mint negyven esztendeje van a pedagógus pályán.

Szolgálatát még képesítés nélkül kezdte Nagydoboson, végzett általános iskolai tanárként először Veszprémben, majd 1984-től Szolnokon tanít. Iskolai elfoglaltsága mellett oktat a szolnoki Teátrum Művészeti Alapiskolában, Szolnokon több sikeres országos szavalóversenyt is rendezett. Két gyermeke, egy unokája van.