Kiss Mihály karcagi méhész aranyat kapott az országos mézversenyen

– A szüleim az ötvenes évek középétől méhészkedtek, így gyakorlatilag beleszülettem ebbe. Volt olyan időszak, amikor akácra mentek a Nyírségbe, és elvittek engem is, s ott tanultam meg közben biciklizni – idézi a kezdeteket Kiss Mihály.

– A kész termék, a méz az maga a csoda, a szépsége pedig az, amikor egész éves gondoskodás után beteleltetünk egy családot, és várjuk a tavaszt. S amikor tavasszal eljön a várva várt pillanat, akkor az ember megpróbál minél több időt a kaptáraknál lenni, hiszen szívet melengető érzés, amikor a családok először kirepülnek – teszi hozzá.

– A kora tavaszi időszakban napi rendszerességgel figyelem az állományt, etetem, kezelem őket, ha kell. Csodálatos, amikor hallom a méhzúgást, a madarak csicsergését, s hogy kint vagyok velük a szabadban.

– Ezek összessége adja meg azt az érzést, hogy e nélkül nem tudnám élni a mindennapjaimat. A másik csoda pedig az eredmény, maga a méz. Ez a két csoda határozza meg a méhészéletemet.

– A szüleimmel több mint 300 méhcsaládunk volt. Szüleim halála után ugyanezekkel a kaptárakkal folytattam a méhészkedést egészen tavalyig, amikor azokat lecseréltük. Ez a higiénikusabb és más felépítésű kaptár sokkal többfajta mézre ad lehetőséget – sorolta Kiss ­Mihály.

– Tavaly a napraforgó-méztermésünk a szélsőséges időjárás ellenére is jónak mondható lett. Miután akácmézünket is nagyon jónak láttam, elhatároztuk a feleségemmel, hogy pályázunk a gyulai versenyre mindkettővel. A lelkem mélyén reménykedtem a sikerben.

– A szakmai zsűri döntése nagy büszkeséggel tölt el. A sikerben azért benne van az elmúlt 40 év szakmaisága is a kaptár típusváltása után – vélte Kiss Mihály, aki tavaly a szülei emlékére pályázott a Hagyományok-Ízek-Régiók (HÍR) védjegyre.

Napraforgó- és virágméze elnyerte a védjegyet, amire méltán lehet büszke. Kiss Mihályék alapvetően földműveléssel foglalkoznak, vetőmagot termelnek, mellette hidegen sajtolt olajokat állítanak elő.