A különleges harang egy élet két időszakát kapcsolja össze

A dr. Fekete Károly tiszántúli református püspök által felszentelt alkotás a Mester utcai templomban, a nagyszüleik által adományozott régi harang mellett állt szolgálatba.

Amikor Balogh Istvánt a Kálvinista Rómát és Szolnokot összekötő gesztusról kérdeztük, egy, a huszadik század poklát megjárt család históriájával is szembesültünk.

– Ötvennyolc éve élek Szolnokon, itt születtek a fiaim, a helyi közösségben végzett munkámmal itt szereztem magamnak elismerést, megbecsülést. Elfogadott emberré váltam, de nem a magam jószántából kerültem a városba – kezdi a harang történetével összefonódó személyes históriáját Balogh István.

– Szülővárosomat, Debrecent több száz éven át cívis polgárai tartották fent, köztük nagyapáim is. Ők komoly gazdálkodók, törvényhatósági bizottsági tagok és református presbiterek, a helyi társadalom és gazdaság vezető emberei voltak.

– Például nagyanyám testvére Őry István, Hajdú vármegye főispánja, apai nagyapám, a város hatodik legnagyobb adófizetője volt a ’20-as években.

– Anyai nagyapám, Mike János Isonzót megjárt sikeres gazdaember és ugyancsak presbiter, a polgári és gazdakör elnöke volt. Én 1942-ben születtem, úgyhogy 1945-től ebből a világból csak az osztályidegennek járó megtorlás részét kaptam.

– Apám belerokkant, hogy sikeres gazdálkodó létére az új rendszerben még álláshoz se igen jutott, aztán 52 évesen meg is halt. Bátyám is betegeskedett, nővéremet a tanulmányi versenyeken szerzett győzelmei ellenére is csak kilenc év után vették fel egyetemre.

– Nekem középiskolás felvételimet is megakadályozták, még végül egy hirtelen pótfelvételin, az 5 helyre jelentkező 120 közül jutottam be a vegyipari technikumba, mert csak a felvételi után derült ki a származásom.

– Akkor azonban az igazgató azzal fogadott, hogy „Te piszkos huligán, betolakodtál közénk, figyelni fogok rád!” Ezt a figyelmet végig élveztem, még 1962-ben, tizenhét évvel a háború után, az egyetemi felvételimen a kiváló írásbeli utáni szóbelin is azt firtatták, hogy a Kossuth utcai Balogh unokája vagyok-e?

– Így, amikor a Tiszamenti Vegyiművekből Gábris János technikusokat keresni jött Debrecenbe, jobbnak láttam ide jönni. Szolnokon megbecsültek, továbbtanulásomat is támogatták, több diplomát is szerezhettem egymás után.

– Három műszak mellett tanultam, közben indító műszakvezetője voltam a Tomi mosószerüzemnek, onnan lettem üzemi mérnök, Később a kutatómunkában is részt vettem, majd a cég marketingtevékenységével foglalkoztam.

– Ön végül szolnokivá vált, mégis mostohának bizonyult szülővárosának öntettek a közelmúltban harangot…

– Nekem nem Debrecennel volt bajom, hanem az emberi gonoszsággal, a történelem tévedésével. Ugyanakkor megtapasztaltuk ott az emberi segítőkészséget is. Az egyik oldal az volt, hogy amikor ’45-ben visszajöttünk a menekülésből, akkor apámékat egy évre internálták.

– Okleveles mezőgazdászként fegyveres őrizet alatt kellett hullákat hordania a temetőbe, miközben rendre fizikailag is bántalmazták az elvtársak.

– Az Ideiglenes Kormány elvette a lakásunkat, amiben születtem, Nagy Imre, a később mártírrá lett miniszterelnök költözött bele a családjával.

– Abban a felfordult időben egyébként sokan segítettek is rajtunk. Édesapámnak például volt olyan presbitertársa, aki a túlmunkával keresett pénzét adta nekünk, hogy az éhezéstől mentsen bennünket.

– Ez az adományozás tehát egy részről a megtorlás elleni kiállás, másrészt a családi hagyományhoz való visszatérés.

– Nem arról van szó, hogy én adományoztam egy harangot egy debreceni templomnak, hanem a meghurcolt generáció még életben maradt tagjai pótolják a háborúban elvitt harangot abban a templomban, aminek egy másik harangját a nagyszüleink adományozták a templom építésekor, éppen 80 évvel ezelőtt.

– Hogy helyreálljon a harangok eredeti harmóniája, és a történelem is visszazökkenhessen a normálisabb menetébe.

– Akkor ezek a szálak mégis Debrecenhez kötik?

– Igen, az őseim emléke és mintái. Több száz éves dokumentumok szólnak arról, hogy elődeim adakozó, a közösségért elkötelezett emberek voltak. Balogh nagyapám hol szekér búzát küldött a kollégiumnak, vagy ha valahol iskola épült, holdnyi földet adott a tanítónak, vagy itt van Mike-Őry nagyszüleim 366 kilogrammos harangadománya.

– A régi debreceni szellemiséget jelzi, hogy magát a templomot is egy gyermektelen kályhásmester építtette a teljes vagyonából, amikor arra az egyháznak nem volt anyagi ereje.

– Amikor fiaimmal, unokáimmal meglátogattuk az őseink által az ő elődeik emlékére öntetett harangot, akkor láttam, hogy egy a háborúban elvitt harang hiányzik a többi mellől.

– Az évforduló közeledtével testvéreimmel elhatároztuk, hogy pótoljuk a hiányzó harangot. Ebben az is segített, hogy a történelem fordulata folytán a kárpótlás jóvoltából földönfutóból újra földbirtokosok lettünk.

– Az ősök sikeres gazdálkodási hagyományait folytatva, a földek jövedelmeiből támogatom az unokáim tanítását, illetve így a hagyományápolásra is jutott.

– Az érdeklődést mindkét fiam viszi tovább, mindketten történelemtanári végzettségűek, István háborús emlékhelyekre zarándokol nyaranta, Péter a Pusztai Róka hagyományőrző lovascsapat aktív tagja.

– Most, eddigi életére, családja sorsára visszatekintve él-e harag vagy keserűség bárki, vagy bármi iránt?

– Mérnökember vagyok, szeretem a tényeket megismerni, nyilvántartani és összehasonlítani egymással. Persze érzelmileg is kezelem a dolgokat. Szerettem volna, ha csak háromszor kevesebb hátrány ér bennünket, mint más csoportokat, akiknek a viszontagságait rendre emlegetik.

– A családom a tisztessége és a dolgossága folytán lett üldözendő, amit történelmi igazságtalanságnak, és az ország szempontjából baklövésnek tartok. De azt a rendszert is emberek csinálták.

– Ugyanakkor mindig éreztem életemben a Gondviselés gondoskodását is. Édesanyám például 1945-ben Sopronban nem ment le velünk az óvóhelyre, s ez mentette meg az életünket, mert azt telibe találta egy bomba.

– Úgy gondolom, hogy ha én kiugrom a 24 emeletes ház tetejéről, akkor a Jóisten nem fog meg esés közben, hanem az Ő szándéka az én tetteim által valósulhat meg. Egész életemben ezt tapasztaltam, s ez a harang az őseim iránti tisztelet mellett ennek a szemléletemnek is jelképe.

– Engem a Debrecenből hozott hitem és értékítéletem vezetett és vezet, így a múlt mérlegelése mellett mindent igyekeztem támogatni, amit igazságosnak, jogosnak, emberbarátinak tartottam.

– A régi családi harangon egyénként a református címer és egy trianoni döntés ellen kiálló szöveg mellett a „Tebenned bíztunk eleitől fogva” és a „Keressétek Isten országát” felirat áll.

– Az új harangra, a címerek mellett rákerült a két utóbbi felirat, valamint az, hogy Soli Deo Gloria, Egyedül Istené a dicsőség. Mellette áll egy, Végh Miklós szolnoki lelkipásztor igehirdetéséből hallott idézet: „A hit cselekedetek nélkül halott.”

Névjegy:

Balogh István 1942-ben született Debrecenben. Végzettsége: vegyészmérnök, gazdasági mérnök, rendszerszervező. Mellette hőlégballonos jogosítvánnyal is rendelkezett, melyet huszadikként kapott meg az országban.

Egy időben ejtőernyőzött is. Két tanári végzettségű fia van. Nyugdíjasként is, mint „hazajáró”, tovább járja a történelmi Magyarország tájait és településeit, és különösen a református templomokat és istentiszteleteket. Életét a folyamatos érdeklődés, tájékozódás és állandó mozgás tölti ki.