20 éve elköltözött, de szülővárosa nem felejti a mestert

– Nagyon furcsa volt, először azt hittem, elírták. Húsz éve elköltöztem Füzesabonyból, meglepett a megkeresés. Jólesik, hogy ennyi idő után is emlékeznek rám, megbecsülnek – tolmácsolta meglepettségét a díjazott.

– Mikor ott voltunk, tele volt a nagyterem. Nagyon sokan gratuláltak ott helyben, egykori barátok, szomszédok, munkatársak. Még a feleségem régi óvodásai is eljöttek – mesélte a mester.

Nem csoda, hogy emlékeznek rá és ma is elismerik munkáját. Ötven évig élt a Heves megyei kisvárosban, ez idő alatt a legmagasabb szinten gyakorolta népművészeti tevékenységét. Bejárta egész Nyugat-Európát, a teljesség igénye nélkül Franciaországban, Németországban, Ausztriában és Olaszországban is bemutatkozott.

Füzesabony hírnevét öregbítve járta Európa városait az 1950-es születésű népi iparművész. Alkotóházat szerettek volna létrehozni, először Egerben és Demjén környékén gondolkoztak, a választásuk végül Tiszafüredre esett.

Emlékei szerint valamikor a kilencvenes években kezdtek építkezni, aztán, az ezredfordulón a Tisza inneni oldalára költöztek.

Nagybátyja híres cipész volt, Budapesttől Miskolcig sokan hozzá jártak lábbelit készíttetni és javíttatni. Délutánonként, iskola után sokszor időzött nála, magába szívta a bőr illatát, a szakma hangulatát.

Egyszer egyik ismerőse kérésére hulladék bőrből nyakláncokat készített, ami rendkívül jól sikerült. Fokozatosan megszerette, elsajátította a bőrműves szakmát. Büszke rá, hogy tanulhatott a debreceni Kádár Gyula bácsitól, aki országos szaktekintélynek számított.

A bőrműves pályát nem főállásban kezdte, tanulmányai sem ebbe az irányba indultak. Kazincbarcikán végzett általános vegyészként, majd technikusként helyezkedett el a Közegészségügyi-Járványügyi Állomásnál, a KÖJÁL-nál. Tizenöt évig dolgozott a környezetvédelem jegyében, mellette minden szabadidejét a bőrművesség vitte el.

Egy idő után átbillent a mérleg nyelve, annyi megrendelése és kiállítása volt, hogy váltani kellett. Kollégái unszolására vett részt első komolyabb kiállításán Nyíregyházán. A siker nem maradt el, első helyen végzett, még a különdíjat is elhozta.

– Így indult a bőrműves pályám, a barátok kedvéért vállaltam, hogy zsűrizzék a termékeimet. Innentől aztán minden haladt a maga útján – emlékezett vissza. Éveken át Hatvanban, Debrecenben, Tiszafüreden és Békéscsabán tanított gyerekeket, fiatalokat. Sok tanítványa népi iparművész, néprajzos vagy tanár lett.

Kevesen tudják róla, de külsős tagja a Magyar Művészeti Akadémiának. Talán ő az egyetlen, aki bőrművesként elmondhatja ezt magáról. Jelentős szerepet vállalt abban, hogy a 2003/2004-es tanévtől új művészeti ággal bővült a helyi Fekete László Zeneiskola.

A zeneművészet mellett már bőrműves tanszakon is oktatták az érdeklődő tanulókat. A művészeti ág anyagi fedezet hiányában 2006 szeptemberétől aztán nem működött tovább. Rövid története ellenére, komoly szerepet játszott a város művészeti oktatásában és a hagyományok ápolásában.

Nejével is Füzesabonyban ismerkedtek meg, Horváthné Csanálosi Katalin akkoriban óvónőként dolgozott. Férje mellett tanulta ki ő is a bőrmíves mesterséget, sőt, azóta mindketten elismert Gránátalma-díjas népi iparművészek lettek.