JÁSZBERÉNY

2018.12.13. 14:42

Hamarosan megnyílik a karácsonyi sétány Jászberényben

Az adventi programsorozat részeként számos rendezvényen felelevenítik a téli ünnepkör népszokásait.

Illés Anita

Sokan kíváncsiak az adventi programokra

Fotó: Gémesi Balázs

A Jász Múzeumban csütörtök délután fél öttől Luca-napi népzenei koncert lesz, ahol közreműködik Kovácsné Lajos Krisztina népdalénekes, Molnár László népzenész és Hortiné dr. Bathó Edit etnográfus, valamint a Jászsági Hagyományőrző Egylet tagjai.

Az ünnepre való hangolódás ezen a héten is folytatódik. A karácsonyi faluban szombaton felépül az a háromszáz négyzetméteres fűtött sátor, ahol az elkövetkezendő napokban lélekemelő események várják az érdeklődőket.

Így például ezen a napon a Városi Könyvtár Karácsonyi kultúrzug című interaktív gyermekprogramja a legkisebbeket várja, a Terplán Zénó Ferences Középiskola Chaplin Színjátszó Köre is meglepetéssel készül, valamint koncertet ad az Etna együttes.

Sokan kíváncsiak az adventi programokra
Fotó: Gémesi Balázs

Advent harmadik vasárnapján lesz a karácsonyi sétány megnyitója a Fürdő utcai parkban, ahol több közösség, civil szervezet egy-egy fát díszít majd fel, hogy ezzel is hangulatosabbá varázsolják a várost.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában