A katonák és a civilek együtt kutatják a szolnoki múltat

– Az alakulatom támogatásával és dr. Koller József dandártábornok engedélyével dolgozom a feltáráson, mivel a szolnoki vár története váro­sunk katonai múltjának a része – kezdi beszámolóját a zászlós, aki fémkeresővel érkezik a találkozónkra.

– A roncsok kutatását katonaként és a Magyar Roncskutató Egyesület tagjaként is végzem. Dr. Vincze Gyulától, az egyesület ügyvédjétől származott a gondolat, hogy a repülőgép-maradványok feltárásánál szerzett tapasztalataimat a régészek is használhatnák.

– Közvetítésével mentem ki a feltárásra, majd a dr. Kertész Róbert ásatásvezető régésszel történt egyeztetés után a honvédségtől engedélyt kaptam az ottani tevékenységre.

A zászlós elmondása szerint először érzett némi aggodalmat, hogy a jókora repülőgéproncsokkal szerzett sokéves tapasztalata beválik-e más körülmények között, de a régészek, s a múzeumnak szintén fémdetektorral dolgozó Pozderka Imre segítségével igyekezett megfelelni az új feladatnak.

– A repülőgéproncsok viszonylag nagy méretűek, itt meg sokszor egyforintos nagyságú pénzeket kellett keresni, amik nagyon fontos korjelzők voltak. Végül kiderült, hogy sok a hasonlóság a roncskutatással, ez is kemény munka, rengeteg földet kell megmozgatni a sikerhez.

– Számomra ugyan szokatlan volt, hogy gyakran csak akkor emelték ki az észlelt tárgyakat, amikor odaért a tervszerű feltárás, így nem mindig láttam, hogy mit érzékelt a műszerem.

– Itt is katonás szervezettséggel ment a munka, amit Kertész Róbert szakmailag nagyon kézben tartott. Mindenki pontosan tette a dolgát, nekem is megmondták, hogyan jelöljem ki azokat a helyeket, ahol észlelésem szerint leletet várhattunk.

Magó zászlós elmondása szerint neki kettős feladata volt a munkaterületen. Először a feltárásra váró területeket kellett átvizsgálnia, hogy várható-e bennük fémlelet, utána a már kitermelt földet lapátolta át, és mérte meg műszerével az esetleg benne maradt fémtárgyak után kutatva.

– A sok leletből óhatatlanul maradhatott ott néhány, ezért Pozderka Imrével egymást váltva minden nap kint voltunk, hogy semmi se kerülje el a figyelmünket. Olyan eset is többször előfordult, hogy a biztonság kedvéért mindketten mértünk ugyanazon a területen – meséli.

Nem csoda, hogy több leletet is sikerült a detektorral megtalálni.

– Gyakran kerültek elő értéktelen dolgok is, mert a detektor csak azt jelzi, hogy fém van abban a harminc, harmincöt centiméteres mélyégben, amíg belelát a földbe. Szerencsére azért érdekes lelet is került elő.

– Főleg pénzeket találtam, de emlékszem olyan kis fémdarabra is, amiről azt mondták, hogy ruha vagy vért dísze lehetett. Én csak annyit tudtam mondani rá, hogy nem repülő, mert először láttam ilyen leleteket.

Végül ő mérte ki az ásatás egyik legértékesebb leletét is.

– Roncskutatásnál is úgy szoktuk csinálni, hogy két különböző műszer dolgozik két különböző kezelővel egy területen, hogy kiszűrhessünk minden hibát. Azt a tatárjárás kori emléket, melyet Kertész Róbert az ásatás egyik csúcsleleteként határozott meg, először az én műszerem jelezte.

– Rámértem a feltárás alatt álló területre, és három jelet fogtam. Az egyik helyet megástuk a munkaidő végén, és nem találtunk semmit (vagy olyan apró fémdarab volt a földben, hogy nem lehetett megtalálni, vagy téves jelet adott a műszer).

– Mivel a várárok ásatását végeztük, ahol szorított bennünket az idő, azt javasoltam Róbertnek, hogy Pozderka Imre is mérjen rá, hogy ne kelljen feleslegesen ásni. Ez másnap meg is történt, s miután az ő műszere is ugyanúgy jelzett, ennek alapján december 4-én felszínre hoztak egy tatárjárás kori, bronzból készült tárgyat.

– Kertész Róbert véleménye szerint a pontkörökkel díszített lelet egy állatábrázolás, ami valószínűleg a mongolokhoz köthető, és ebből az időszakból jelenleg egy hasonló ismert, amit több ezer kilométerre keletre, az Arany Horda fővárosában, Új Szerájban találtak.

– Nagyon büszke vagyok erre a leletre, most is ugyanúgy éreztem a találás örömét, mint amikor repülőgépeket tárunk fel.

Az ásatással kapcsolatban Magó zászlós azt is elmondja hírportálunknak, hogy a leletek feltárásához nyújtott segítségén kívül legalább akkora élményt jelentett számára az ásatáson szerzett szakmai tapasztalat is.

– Tizenöt éve használok detektort, és ehhez a munkához önmagában nem elég csupán egy jó műszer, ha nincs hozzá rutinod – teszi hozzá.

– Eddig nekem más tapasztalataim voltak, mint például Pozderka Imrének. A roncskutatásnál főleg a bombakereső műszert használjuk, mert az mutatja meg a repülőgép becsapódási középpontját.

– Imrétől most nekem is sikerült régészeti rutint szereznem, szakmailag sokat fejlődtem az ásatáson töltött idő alatt. Ha igénylik, jövőre is szívesen részt veszek az itteni munkában, és bízom benne, hogy parancsnokaim is elégedettek voltak velem.

– A civil kapcsolatok mindig nagyon fontosak voltak a munkám során. Eddig 31 repülőgép megtalálásában és feltárásában vettem részt, s tapasztalatom szerint mindig a katonák és civilek együttműködésével értük el a legjobb eredményeket.

– Szerencsére itt is a városi vezetés, a helyi kulturális élet képviselői és a helyi alakulat közötti nagyon jó kapcsolat lehetővé tette a közös munkánkat. Amit a magam eszközeivel én is igyekeztem erősíteni – zárja beszámolóját a roncskutató szakember.

Sokat jelentett a honvédség segítsége a feltárásban

Dr. Kertész Róbert ásatásvezető régész is elismerően szólt a honvédség és a feltárást végző szakemberek együttműködéséről. Elmondása szerint Magó Károly zászlós kiválóan tudta az ásatáson kamatoztatni a roncskutatásban szerzett más irányú tapasztalatait.

Azonkívül katonás fegyelmezettségének, motiváltságának köszönhetően sokat segített abban, hogy a munkálatokra kapott idő alatt minél több fémleletet tudjanak feltárni az egykori erősség most kutatott területén.

A szakember szerint Szolnokon közüggyé vált a várfeltárás: a civilek mellett számos szerződéses katona önkéntesként, fizikai munkájával járult hozzá a sikerhez.