Bicebócák videón és bicebócák a való életben

Elmesélte, az egyik tanórán megnéztek egy rövidfilmet. A történetben egy kamaszfiút az édesanyja megajándékoz egy háromlábú kutyával. A srác megdöbbenve látja a kis állat csonka lábát, azonnal el is löki magától.

A lógó fülű jószág azonban újra és újra visszaszalad komor tekintetű gazdájához, játékra invitálva őt. A fiatalember végül megadja magát: megragadva mankóját, egy lábával kibiceg labdázni a kutyával.

– Szép történet – foglalta össze röviden gyermekem, aki talán szavakba sem tudta jobban önteni, mitől olyan gyönyörű. Az ember sokszor csak érzi, hogy valami a szívéig hat.

Ez egy ilyen sztori volt, az önbecsülésről, a feltétlen bizalomról, a sorstársak összekapaszkodásáról. Arról, hogy mindenki szíve kinyitható, ha nem mint szerencsétlen emberre tekintünk, hanem mint érző lényre. Aki lehet, hogy külsőleg másabb, mint mi vagyunk, de a lelke ugyanolyan – ha nem szebb.

És ha azt hinnénk, egy ilyen történet pusztán egy hatásvadász fikció, egy iskolai tanmese, hát tévedünk. Körülöttünk is született hasonló barátság, amikor egymásra talált a lebénult kutya, Foltos és kerekesszékes gazdája, Ilona.

Ha pedig van kedvük, nézzék meg utána a tananyagként használt Az ajándék című, többszörösen is díjazott rajzfilmet, mely nem csak gyermekeknek szól! Én már megtettem, és összeszorult a torkom. Azt hiszem, még a szemem is bepárásodott. De csak kicsikét...