Az emlékekkel és az idővel játszik új könyvében Jenei Gyula

„lehetne tél: foltokban hó a fagyott földön, és a kertek alatt / füstszag kúszna, amit annyira szeretnék! tavasz is lehetne: / böjti szelekkel bátor. vagy ősz: esőfelhőkkel terhes / depresszió. de inkább nyár legyen megint! szelíd nyár.”

Rét című versének kezdősorai is azt mutatják, minden lehetne, minden esetleges, minden elképzelhető Jenei Gyula történeteiben, amely maga a múlt, mégis egy elképzelt jövőként is értelmezhető. Mindig más című kötetében összesen negyvennyolc vers tárja fel gyermekkorának egy-egy szilánkját.

„ötödikben új osztályfőnököt kapunk. negyvenes, kopasz / férfit. nem lesz csúcsos sipka a fején, maradék haja / hosszan, barnán göndörödik...” – így mutatja be volt osztályfőnökét, mégis úgy, mintha most képzelné el a középkorú férfi alakját a szerző.

– Onnan lehet megközelíteni először, hogy a könyv fikció, vagy valóság. Van olyan író, aki azt mondja, hogy ő csak fikciót ír, és letagadja a személyes szálat, miközben ha ismeri az ember, tudja, hogy a saját életrészletét írta meg.

– Mások pedig szinte dokumentálják az életüket. Lehet a kettő között is az igazság, de valójában mégis arról van szó, hogy az írók abból tudnak táplálkozni, ami megesik velük, vagy a közvetlen környezetükben. Hogy mire emlékszünk, az pedig egy másik történet.

– Mi az, amit kiragadunk az emlékek sokaságából, másrészt pedig az, hogy jól emlékszünk-e rá. Egy dologra sem gondol vissza mindenki ugyanúgy. Sőt az emlékeink át is íródnak.

– Vagyis benne van egy történethalmaz vagy érzéshalmaz, amely egyébként a sajátom, akkor is, ha nem minden úgy esett meg, ahogy a könyvben megírtam. Több helyen is úgy fogalmazok, hogy nem emlékszem pontosan rá, hogyan is történhetett.

– Igazából ez az emlékezés sajátossága. A jövő idő pedig egy izgalmas játékot ad neki – vélekedik a költő. Jenei Gyula szerint ezzel mintegy tágítja is a múltat, és esetlegesebbé teszi a gyermekkorában vele történteket.

– Nem tudom, hogy ez a könyv számvetés-e – válaszolja az erről szóló kérdésre.

– Az ember mindig témát keres. Én is sokáig attól szenvedtem, hogy azt gondoltam, nincsenek történeteim. Egy romantikus regényben jól mesélhető, nagyszabású történetek szerepelnek. Valójában pedig tele vagyunk kis, hétköznapi történetekkel, és talán ezek is érdekesek lehetnek az olvasó számára.

– Azért, mert a saját történeteikre ismernek rá. Volt, aki azt mondta, hogy ezek szocioversek is, mert erős a háttér ábrázolása, és olyan is, aki azt mondta, hogy korosztályos könyv, vagy ezt csak azok értik, akik falun éltek, nőttek fel.

– Viszont úgy tűnik a reagálásokból meg a kritikákból, hogy azért a fiatalabb korosztályt is elérte a könyv. A díszlet ugyanis változhat, de az ember, és az emberi problémák, frusztrációk örökké ugyanazok – vélekedik a szerző, aki bár alkotott kötött formájú verseket is, úgy gondolja, hozzá a szabadabb versek állnak közel, amelyek erre a kötetre is jellemzők.

– Krúdy már száz évvel ezelőtt azt mondta, hogy a műfaj babonája meghalt. Próbálunk ugyan mindent besorolni, de egyre nehezebb. Feszegetjük a határokat. Prózavers? Nem tudom. Epikus tartalmak is vannak benne, de mégiscsak líra. Szerintem inkább versek, költemények, szabadversek, de megjelenik benne az epika, mégsem epikaként kezelhető.

Úgy érzem, hogy ez nem egy rosszul sikerült kötet. Hogy megérkezni? Hova? Többen azt mondták, hogy írjam tovább ezt a könyvet. Elvileg lehetne folytatni, de nem szeretnék beleragadni, mert most a kezemre állt, hiszen akkor talán már rutinná válhatna az írás, és az nem biztos, hogy jó...

Lehet-e még egyáltalán újat mutatni?

– Egyrészt mindig attól szenved az ember, hogy lehet-e újat mondani, és hogyha beleolvassa magát valaki az irodalomba, akkor azt mondja, nem. Másrészt rá kell jönni, hogy mégiscsak lehet, hiszen ez a könyv is egy újszerű megközelítésben láttatja a hétköznapi eseményeket.

– A szemlélete, az időkezelése teszi újszerűvé, mássá. Lehet. Lehet újat, de azt mindig ki kell találni. Amikor az Időben rend van című kötet verseit írtam, akkor a hangnem volt újszerű. Valószínűleg szokatlan volt az a fajta hozzáállás, ahogy megjelent, hiszen mind a halál, mind az anya témája kényes kérdés.

– Sokszor sablonokban gondolkodunk, mintha elő lenne írva, hogy miről mit lehet gondolni. Ha kicsit más szemszögből nézünk egy dolgot, jelenséget, már az is lehet meghökkentő, érdekes, újszerű – válaszolja a kérdésre Jenei Gyula költő.