Most megtudhatja, léteznek-e a legendás alagutak a szolnoki vár alatt

Szolnokon valóban gyakorta visszatérő hír volt, hogy a vár alatt középkori alagutak húzódnak. Az idősebb generáció körében fel-feltűnik az az emlékkép, hogy fiatalkorukban a szolnoki vár régi alagútjaiban jártak.

Esetleg találkoztak vagy beszéltek olyan emberrel, aki látta ezeket a föld alatti járatokat. Magam is beszéltem olyan, nálam fiatalabb helytörténésszel, aki komolyan vette ezeket, a szakemberek által régen megcáfolt legendákat.

– Melyik a legvadabb história közülük?

– Az, hogy már a római császárok által üldözött őskeresztények is készítettek egy, a Tisza alatt átvezető, máig létező járatot, amire időnként rábukkan valaki.

– Attól eltekintve, hogy az Alföld soha nem tartozott a Római Birodalomhoz, itt a velük szövetséges szarmaták éltek, műszaki szempontból még később is elképzelhetetlen egy ilyen alkotás léte. A Tisza és a Zagyva alatti alagutakkal kapcsolatos különböző történetek a mesék világába tartoznak.

– Ezek szerint semmi alapja az alagúthistóriáknak?

– Néha kiderülhet, hogy van valóságalapjuk. Ez lehet más jellegű régi építmény, például pince vagy földbe mélyített erődelem, felrobbantott második világháborús emlék, amit az átlagemberek időben és korban egy új, történetietlen összefüggésben látnak.

– Van arról ismeretünk, hogyan szóltak ezek a legendák?

– Miután hálás témát jelentettek a sajtónak, így maradt emlékük, melyeket alapos és pontos munkával Kósa Károly helytörténész-könyvtáros gyűjtött össze. Nem csak legendák voltak, akadtak köztük konkrét események is.

– Például egyszer a mai Damjanich-szobor mögött váratlanul beomlott a föld. Azt hitték, hogy a vár alagútja került napvilágra. Kiderült, hogy csak egy üregbe torkolló, rég betemetett kút volt ott. Ettől független érdekes dolgok kerültek elő belőle.

– Falai olyan gótikus stílusú kövekből épültek, melyek egy 1200–1400 között készült ház maradványai lehettek. Ez azt bizonyította, hogy Szolnokon már akkor igényes épületeket emeltek. Az alagutakról szóló történeteket elsősorban a „Szolnoki Újság” 1934. szeptember 27-i száma gyűjtötte össze abból az alkalomból, hogy ásatást terveztek az alagutak létének tisztázására.

– „Egykorú feljegyzések szerint a vár alatt terméskő boltozatú folyosóhálózat vonult végig, amely oly széles volt, hogy két kocsi elfért benne egymás mellett. A folyosó a vízre torkollott és­ pedig két vízi kapun át, amelyek közül az egyik a Tiszára, a másik a Zagyvára nyílott..

– A tiszti kapu (talán a vízi kapuról van szó – B. G.) minden kétséget kizárólag a Sáry bíró háza és a vár kerítésének találkozásánál volt. Itt ugyanis 1922-ben beszakadt a föld és Kiss Ferenc városi üzemi altiszt le is szállott a szerinte körülbelül 6-7 méter mélyen fekvő kazamatába s 30-40 méter hosszúságnyira járt is benne.

– Ezt a nyílást azóta betömték. Ezzel az a gond, hogy Sáry törvényszéki bíró háza 1906-ban 38-as számmal a Tabánban és nem a várban volt. Ez lényeges, mert egy másik híradás is hozzá kötődik. Kozma János 74 éves ácsmester arról beszélt, hogy 30 évvel korábban, amikor Sáry bíró háza javításánál segédkezett, a pince alatt szintén felfedezett egy bolthajtásos folyosót.

– Kozma leszállott az üregbe, de 10 lépés után visszafordult, mert olyan rossz volt bent a levegő. Ennél színesebb egy Kovács István nevű utcaseprő elbeszélése, aki a várbeli szájhagyományok szerint 50 évvel a tudósítás előtt is ráakadt a folyosóra, sőt be is járta az egészet.

– Kovács saját elmondása szerint, amikor felfedezőútra indult, letette vadonatúj kabátját, hogy össze ne piszkolódjék az üregben. Közben eltévedt a tekervényes labirintusban és nem találta meg a ruhadarabot. Rémülten került a felszínre, s többé nem is kereste, mert szerinte a vár szellemei tulajdonították el a betolakodótól.

– Ez a közlés akár új adalék is lehet a szellemek lélektanához, akiknek vagy volt humoruk, vagy fázósak lehettek télen. Kutatott még az alagút után Virág János adó­hivatali igazgató is, azonban ő sem tudott a titokra teljes fényt deríteni. Nem volna azonban teljes a történet, ha azt a kedves esetet nem említenők, ami szintén szájhagyományként élt a várbeliek között.

– Volt 30–40 évvel az akkori események előtt Szolnokon egy Kállay nevű végrehajtó, igen tréfás ember, aki állítólag szintén megtalálta az alagút bejáratát és lejárt abba.

– „Benn az alagútban Kállay döngette a falakat, harangozott stb. – egyszóval nagy zajt csinált, – miközben a földszínén a várbeli lakosok hányták magukra a keresztet s átkozták a pogányokat, hogy még holtuk után sem nyugodhatnak szellemeik s háborítják az élők nyugalmát.”

– Amint említettem, 1934–35-ben a Szolnoki Művésztelep tagjai, a Pólya testvérek, Chiovini Ferenc és Jancsó Lajos igazgató országos érdeklődést keltő ásatást kezdeményezett, hogy az egyre sokasodó hírek igazságát felderítsék. A feltáráshoz nagy reményeket fűztek, „– minthogy állandóan ádáz harcok dúltak (Szolnok – Sz. I.) birtokáért.

– Egészen természetes, hogy egy ilyen megerősített hely védelmi műveiben a régi időkben jelentős szerepet játszottak a föld alatti kazamaták, – titkos folyosók stb., amelyek más városokban és várakban manapság nagy vonzó­ erejű műemlékek, – s az is egészen bizonyos, hogy a szolnoki vár is hasonló berendezkedésű volt, – s csodálatos ! – még sincs semmiféle emlék, vagy csak biztos leírás sem, a szolnoki vár föld alatti részéről.

– Pedig Szolnokon még csak a vár helyét sem kell kutatni, mint legtöbb esetben másutt, – mert bizony az ott volt, ahol ma, a »Vár« nevű városrész elterül.”

– Az eredményt olyan biztosra vette a sajtó, hogy már a reménybeli kazamaták hasznosítására is tervek születtek:

„A mennyiben tényleg siker koronázza az ambiciózus kutatók fáradozását, – Szolnok egy igen értékes műemlékkel gyarapodik, amelyet időtálló állapotba lehet hozni, – villanyt bevezetni az érdeklődők számára – s végül az sem lehetetlen, hogy nagy jelentőségű történeti dokumentumokat is tartalmaz a titkos alagút. A lejáratot természetesen a Művésztelep kertjében kellene kiépíteni s egy pár fillért is be lehet­ne szedni a látogatóktól, amiből megtérülne az alagút fenntartási és gondozási költsége.”

– Az üggyel a helyi sajtó mellett az MTI is foglalkozott, híradását számos helyi és országos lap is átvette. A munkák 1935. május végi lezárásakor végül közölték, hogy a várplébánia kertjében egy 6-700 éves templom maradványaira bukkantak, és az alagút lejáratának vélt üreg a templom kriptája lehetett.

– A munkálatokat a plébániaépület esetleges károsodása miatt akkor leállították, s az ásatási dokumentáció feltehetően 1944-ben megsemmisült. Maga a munka utóbb szinte teljesen kikopott a város történetének kollektív emlékezetéből, de egy biztos, sem akkor, sem később alagutat nem találtak a vár területén.

Egy újkori labirintus nyomai

Ha középkori alagutat jelenleg nem is ismerünk Szolnok alatt, későbbi járat már több is akad. Például a Szapáry út épületei alatt is húzódik egy olyan labirintus, amiről azt mesélték, hogy egykor egészen a Tiszáig bejárható volt.

E sorok írója a múzeum munkatársaival néhány évvel ezelőtt végigjárta ezeket a pincéket. A legenda annyiban igaz volt, hogy jókora útvesztőt találtunk. A pincerendszer a Tiszáig nem, de a Szapáry út feléig járható volt.

Itt, vélhetően a rendőrség pincéje miatt, fal állta utunkat. Ha pince, akkor nem létezhet elásott kincs nélkül. Egyik informátorunk közlése szerint az államosításkor ide falazták be a Kádár cukrászda értékeit.

Ezek a tárgyak később a műkereskedelemben tűntek fel, illetve el. Hasonló elrejtett értékek a Baross út szélesítését megelőző épületbontásokkor is kerültek napvilágra.