Elképesztő elvárásokkal rendelkezik egy-egy pályakezdő

Elvégezve valamilyen iskolát, szakképzettséget szerezve, szinte lehetetlen, hogy valaki ne találjon Magyarországon állást, ha dolgozni akar. Persze lehet, hogy ezért költözni kell, vagy egyéb áldozatot kell hozni. Ez pedig sokaknak nehezen megy.

Munkaköri kötelességem részeként az elmúlt két évtizedben sok pályakezdő fiatallal beszéltem állásügyben Szolnokon is. A többség álláspontja az volt, hogy dolgozna szívesen, csak hiányoznak azok a feltételek, amelyeket a nyugodt, kiegyensúlyozott munkavégzéshez szükségesnek tart: vezérigazgatói fizetés, nem túl megerőltető napi ügymenet, tehetsége okán pedig vezetői munkakör.

Szerettem volna én is így kezdeni annak idején, de nem jött össze. Volt az a fránya próbaidő, meg a legalacsonyabb fizetés és a főnökök végeláthatatlan sora. Na meg persze az első néhány évben az, hogy: kapjam össze magam, ha maradni akarok.

Amikor hajnali kettőkor hívtak, hogy munka van, sohasem jutott eszembe, hogy egy diplomás embert nem lehet csak így bármikor előrángatni. Azt gondoltam: de lehet. Sőt, ez a normális az első néhány évben nagyjából mindenhol.

Persze, változnak az idők. A fiatalok öntudatosabbak, meg ugye, munkaerőhiány is van. Így aztán sokan úgy gondolják, hogy eljött a pályakezdők paradicsoma.

Rossz hírem van: a munkát még mindig el kell végezni, van próbaidő, kezdő fizetés, beosztotti munkakör és főnökök végeláthatatlan sora.

A jó hír az, hogy van remény: aki hajlandó mindezt elviselni, gyorsan kedvezőbb helyzetbe kerülhet. Úgyhogy mindenki kapja össze magát, ha maradni akar!

Nagyjából mindenhol!