Brutális gyilkostól rettegnek a cipőgyár női dolgozói – itt a „martfűi rém” 4. része

Miközben a többszörösen meghurcolt Kirják János a felmentését kérve folyamatosan írogatta a szegedi Csillagban ártatlanságáról szóló leveleit a Legfelsőbb Bíróság felé – hasztalan –, odakint, a rácson túl, a valódi emberi bestia továbbra is sorra szedte áldozatait.

Igaz, a később, az első két felderített és a valódi bűnösre bizonyított kéjgyilkosság között majd’ öt év telt el. A nyomozók nem is találtak, igaz nem is kerestek azonosságot a két ügy között.

Mondván, Szegedi Margit gyilkosa megérdemelt jogerős büntetését tölti, ráadásul pongyola módon és sok ordító szakmai hibát elkövetve, végeredményben öngyilkosságnak könyvelték el a laikusok számára is természetes idegenkezűséggel elvégzett újabb halálesetet.

Történt tehát, hogy 1962. május 4-én a Nagyrév közelében, a tiszai ártér nyárfaerdejében, egy fán fennakadva bomló női holttestet találtak. Az akkor még ismeretlen nő meztelen volt, nyakára zsineg volt kötve, szájába egy melltartót gyömöszöltek.

Torokszorító melltartó

Mindezen tanújelek ellenére az orvos szakértői vizsgálat szerint a nő halálát vízbe fulladás okozta, hangsúlyozva azt, hogy egy gyilkosság áldozata általában nem szokott élve vízbe kerülni. Az ügyet „idegenkezűség hiányában” az öngyilkosság megállapításával lezárták.

Holott azelőtt a rendőrök nyomoztak, nyomozgattak, de csak a holttest azonosításáig jutottak el, egyebekben valamiért érdektelenek voltak a felderítésben.

Pedig május végén az is kiderült, miután egy tiszaföldvári rendőr említette feletteseinek, hogy a martfűi cipőgyárban dolgozó, húszesztendős Sipos Ilona nevű tiszaföldvári lány még március 5-én eltűnt. Az eltűnést a rokonság ugyan bejelentette, csakhogy arról jegyzőkönyvet nem vettek fel, sőt még az úgynevezett eseménynaplóba sem került a hozzátartozók panasza.

A holttest feltalálásakor végzett helyszíni vizsgálat során készült fotókópiák negatívjait ráadásul egy szerencsétlen laboráns véletlenül megsemmisítette. A nyakra tekert aratózsineg még hagyján, de érthetetlen módon az már végképp nem izgatta a nyomozóhatóságot, hogy miként és miért került egy méretes melltartó háromnegyed(!) részben betömve az elhunyt szájába és tor­kába(!).

Kriminalisztikai egyezőségek

A furcsa és a nők körében egyre nyomasztóbb haláleseteknek ezzel még korántsem volt vége.

Három évvel később ismételten borzolta a környékben élők idegeit egy, a Sipos Ilonáéhoz megdöbbentően hasonló „öngyilkosságos vízbe fulladás”. Ezúttal, 1965. április 22-én Tiszakécskénél fogtak ki a Tiszából egy igencsak felázott, oszlásnak indult meztelen női holttestet.

Nem is nőét, mint inkább egy kamaszlányét, a tizennégy esztendős, szintén tiszaföldvári és ugyancsak a Tisza Cipőgyárban dolgozó Méhész Éváét, akinek a kerékpárját és a ruháját már korábban, április 16-án megtalálták Martfű közelében, a Tisza árterében.

A hozzátartozók a kislány március 20-i eltűnését szintén jelezték a rendőrségnek, de az érdemi figyelem Évike köddé válásához e bejelentés után is elmaradt.

Az orvos szakértői vélemények ezúttal is a vízbe fulladást tekintették a halál okának, de az öngyilkosságot ugyancsak nem zárták ki, akárcsak Sipos Ilona esetében. A rendőrök ráadásul annak ellenére sem bűncselekmény-sorozatként kezelték az eseteket, hogy Sipos Ilona és Méhész Éva módfelett szokatlan halálesete között legalább két, cipőgyári dolgozó asszony elleni brutális támadás is történt a környéken.

Azért „legalább”, mert a többi megtámadott nő – mint az később kiderült – nem mindegyike tett a vele szemben történt attakról és bántalmazásról hivatalos bejelentést.

Elhivatott ügyészek vizsgálódtak

Az, hogy a bűncselekmények logikán alapuló sorba illesztése szóba kerüljön, az kellett, hogy a fővárosból, a helyi ügyészségi nyomozóiroda új vezetőjeként Szolnokra helyezett dr. Szabó Zoltán nyomozóügyész nem hivatalosan, csupán szakmai elhivatottságból, mondhatni hobbiból belemélyedjen az ügybe.

Kimunkálta a maga verzióját Sipos Ilona és Méhész halálával kapcsolatosan: mindketten tiszaföldváriak voltak. Közel azonos helyen kerülhettek a folyóba, mindkettőjüket meztelenül fogták ki, s egyiküknél sem találtak indítékot az öngyilkosságra, miközben a megfojtásokat orvos szakértői jelentések igazolják.

Ráadásul azt is megállapították, hogy „könnyen ismerkedtek férfiakkal”. E két halálesetet, illetve a két közbeeső, asszonyok elleni „szerencsés kimenetelű” támadást – amelyekről cikksorozatunkban még esik szó – összvetve azonosságnak tűnt Szabónak még az is, hogy az ismeretlen tettes este nyolc és éjfél között, a Tisza és a vasút közelében, magányos nők ellen követte el a bűncselekményeket.

Mind a négy esetben a támadó kalapáccsal vagy más eszközzel erős ütést mért áldozata fejére, majd levetkőztette, vagy igyekezett levetkőztetni őt, az ájultakat pedig vízbe fojtotta.

Dr. Szabó Zoltán egykori kollégája, A martfűi rém című film 2016-os szolnoki bemutatójára és közönségtalálkozójára meghívott dr. Barna Bálint volt nyomozóügyész hű társa volt a főnökének az igazság kiderítésében.

Dr. Barna, aki az ártatlan Kirják szabadlábra helyezését és a valódi gyilkos bíróság elé állítását végül kiharcolta, hírportálunknak ekképp nyilatkozott a történtekről és a filmről:

– A martfűi rém végtére csak egy játékfilm. A történet a valóságon alapul, de számos olyan nem megtörtént eleme van, ami izgalmassá teszi a cselekményt, s a filmet. Ez esetben ez a lényeg.

– Engem ugyan nem zavar, és bár nem akarok bálványokat ledönteni, de a nyomozás során én nem búvárkodtam a Körösben, s mint rajtam most is jól megfigyelhető, nem öltek meg a nyomozás végén, mint a történetben. Mindezekkel együtt nagyon hitelesnek érzem a mozgóképeket – fogalmazott.

Szerinte a korrajz is nagyon jól visszatükröződik a filmben.

Szinte együtt­ éltek az üggyel

– A filmben ugyan erősebb szálon fut a nyomozásunkkal szembeni ellenállás, mint a valóságban. Tény, volt gáncsoskodás, a buzgóságunk nem tetszett a rendőrségnek.

– Ezt az ügyet Szabó Zoli barátommal, az ügyészségi nyomozóiroda vezetőjével szabályszerűen elloptuk a rendőrségtől. Ettől függetlenül a hatalom el tudta volna azt is érni, hogy többé az ügyészség környékére sem mehettem volna. E cselekményszálnak is hiteles és jó a hangsúlyozása a filmben.

– Mindenesetre furcsa volt megint szembesülnöm ezzel az üggyel. Mert hiszen ezt én átéltem – mutatott rá Barna Bálint.

A közönségtalálkozón dr. Barna ügyész szintén jelen levő felesége és fia azzal egészítette ki a családfő által elmondottakat, hogy a nyomozás idején szinte együtt éltek az üggyel. Az apa ugyanis éjt nappallá téve a gyilkosságsorozat felderítésének szentelte minden idejét, otthon szinte alig látták.

Fia számára pedig megdöbbentő volt, hogy a Bárnai Péter színész által megformált karakter mennyire egybevágott az apjáról őrzött akkori emlékeivel.

Folytatjuk!

A történet korábbi részei:

1. rész: Kíváncsi a „martfűi rém” igaz történetére? Íme az 1. rész!

2. rész: Ha ráfüggött volna a „martfűi rém” sztorijára, itt a 2. rész!

3. rész: Kétszer is halálra ítélték az ártatlan Kirjákot – a „martfűi rém”, 3. rész