A legnehezebb munka

Nincs megnyugvás, nincs pihenő, csak folyamatos készenlét. Tűri a betegségből adódó fizikai bántalmazást, tűri a külső szemlélők lelki bántalmazását, tűri az orvosok nyomdafestéket nem tűrő hangnemét, tűri a környezet közönyét.

Tűr, és szolgál már több mint harminc éve. Ő az édesanyám. Ő az, aki bár szívesen dolgozna egy külső munkahelyen, úgy, mint az átlag, nem teheti meg. Mert a húgom valamiért önellátásra képtelen, értelmi sérültként született.

Ez a munka nem csak szellemi vagy fizikai igénybevétellel jár, pszichésen, és lelkileg is megviseli azt, aki vállalja az ezzel járó terheket és kiszolgáltatottságot. Ezért a munkáért jelenleg az éhenhaláshoz sem elég juttatás jár, melynek legmagasabb mértéke is bruttó ötvennyolcezer forint.

De van ettől alacsonyabb is, a bruttó harminckétezer. Ezek a támogatások még Romániában is hetven százalékkal magasabbak. Hiszen akik otthon ápolnak, egyszerre gyógytornászok, fül- orr gégészek, gasztroenterológusok, ápolók, éjjeliőrök, miközben szerető anyák, apák gyerekek vagy rokonok.

Megbecsülés és mély tisztelet járna nekik nem csak anyagilag, erkölcsileg is.

Bízom benne, hogy az illetékesek meghallják a kérést, és valóban folytatják az ápolási díjjal kapcsolatos juttatások, kedvezmények emelését, bővítését. Mert ez lenne a minimum.

A lelki, pszichés és egészségügyi segítségről már nem is beszélek, amely szintén fehér folt még Magyarországon. Nincs megnyugvás, nincs pihenő, folyamatos a készenlét. Ez a hálát nem váró legnagyobb szolgálat a világon.