Végre gyógyul Koppány, a tiszaföldvári daganatos kisfiú

– Még tart a „karantén”, de annyira már nem kell aggódnunk – az édesanya beljebb invitál, Kopi az udvaron játszik az édesapjával. A kisfiú bizalmatlanul méreget bennünket, majd egy rövid szülői diskurzust követően nekibátorodik, még autóját is megmutatja.

A négyesztendős Tóth Koppány történetével tavaly karácsonykor ismerkedtünk meg.

A daganatos beteg fiú gyógyulásáért egy egész város fogott össze. A földvári lakosok kupakokat gyűjtöttek, jótékonysági estet szerveztek, hogy Kopi eljuthasson Párizsba, gyógykezelése helyszínére.

– Különleges sugárkezelésen esett át a kisfiam – mondja Csillag Nikoletta. – Egy hónapot töltöttünk kint Franciaországban, ahol lakást béreltünk. Kopi nagyrészt a kórházban volt, párommal és tízesztendős nagyfiammal mi a lakás és az intézet között szaladgáltunk.

Az édesanya arról is beszél, mennyire nem volt egyszerű az idegen nyelvi környezet.

– Nagyrészt sírva kommunikáltam az orvosokkal. Abban a helyzetben azt a kevés angol szót is elfeledtem, amit addig megtanultam. Kopi a félelemtől, az új helyzet miatt zokogott és én alig tudtam elmagyarázni az orvosoknak, hogy a gyereknek nem fáj semmije, csak ijedt…

– Szerencse, hogy a páromnak erősebb volt a lélekjelenléte és a nyelvtudása is. Persze, a legtöbb segítséget a tolmácstól kaptuk.

Kopi műtétje és a terápia csaknem tizenkétmillió forintba került. Ezt a tb fizette. Az utazást és a kinttartózkodást viszont a családnak kellett megoldani. A kijutás különösen kalandosra és borsos árúra sikeredett.

– Bár jó előre, kedvező áron megvásároltuk a repülőjegyünket, a légitársaság sztrájkja miatt nem tudtuk azt felhasználni – meséli Niki.

– Az indulás előtti napon muszáj volt egy másik társaságnál beszerezni az újabb repjegyeket, melyek hatszázezer forintba kerültek. A kezeléssel nem lehetett késni, nem tehettük meg, hogy később érkezzünk a kórházba, így hát aranyáron vettük meg a jegyeket. Szegény embert az ág is húzza… gondoltuk akkor magunkról.

– De mégsem így van, hiszen annyi anyagi támogatást kaptunk mindenkitől, hogy az szinte teljesen kifutotta külföldi tartózkodásunkat – fűzi hozzá az édesanya, akinek a párizsi egy hónapja nem az önfeledt nyaralásról szólt. Niki főzött, mosott, takarított, közben ápolta, lelkesítette kisfiát.

– Az első, romantikus párizsi kirándulásunkat nem így képzeltem el. Bár megnéztük az Eiffel-tornyot, a város nem tűnt különlegesen szépnek. Valószínűleg a hangulatom miatt. Soha többé nem megyek vissza…

Kopi tegnap az utolsó kezelésen is átesett. Vége hát a legnehezebb időszaknak, amit eddig a család átélt. Azt mondták, ez a pár hónap egy évtizeddel is felért. De bizakodóak, remélik, hogy az előttük álló esztendők sokkal boldogabbak lesznek, mint az elmúlt fél év volt.

Segítség? A család úgy érzi, hogy most rajtuk a sor!

– Nem tudjuk másként viszonozni a sok-sok támogatást, amit kaptunk, mint azzal, hogy most mi is segítünk másokat. Rajtunk a sor! Nemrégen ismertünk meg egy beteg, epilepsziás kisfiút. Hat éve fekszik mozdulatlanul, édesanyja egy speciális ágyat szeretne vásárolni gyermekének. Arra gondoltunk, a jövőben ennek a kisfiúnak gyűjtjük a kupakokat, melyek lehet, hogy kis pénzt hoznak, de annyival is több lesz nekik. Udvarunkban már több zsáknyi műanyag kupak várakozik, ez mind az ismeretlen kisfiúé lesz – mutatja a felhalmozott kupakokat Csillag Niki.