VALAMI NEM STIMMELT

2018.06.25. 07:00

Tiszaderzsi rejtély: bezárt a furcsa dínópark

Bár voltak, akik szkeptikusan fogadták, alapvetően nagy várakozásokkal indult pár éve a dínópark Tiszaderzsen. Nem olyan lett, mint amilyet vártak, ám kevésbé látványosan, de működött. Idén viszont már nem nyitott ki, rejtélyes okokból.

Ujvári László

Nemrég még a gaz lepte el a dinoszauruszokat, a napokban viszont lenyírták a területet

Fotó: Ujvári László

Méteres gazban álldogáló dinoszauruszok, zárva tartó dínópark. Tökéletes csendélet. Ez fogadja az Abádszalók felől Tiszaderzsre látogatókat.

Két évvel ezelőtt még nagy élet volt a parkban, munkát is adott a helyieknek. Az autóforgalom ugrásszerűen megnőtt az addig csendes kis faluban. A dinoszauruszok még morogtak is. A környéken élők örömére, vagy inkább bánatára…

A történet három évvel ezelőtt kezdődött. Egy férfi kereste meg az önkormányzatot, nagy horderejű turisztikai attrakciót ígért a faluba. Legtöbben először furcsán néztek rá, hitetlenkedve fogadták, de végül megbarátkoztak az ötlettel.

– Eleinte viccesnek tartottam, amikor megtudtam, hogy dinoszauruszokról van szó. Látványterveket is mutatott, meggyőző volt – idézi az akkor történteket Fótosné Czeglédi Zsuzsanna polgármester.

Gazdagon illusztrált ötletét a képviselő-testület előtt is bemutatta, hangoztatva: „Felrajzoljuk Tiszaderzset a turisztikai térképre!” A projekthez területre volt szükség, ebben az önkormányzat segítségét kérte a beruházó. Egyhektáros területet bocsátott rendelkezésükre a helyhatóság, melyre bérleti szerződést kötöttek.

– Minden jól indult, a terv látványos volt, a földterület bérbeadása, valamint az iparűzési adó plusz bevételt jelentett az önkormányzatnak – magyarázza a településvezető. Hab volt a tortán, hogy a beruházás majd munkahelyeket is teremt a faluban.

Végül nem a beígért látvány fogadta a lakosokat, egy szerényebb, egyszerűbb attrakciót kaptak.

– Már a megnyitáskor sem volt minden rendben. Nekem például feltűnő volt, hogy semmi sem állandóra épült. Mindössze könnyűszerkezetes, könnyen mozdítható, mobil épületeket telepítettek – mutatja egy arra járó idős férfi.

Nemrég még a gaz lepte el a dinoszauruszokat, a napokban viszont lenyírták a területet
Fotó: Ujvári László

Ez persze az önkormányzatnak is feltűnt. Mikor a hiányosságok felől érdeklődtek, egyszerű válasz érkezett. A sok belvíz miatt előre nem kalkulált ráfordítások jelentkeztek, így nem jutott pénz mindenre. Megígérték, hogy pótolni fogják a hiányosságokat.

A park két teljes szezont működött, a látogatószámok biztatóan alakultak. Azonban a színfalak mögött csak gyűltek a gondok. Egyre több negatív kritika, visszajelzés érkezett a látogatóktól. Elsősorban az irreálisan magas jegyárakat sokallták, ami nem volt arányban az ott kapott élménnyel.

Másodsorban az ellátás és a körülmények is hagytak kívánni valót. Például nem volt megfelelő mellékhelyiség, csak mobil WC-k álltak rendelkezésre, problémás volt a vízvétel. Ezt az egyik ott dolgozó fiatal is megerősítette hírportálunknak.

Értesüléseink szerint már tavaly is akadtak gondok a hatóság és a parkot üzemeltető vállalkozás között. Úgy tudni, ezek oka a nem teljesült feltételek voltak.

Tavaly év végén mindenki úgy tudta: 2018 március-áprilisában újra megnyitnak. Az elmúlt két évben is zárva tartott a park télen, ez volt a bevett szokás. A történet akkor vált érdekessé, amikor észrevették, hogy nincs mozgás a park körül. Kikapcsolt telefonok, már nem létező telefonszámok, megválaszolatlan e-mail üzenetek.

Egyedül a kapcsolattartót érték el, aki szűkszavúan közölte: a park zárva tart, a cég már felszámolás alatt van. Azóta törölték a dínópark közösségi oldalát, a kerítésen ennyi áll: ideiglenesen zárva.

Lakat van a kapun
Fotó: Ujvári László

– Mint polgármester, sértőnek tartom azokat a véleményeket, melyek a települést és a településen élőket minősítették – szögezi le Fótosné Czeglédi Zsuzsanna. Hangsúlyozza: az országos média kiforgatta a lakosok véleményét, a történtek valóságtartalmát.

– A helyhatóságnak nincs semmi köze a parkhoz és az azt működtető vállalkozáshoz. Csak egy bérleti szerződés köt minket a beruházáshoz – húzza alá. A szerződésnek mindig eleget tett a parkot üzemeltető cég, így semmilyen gyanút nem keltett a működésük.

Pedig milliókat nyertek hozzá

Fontos részlet, hogy a Derzsi-Park Kft. a szóbeszéddel ellentétben, nem helyben, hanem Budapesten bejegyzett cég. Információink szerint, a vállalkozást három év alatt három ügyvezető is irányította. Volt köztük olyan is, akit sohasem láttak Tiszaderzsen. Többször próbáltuk elérni a céget és képviselőit, ám hiába. A beruházáshoz 120 millió forintos támogatást nyert a kft., amihez jelentős önerő társult. Legalábbis papíron. A számok ismeretében, látva a végeredményt, egészséges hiányérzete támad az embernek…

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában