Tudta, hogy a mai Pelikán Szálló területén volt egykor a szolnoki zsidógettó?

Kezdjük mindjárt azzal, hogy a zsidók városokba települése régen nem volt annyira magától értetődő dolog. Az 1840-es évekig csak falvakban engedélyezték a letelepedésüket, ekkortól kezdtek szállingózni a városokba. Szolnokra 1841-ben érkezett Hay Ignác tímármester és vegyeskereskedő, az első zsidó lakó, aki egyébként Abonyból költözött ide. Ettől kezdve mind több zsidó család választotta lakhelyéül Szolnokot.

1850-ben megalakult a hitközség, ekkor már közel háromszáz zsidó vallású ember élt Szolnokon. 1955-ben épült fel az orthodox templom, az első szolnoki zsinagóga a Csarnok utcában. A 19. század második felében új templomot építtetett a hitközség, amelyet 1899-ben a városi kereszténység nagy érdeklődése mellett adtak át a Tisza-part közelében. Ezt azért is fontos tudni, mert a katolikusok, a reformátusok és a zsidók imaházai gyakorlatilag egymás mellett álltak itt, emiatt akkoriban a három templom városának nevezték Jász-Nagykun-Szolnok vármegye székhelyét.

Bár az országban már az első világháború előtt megjelent itt-ott az antiszemitizmus, sőt Szolnokon is előfordultak zsidóellenes kirohanások, általánosságban azonban nem volt felekezeti gyűlölködés a helyi közéletben és ez így maradt az első világháború idején is. 171 zsidó származású szolnoki katona vett részt a háborúban, közülük harmincan nem tértek már többé haza.

Bár a háborút követően helyben is érezhetően megromlott a keresztények és a zsidók közötti béke, az antiszemita hullám hamarosan lecsengett. Olyannyira, hogy az 1920-ban bevezetett, zsidók továbbtanulási lehetőségeit korlátozó numerus clausus törvénybe iktatása sem akadályozta a város keresztény és zsidó lakóinak békés együttélését.

A húszas években ez nem is változott jelentősen, 1925-tól már Szolnok közigazgatásában is dolgoztak zsidók, a szolnokiak tudták, hogy milyen fontos szerepük van a város fejlődésében.

Aztán az első bécsi döntés után, 1938-tól minden megváltozott, már országosan érezhető volt a zsidógyűlölet. Az antiszemitizmus hamarosan politikai szintre emelkedett, az egymás után életbe lépő zsidótörvények először a zsidók értelmiségi munkakörökbe kerülését korlátozták, 1939-től köztisztviselői és közalkalmazotti foglalkoztatásukat tiltották meg, végül pedig a keresztényekkel való házasságkötésüket is.

De az igazi pokol az ország német megszállása után szabadult el. A csendőrség segítségével 1944 májusában összegyűjtötték a zsidókat. Szolnokon is létre kellett hozni egy gettót, amit először a Liget úton terveztek kialakítani, ám az ott élők tiltakozása miatt végül a belvárosban jelölték ki a szolnoki zsidók gettóját.

Mégpedig a Csarnok-Pillangó-Jászkürt utcák által határolt területen, a mai Pelikán Szálló és az Aba-Novák Agóra környékén. Kerítést emeltek és a városból, illetve a környékről körülbelül 1200 embert zsúfoltak ide (a szolnoki zsidó hitközség létszáma ekkor 1100 körül volt). A gettó egyik épülete még ma is áll, ez a Jászkürt utca 5. szám alatti ház.

A gettóban elvileg 2 négyzetméter lett volna az egy személy számára kijelölt hely, de ez a valóságban inkább 1, maximum 1,5 négyzetméter volt. Döbbenetes zsúfoltságban éltek az emberek, csak hogy könnyebben el tudja mindenki képzelni, egy 3 szobás családi házban laktak nagyjából hetvenen. A gettóba zárt emberek nem vihettek magukkal értéktárgyat, ezt olyannyira szigorúan vették, hogy többször is megmotozták őket. De nem lehetett náluk nem csak érték, papír, írószer, WC papír és imakönyv sem.

Német mintára és nyomásra bevezették az országban, és így Szolnokon is a sárga csillag viselését, illetve meghatározták, hogy a zsidók mikor hagyhatják el a gettó területét. Vásárolni persze nem tudtak, hiszen minden vagyonukat elvették, ismerősök, barátok segítettek rajtuk, amivel tudtak.

1944 májusának végén aztán a gettóból gyalog elindították a zsidókat a városközpontból a cukorgyári gyűjtőhelyre, ahol vagonokba rakták őket. A cukorgyárba vitték egyébként más településekről, még Karcagról és a Kunságból is a zsidókat. A cukorgyár területéről 1944. június végén ötezer zsidóval indultak el a halálvonatok.

Egy vonat egyenesen Auschwitz felé vette az irányt, ahol az emberek háromnegyedére azonnali halál várt. A másik vonat pedig a Bécs melletti Strasshofba vitte a Szolnok megyei zsidókat, ahol munkatáborban dolgoztatták őket.

Az elhurcolt ötezer zsidó fele került lágerbe, közülük mindössze ötszáz ember menekült meg. A zsidóság másik fele úgymond szerencsésebb volt, mert lágerekbe már nem tudták őket vinni, így Ausztriába és Németországba vitték, majd ott szétszórták és munkára fogták őket.

A deportált ötezer emberből mindössze nagyjából nyolcszázan tértek vissza Szolnok megyébe. De a hazatérőket sem várták jó hírek, legtöbbjük azzal szembesült, hogy senkije sem maradt, így Budapestre, vagy külföldre költöztek. Ennek is köszönhetően ma már alig pár száz zsidó él a városban.

Forrás: Papp Zsolt: A szolnoki zsidóság története, In.: Szolnok Könyve

Megemlékezés természetesen idén is lesz Szolnokon, április 16-án, hétfőn 10 órakkor a Hild téren.