Szolnok plébánosát kérdeztük a húsvéti hagyományokról

– Mit jelent számunkra a húsvét előtti böjti időszak?

– Ahogy a családi ünnepekre, úgy a nagy egyházi eseményekre is fel kell készülni. A húsvétra a negyvennapos böjttel. Meg kell jegyezni, hogy a negyvenes szám a zsidó nép számmisztikai gondolkodásában mindig a várakozást jeleníti meg.

– A böjti napok a tisztulást, s ezzel együtt az önfegyelmezést teszik szükségessé. Ezt a felkészülést, mint tudjuk, egy mulatságokkal teli időszak, a farsang előzi meg. Ezt azonban már lezártuk, s a böjttel egy másmilyen szakasz veszi kezdetét.

– Hiszen húsvétkor már az értünk meghalt megváltót ünnepeljük. A példát a böjtölésre éppen Jézus adja, aki mint ismeretes, negyven napig böjtölt a pusztában. Tudni kell azonban, hogy nagyböjtben a vasárnap nem böjti nap. Ekkor megengedett a hús fogyasztása.

– Feltételezem, a negyvennapos időszak többről szól, mint a húsfogyasztás tilalma…

– Pontosan így van. Tizennégy éves kortól hatvanéves korig kötelező ugyan a böjt, persze kizárólag az egészséges embereknek. Az ószövetségi szentírásban a próféták azt mondták, ne a ruhátokat szaggassátok meg, hanem a szíveteket.

– Azaz, ha a böjt csak egy külsőségekben megnyilvánuló cselekedet, az még nagyon kevés. Ha nincs benne mindebben Krisztus, akkor az egész nem sokat ér. A böjtöléssel saját Istenkapcsolatunkat erősítjük.

– A zsidóknál a disznóhús egy tisztátalannak minősített húsféle volt. Az ottani népeknél a tengeri állatokat sokkal tisztábbnak látták. Természetesen nem arra kell kiélezni a dolgot, hogy a halat megehetem, és a húsféléket pedig nem.

– A nagyböjt arról szól, hogy mindenki a saját függőségeiről egy rövid időre lemond. Ne a tárgyak és a szokásaink irányítsanak bennünket, hanem, hogy ebben az időszakban igazán Krisztusra figyelve éljük az életünket.

– A hús megvonása mindig is a böjt része volt?

– Érdekes, hogy nem csupán a húsról való lemondás volt hangsúlyos a történelem során. Ha például a tizenkilencedik századot tekintjük, nagyon kemény böjtöléssel találkozhatunk. Főként az 1830-as években.

– Az egyház sok mindenben enyhített azóta. Akkoriban az olyan állati eredetű ételeket sem lehetett megenni ilyenkor, mint a sajt vagy a tojás. Ugyanis szinte csak növényi eredetű ételeket volt szabad fogyasztani.

– Manapság egyébként már afféle „képernyőböjtről” is beszélünk. Nem tudunk ugyanis elektronikai eszközök nélkül élni. Próbálja ki valaki, hogy egy napig, vagy egy hétig nem használja a számítógépet, esetleg a televíziót!

– Én magam is kipróbáltam, hogy negyven napig nem néztem tévét. Ki lehetett bírni…

– Közeledjünk időben magához húsvéthoz! Mit kell tudnunk például a nagypéntekről?

– Ezen a napon Jézus haláláról emlékezünk meg. Nagyon fontos napról van szó, hiszen erre épül az egész húsvéti ünnep. Hogy miért? Azt gondolom, ha valaki valakiért meghal, akkor azt a pillanatot mindenki emlékezetesnek tartja.

– Hadd mondjak erre egy példát. Ismertem egy tanárnőt, aki két, vízbe esett gyermeket mentett ki az áradó Dunából. A harmadik gyermekkel azonban megfulladt. De két gyermeket megóvott!

– Ők ketten soha nem fogják elfelejteni, hogy ennek a tanárnőnek köszönhetik az életüket. Tegyük át ezt a példát Jézusra. Nagypénteken, délután három órakor, Jézus halálának órájában keresztutat végzünk, este hatkor pedig liturgiát tartunk.

– Ha valaki meghal, akkor visszavonuló csend és megrendültség uralkodik…

– Nagypénteken, ha jól tudom, nincs szentmise. Miért?

– Valóban nincs, hiszen az éppen ekkor születik meg. Jézust sietve temették el nagypénteken, mert az már munkaszüneti napnak számított. Nagyszombaton pedig csend honolt, csak a római katonák őrizték Jézus sírját.

– Mint tudjuk, a munkahét első napja a zsidóknál a vasárnap volt. Nagy Konstantin császár azonban, jóval Krisztus halála után, 321-ben bevezette, hogy a vasárnap kötelező munkaszüneti nap legyen. A vasárnapot pedig azért ünnepeljük, mert Jézus ekkor támadt fel.

– A mostani értelemben vett szentmise is ettől a pillanattól kötelező?

– Nem egészen. A keresztények már korábban is összejöttek a kenyértörésre. Az Apostolok Cselekedeteiben olvashatunk erről. Maguk a gyakorló keresztények az első perctől megünnepelték a vasárnapot, de akkoriban az még a társadalom egészének munkanapnak számított.

– Bár messze van innen Lébény román kori temploma, mégis egy ott hallott „mondásra” figyeltem fel korábban. Szöget ütött a fejembe a mondat, miszerint „a harangok Rómába mentek”. Ez mit jelent pontosan?

– Nagycsütörtök estétől nagyszombat estig nincs harangozás az elcsendesedés miatt. A világegyház központja pedig Rómában van, minden oda összpontosul, ezért ez a „mondás”.

– Számtalan templomban használnak ugyan kereplőket délben, de a legtöbb helyen ilyen sincsen. Meg kell említenem, hogy a többi felekezet számára is legalább ennyire fontos ez az ünnep. A protestáns testvérek esetében különösen. Náluk egyébként nagypénteken is van harangszó…

– Milyen üzenetet hordoz a húsvétvasárnap?

– A legfontosabbat. Azt hirdeti ugyanis, hogy Jézus győzött a halál felett. Ez annyit jelent, hogy nem egy két és fél méteres gödör vár ránk, hanem Isten bebizonyította, a feltámadásban új életünk lesz.

– Az ünnep számos népi hagyományt hordoz, melyben a húsvéthétfő kiemelt szerepet játszik…

– Minden szent dolognak kialakult egy népi változata is, amitől nem fél az egyház. A locsolkodás nem más, mint a keresztelésnek egy népi formája. S hogy miért a hölgyekre irányul a locsolkodás szokása? Mert ők látták meg a feltámadt Jézust.

– Gondoljunk csak bele, kik mentek el lemosni Jézus testét! Az asszonyok. Köztük Mária Magdolnával. Írja a szentírás, hogy olajat és tiszta gyolcsokat vittek a sírhoz. A feltámadt Krisztus először nem az apostoloknak jelent meg, hanem az asszonyoknak.

– Nagyon fontos a húsvéttal kapcsolatban, hogy minden nap keresztelhet az egyház, de elsősorban húsvétkor kell keresztelni. A locsolkodás a keresztelést, a húsvéti tojás pedig az életet testesíti meg. Azt gondolom, mindez a nép szintjén megfogalmazott csodálatos hitbéli gondolat.

– Szokott locsolkodni?

– Gyermekkoromban igen, manapság viszont már egyáltalán nem.

– Húsvéti díszként sokan barkát tesznek az asztalra. Honnan ered ez a hagyomány?

– A barkának tulajdonképpen pálmaágnak kellene lennie. Mindkettő a virágvasárnapra, Jézus jeruzsálemi bevonulására utal. Mivel a mi vidékünkön nem honos a pálma, ezért a legelsőként virágzó gallyat használjuk erre a célra.

– Jellegzetes szokás a húsvéti sonka és tojás megáldása…

– Szolnokon is szokás az ételáldás, bár inkább az ide települt lakosság körében él ez a hagyomány. Az itt lakó lengyeleknél különösen! Máig élő gyakorlat, hogy húsvétvasárnap a reggeli szentmisére elhozzák a hívek a húsvéti ételeket, a templomban vagy a sekrestyében pedig megáldjuk azokat. Erre a fajta ételáldásra egyébként külön ima is van.

– Gyermekkorából emlékszik-e valamilyen, az ünnephez kapcsolódó eseményre?

– Úgy nőttem fel, hogy gyerekkoromban, nagypénteken édesanyám savanyú káposztát készített. Azt pedig paprikával, hagymával és olajjal keverte el és sült burgonyát ettünk hozzá.

– Az ehhez társult köménymagleves jelentette a böjti étkezést hamvazószerdán és nagypénteken. Mindenki meg volt elégedve, senki sem problémázott, hogy ilyenkor egyszerűbb ételt fogyasztunk.

– Másutt is visznek „kókannyát” a templomba...

– Nemcsak a megyében, de az ország több településén is közismert esemény az ételáldás. A Kisalföld egyes falvaiban például fehér tányérra tett főtt sonkát, tojást, tormát és sós kalácsot visznek áldani a templomokba.

– Az ország ezen részén a hatvanas években az a szokás járta, hogy a családok a gyerekekkel küldték el megáldani az ételt, vagy ahogy ott nevezik, a „kókannyát”. A papi áldásban részesített finomságokat pedig a húsvétvasárnapi reggeli misét követően együtt fogyasztották el a családok.