A kócsi Hunyadi András szívszorító története legyőzhetetlenné tette őt

Egykori kócsi gyerekből lett honvédtiszt Hunyadi András. Már tizenévesen belekóstolt a katonaéletbe, egy gyerekkori élmény hatására döntött a honvédelem mellett.

– A tévében láttam egy augusztus 20-i tisztavatást. Akkor eldöntöttem, hogy egyszer én is ott fogok állni – idézte a gyerekkori álmot, mely 1982-ben, a katonai főiskola elvégzése után vált valóra.

A főiskola után Karcagra küldték, innen felvételizett a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Akadémiára. Ennek elvégzése után Ceglédre került, a rendszerváltozás Gyöngyösön érte. Egy bizottság közölte vele, hogy rá már nincs szükség.

Úgy érezte, hogy kihúzták a talajt a lába alól. Leszerelt és a családdal Egerbe költöztek. A következő éveket az útkeresés jellemezte, néhány év alatt több helyen is megfordult. Az ezredforduló után talált rá a szerencse. Újra a honvédséghez került, mint polgári alkalmazott dolgozott a Honvédelmi Minisztériumban. Sajnos, öröme csak néhány évig tartott...

Átlagos nap volt 2008. december 17., legalábbis annak indult. Késő este riadóztatták.

– A rakparton haladva, egy teherautó jött velem szembe. Három autót előzött egyszerre. Látszott, hogy ebből baleset lesz. Két választásom volt: nekimegyek vagy a vízbe hajtok. Utóbbit választottam – részletezte. Semmi másra nem emlékszik.

A Duna sodrása erős volt, csak kétszáz méterrel lentebb tudták kimenteni. Újraélesztették, de fél évig volt kómában. Végül az akarat győzött, és magához tért, de már semmi sem volt olyan, mint régen.

– Csöveken keresztül kaptam enni, először a saját édesanyámat sem ismertem meg. Idővel visszatértek az emlékeim. Egy ideig, ha vízcsobogást hallottam, görcsbe rándult az egész testem – magyarázta.

Az orvosok lemondtak róla, két hónapot jósoltak neki.

Eltelt az idő, de ő mégsem halt meg. Ekkor indult el a rehabilitáció végtelennek tűnő útján. Beszélni, enni, inni, járni, mindent meg kellett tanulnia.

Édesanyja hét évig ápolta. Azt mondta neki: addig élek, míg helyre nem jössz. Sajnos, így is lett.

Alig több mint egy éve, hogy édesanyja szervezetében csontrákot diagnosztizáltak. Tavaly októberig gondozta, miközben márciusban róla is kiderült, hogy rákos.

– Nem volt időm sajnálni magamat, egyedül ápoltam anyut, édesapám már nem volt velünk. Miközben vele foglalkoztam, hetente kétszer jártam kemoterápiára. Nem gyengülhettem le, már csak én voltam neki – emlékezett.

Tavaly októberben minden gondoskodás ellenére elveszítette édesanyját.

Manapság reggelente futni jár, a szomszédos edzőterem állandó vendége.

– Kizárólag annak élek, ami igazán fontos. Amikor este imádkozom, megköszönöm, hogy Isten engem választott. Büszke vagyok rá, hogy példát mutathatok kitartásból – hangsúlyozta.