A jeges vízből mentett ki egy férfit a szolnoki „szuperhős”

Csupán egy nyugodt kiruccanásnak indult az erőemelő bajnok, Borbíró Zoltán norvégiai útja. Szerette volna felmérni, hogy milyenek az ottani sportolási körülmények. Amikor azonban megérkezett Kristiansandba, egy kikötővárosba, még nem is sejtette, hogy hamarosan meg kell majd mártóznia a jeges folyóban.

– Este érkeztem a városba és a második nap kicsit kalandosan kezdődött. Amikor ugyanis átmentünk a folyó fölötti hídon, megláttunk egy embert a vízben – idézte fel a történteket.

– Rögtön odaszóltam egy norvég férfinak, aki szintén az eseményeket figyelte, hogy hívjanak segítséget és már rohantam is – idézi fel Zoltán.

– Leszaladtam a hídról, majd végig a folyó mellett. A parton állva megkérdeztem a bajba jutott férfitól angolul, hogy tudok-e segíteni. Hörögve csak annyit mondott, „segítség!” Abban a pillanatban tudtam, hogy menni kell utána…

Zoltán gyorsan megszabadult a ruháitól, csak egy alsónadrágot hagyott magán, nem törődve a mindössze pár fokos hideggel. Elindult befelé a folyóba, melynek a parthoz közeli részét jégpáncél borította.

– Rámentem a jégre, de beszakadt alattam. Majdnem derékig elmerültem a fagyos vízben. Csak négykézláb tudtam továbbaraszolni. Így visszagondolva, eléggé észnél lehettem, mert nagyon figyeltem, hol tudok menni, hogy ne szakadjon be alattam a jég. Emellett még a férfit is szemmel tartottam, hogy milyen állapotban van, és hogyan tudom majd kihozni.

– Két dolog járt az eszemben: hogy éljük túl mindketten, és azok, amiket megtanultam. Ugyanis életmentői és úszómesteri végzettségem is van. Mire elértem a jég szélére, a rendőrök is megérkeztek, és mentőkötelet dobtak oda nekem, amit én továbbítottam a férfinak.

– Ám ő már annyira sokkos állapotban volt, hogy nem érzékelte, hiába szóltam hozzá. Láttam, utána kell mennem. Visszahúztam a kötelet, és már mentem volna be a vízbe, amikor odaértek a vízi mentők és visszahívtak, a férfit pedig kimentették – emlékezik vissza.

Amikor Zoltán kiért a partra, egyből a mentőautóba irányították, hogy megmelegedjen. Olyan hideg volt, hogy nem érezte a kezét. Kellett vagy húsz perc, hogy visszatérjen belé az élet.

– El is kellett látniuk a mentősöknek, mert amikor beszakadt alattam a jég, valószínűleg megvágta a lábszáramat és a térdemet. Nem volt komoly sérülés, de alig akartak elengedni. Mondták, szívesen hazavisznek, ne is menjünk ma sehova, csak pihenjek. Ám mi továbbmentünk vásárolni, megnéztük a várost és utána még edzettem is – nevet.

Zoltán elárulja, a mentősöktől azt a becenevet kapta, hogy „Szuperhős Magyarországról”, mely kedvesen érintette és nagyon megtisztelő volt. Az eset után próbálta megtudni, a férfi jól van-e.

Megnyugtatták, hogy igen, de szeretné majd a későbbiekben felkeresni, hogy személyesen is meggyőződjön erről.

Egész élete a sportról szól

Zoltán tettében a sport is nagy szerepet játszott, hisz mint mondja, számára ez az egyik legnagyobb nevelőeszköz. Már gyerekkora óta űz különféle sportágakat, jelenleg erőemelést és bothúzást. Az előbbivel két és fél éve foglalkozik és mindent magától tanult.

Huszonkét évesen erőemelésből és felhúzásból országos bajnok lett, az Európa-bajnokságon pedig szintén első helyen végzett. A világbajnokságon felhúzásban aranyérmet szerzett, és sikerült egy világcsúcsot is felállítania.

Bothúzásban az országos bajnokságról a harmadik helyet hozta el. Zoltán egész élete a sportról szól, sportszervezőnek tanul és egy táplálékkiegészítő boltban dolgozik. Nehéz azonban mindent összeegyeztetni, főleg, hogy ő is tart edzéseket.