Nem is gondolná, mennyire ragaszkodnak szülőhelyükhöz a Szolnok megyeiek

Sokakat a rokoni kapcsolatok kötnek ahhoz a településhez, ahol meglátták a napvilágot és felnevelkedtek. Sinka Antalné Erzsike például Tiszajenőn született és – férjével együtt – most, hetvenöt évesen is ott él.

– Annak idején elmentem én Gyulára, egészségügyi szakiskolába, de a szívem csak hazahúzott – árulta el Erzsike.

– Hazajöttem apukámhoz. Tizennégy éves voltam, mikor meghalt anyukám, onnantól a bátyámmal együtt ő nevelt minket, kötődtem hozzá. A szolnoki cukorgyár raktárosaként dolgoztam, ez biztos megélhetést jelentett. Felépítettük a házunkat is.

– Akkoriban a faluban a környékünkön mindenki itt alapozta meg a jövőjét. Nem bántam meg soha, hogy itt maradtam, minden emlék ide köt, nem mennék el semmi pénzért.

– A két lányom is itt él, itt építettek házat, biztos állásuk is van. Az unokák közül ketten már biztos máshol képzelik el az életüket.

Gere Ferencné is már nyolcvanöt éve hűséges szülőfalujához, Szászberekhez.

– Édesapám a Kohner báróéknál dolgozott, azért születtem én itt, Szászberken – magyarázta az idős asszony.

– Mikor férjhez mentem, elköltöztünk Újszászra, de ott csak két évig laktunk, utána visszajöttünk.

– Az apukámékkal szemben építettünk házat. Nagyon szép kis község ez, nagyon kellemes itt élni. A lányom itt vezeti a postát, a fiam Jászalsószentgyörgyre költözött, amikor megnősült, de később visszaköltözött hozzám.

– Az unokák már máshol élnek. De az én korosztályomból, ha annakidején valaki Szászberken telepedett le, nem is kívánkozott el innen máshová.

A szolnoki Kiss család hat-nyolc évvel ezelőtt tervezte ugyan, hogy Debrecenbe költözik, jó munkaajánlatokat kaptak onnan, csakhogy még évekig fizetniük kellett a lakáshitelt, Debrecenben ráadásul jóval magasabbak voltak az ingatlanárak, így anyagilag nem bírták volna annak terheit, hogy máshol kezdjenek új életet.

Ma már itt is jobbak a lehetőségek, így kérdéses számukra, gondolkodjanak-e a költözésen vagy maradjanak.

A már nyugdíjas Horváth Ilona leginkább fia családjánál, Budapesten tartózkodik, ám jászberényi házához változatlanul ragaszkodik, oda is van bejelentkezve. Sok emlék és barátságok kötik Berényhez, de mivel már gyakran betegeskedik, elkel neki a segítség, a gyerekek azonban a fővárost választották.

Így hát fia segítségével a két város között ingázik, de változatlanul berényi lakos. Mint mondja, többeket is ismer, akik hozzá hasonlóan ragaszkodnak a szülőhelyükhöz, és szükségből „kétlakiak”.

Előny és hátrány is egyben ez a szakember szerint

– Az, hogy ilyen nagy arányban ma is születési helyükön élnek, az előny is lehet és hátrány is – vélekedett dr. Szarvák Tibor, szolnoki szociológus.

– Hátrány, mert lehet, hogy az emberek azért maradnak helyben, mert nem rendelkeznek kellő anyagiakkal ahhoz, hogy lakóhelyet változtassanak. Előny viszont, hogy a településhez való ragaszkodás erőforrást is jelent, mivel az identitás erőssége közösségépítő, közösségmegtartó tevékenységek szervezését is hozza magával, ami a humán erőforrás fejlesztését is eredményezheti.

– Jó példa erre a megyeszékhely. Jó lenne viszont látni, hogy voltaképp kik azok, akik azon a településen maradnak, ahol születtek, milyen képzettségűek, milyen az anyagi helyzetük.

– Vélekedhetünk úgy, hogy akik maradnak, főként a falvakban, azok többségében alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkeznek, de erre vonatkozólag nem állnak rendelkezésre adatok.

– Településtől is függő, hogy az ottani lakosság erős vagy gyenge identitással kötődik a szülőhelyéhez. Ez erős szál lehet, de az utóbbi évtizedek tapasztalatai azt mutatják, hogy a keleti régióból erősebb az elvándorlás. Emiatt pedig az erős polarizáltság is jellemző a megyére, és ezt a megosztottságot is érdemes kiemelni – foglalta össze a szociológus.

Borítófotó: Szolnok, Baross u./ szoljon.hu