Alig lehet ráismerni, ilyen a Tisza-tavi turistaparadicsom télen

A városközpontban végigsétálva az első gondolatunk: csend és a béke. Helyieket láthatunk, amint ügyes-bajos dolgaikat intézik, napközben nincs nagy élet, a város apraja-nagyja a munkahelyén és az iskolában tölti az időt.

Az István király úton testvérpár szedi sietősen a lábát, a tízéves forma kislány és valamivel nagyobbacska bátyjával az általános iskola bejáratát célozzák meg, az úton egy anyuka halad el előttük, a gyerekülésben egy csöppség nyakig beöltöztetve, alighanem oviba sietnek. Autók, biciklisek, gyalogosok mindenhol. A nyüzsgés azonban nem sokáig tart, reggel nyolc-kilenc óra után visszaáll a nyugalom.

A múlt heti havazás nyoma még napokig látszódott, különleges hangulatot adva ezzel a kisvárosnak. Minden a pihenésről, a szezon előkészületekről szól. Benyomásunkat tovább erősítik a letakart, környezeti viszontagságoktól kímélt köztéri szobrok.

Ha a belvárosban járunk, a legnagyobb nyüzsgést a buszpályaudvar környékén tapasztaljuk. Kora délután buszra váró gyerekek hógolyóznak, a középkorúak telefonjuk képernyőjébe temetkeznek, míg az idősek türelmesen várják a kiszemelt járatot. Egy idős hölgy szemüvegért kutat a mély táskájában, az induló buszokat kémleli.

– Tiszaroffra megyek tovább, vagyis haza. Meglátogattam az unokámat és vásároltam. Kéthetente átjövök, ha ők nem látogatnak meg éppen – mesélte.

Rövid beszélgetésünkből gyorsan kiderül, hogy nem régóta nyugdíjas, nagyon szereti Abádszalókot. Békés, csendes kisváros, de megtalálható minden amire szükség van. Egy másik várakozó mosolyog a kérdésen: Milyen Abádszalók télen? A középkorú férfi szerint, csak reggel és késő délután van nagyobb mozgás.

Változatos az élet az autóbusz-állomás környékén, egy dolog viszont állandó: a kis büfé kávéfőzője szinte meg sem áll, már-már igazi közösségi hely.

A büfé vezetője, Forgács Szilvia két éve költözött Abádszalókra. Régóta jártak ide nyaralni, végül úgy döntöttek, hogy Budapestről végleg ideköltöznek.

– Csak pozitívan tudok nyilatkozni Abádszalókról, a helyiek nagyon segítőkészek, rövid idő alatt rengeteg ismerőst szereztem. Ráadásul a város gyönyörű télen is, nyugodt és biztonságos – mondta Szilvike, a helyiek már csak így hívják.

A Tisza-part felé haladva feltűnően csendes az üzletsor, ahol nyáron a padon beszélgető fiatalokat, ebédelő családokat és baráti társaságokat látunk, ott most a hófödte, érintetlen padok állnak magányosan. A távolból építkezés hangja töri meg a hétköznapi csendet, az épülő tanuszoda környékén a hideg ellenére sem állt meg az élet, szakemberek és munkások sürögnek-forognak az épület körül.

A szabadvízi strand a másik véglet, főszezonban akár öt-hatezer ember is megfordul ott egy kánikulai napon, most mindent hó borít, a látvány ugyanakkor lenyűgöző: ameddig a szem ellát, vakító fehér lepelt öltött a horizont.

Ugyan forgalom nincs, a kikötőben ilyenkor is zajlik a munka. A kevés vendég miatt igazi holtszezont élnek, de folyamatosan dolgoznak. A megszokott karbantartási munkákkal készülnek a szezonra, adott helyzetjelentést Bezeg Gyula, kikötővezető.

Kisebb sorokról, gyorsabb ügyintézésről mesél egy idős úr, aki előnyét látja annak, hogy kevés a turista. Meglátását a boltosok is megerősítik, kisebb a forgalom, de szezontól függetlenül a helyiek persze vásárolnak.

Drasztikusabb a helyzet a vendéglátóegységekben. Az éttermek téli működését a helyi kereslet nem indokolja. Szabó Péter, az egyik jól menő vendéglő vezetője azt mondta: ilyenkor szinte nincs munkájuk, teljes mértékben az idegenforgalomból élnek. Az étterem most zárva tart, csak a helyieknek készítenek ebédet.

Kívülről, felületesen szemlélődve tehát a dermedtséget, a telet látjuk, de ha jobban figyelünk a részletekre, láthatjuk, hogy a hóval borított felszín alatt most is zajlik az élet. Bár a boltokban és éttermek kisebb a forgalom, az élet nem állt meg.