Akció

2024.07.01. 06:55

Mindenki a rajtaütésről beszél a faluban, tolvaj bandára csaptak le a rendőrök – videóval

Nyolcvan rendőr vett részt a napokban egy ötfős tolvaj banda elfogásában. Az egyik rajtaütést Jászfelsőszentgyörgyön hajtotta végre a hatóság. Úgy tudjuk, a helyiek körében is beszédtéma a rajtaütés.

Rózsa Róbert

Letartóztattak öt férfit nagy értékű betöréses lopások miatt, a tolvaj bűnbanda mintegy 40 millió forintos kárt okozott – közölte pénteken a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása alapján az MTI.

tolvaj, lopás, Jászalsószentgyörgy
Tolvaj csapat tagjait tartóztatták le a napokban. A rendőrök Jászalsószentgyörgyön is lecsaptak
Fotó: Mihádák Zoltán / MTI

Azt írták, hogy a több megyén átívelő, vagyon elleni bűncselekmények elkövetésére „szakosodott", különböző módszereket használó bűnözői csoport tagjait június 20-án fogták el. Az összehangolt műveletben a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság mellett a Bács-Kiskun, a Nógrád, a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége vett részt.

Jászfelsőszentgyörgyön is fogtak tolvajt

A rajtaütésen mintegy 80 rendőr működött közre öt helyszínen: Tóalmáson, Mendén (két helyen), Jászfelsőszentgyörgyön és Tápiószecsőn. A tájékoztatás szerint a bűnbanda tavaly óta több betöréses lopást követett el, főként üzletek, telephelyek voltak a célpontjaik.

A gyanúsítottak ingatlanjaiban végzett kutatás során mobiltelefonok, adathordozók, elemlámpák, adóvevők, az elkövetésnél használt cipők, szerszámok, és gépkocsi is a bűnjelek közé került, a vagyonvisszaszerzés érdekében három nagy értékű autót is elszállíttattak a nyomozók.

Az eljárásban eddig hét bűncselekménnyel gyanúsították meg az elfogott férfiakat. Közülük négyet jelentős értékre, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett lopással és más bűncselekményekkel, míg társukat pénzmosással gyanúsították meg. Az öt férfi mindegyike őrizetbe került, majd a bíróság elrendelte a letartóztatásukat.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában