Cápák is megkörnyékezték már – búvárkalandjairól mesélt a rutinos merülő

– Nem kell mindig nagy dolgokra gondolni, elég ha a szemünk elé táruló látványosságokban tudunk gyönyörködni: ha egy felbukkan egy muréna, egy kardhal, egy krokodilhal, vagy látunk valami szép kis élőlényt. Saját közegükben nem tekintenek minket ellenségnek, mondhatni, szeretnek minket, a közel jönnek, kíváncsiak ránk, úgy mennek el mellettünk, mintha együtt élnénk velük. És ez igaz talán még a cápákra is, melyekkel azért volt már pár kalandos élményem. De ennek ellenére azt mondom, hogy maga a merülés nagyszerű dolog, megismerni a lenti világot felér egy csodával. Vigyázni a többiekre, ügyelni, hogy rendben menjen minden, az nem kis felelősség, de ha teljesítettük, amit elterveztünk baj nélkül, és túl vagyunk a merülésen, az nagyon jóleső érzés, arra azt mondhatjuk, hogy „jó mulatság, férfimunka volt” – foglalta össze hírportálunknak dr. Lits József, miért is imádja még évtizedek után is a búvárkalandokat.

Múlt héten a legutóbbi Vörös-tengeri búvártúráján, Egyiptomban, Marsa Shagránál megvolt az 1300-adik merülése is.

Meghatódott a köszöntéstől a számos búvárkalandot átélt csapattag

– Nem számítottam rá, hogy a többiek bármire is készülnek, mert az 1200-adik alkalomra pár éve már megleptek. Gondoltam, legfeljebb meghúzzák a fülemet. De amikor a déli zátony felé merültünk – én vezettem a csapatot – jelezték, hogy lassabban haladjak. De én igazából nem tudok annyira lassan merülni, rutinosan odafigyelek a többiekre, nézegetem az élővilágot, ellenőrzöm a levegő fogyasztást. Nagy élmény volt persze most is a víz alatti világ. Tizenöt-húsz méterről jöttünk fölfelé, és már mentünk volna a kikötő felé, mikor egyik barátom odajött. Nem is értettem, mit piszkál ott a víz alatt. De csináltam egy kört, és amikor lenéztem, meghatódtam. Négy-öt méterre tőlem elhalt kagylók héjából kirakva jó méteres számokkal ki volt rakva a fenéken, hogy 1300. Akkor hirtelen nem is kaptam levegőt, ez persze csak jelképesen értendő. A többiek odajöttek hozzám, gratuláltak, átöleltek. Jó, hogy vízben voltunk, nem is tudtam volna ott mit mondani a meghatottságtól – idézte fel a  meghazó pillanatokat dr. Lits József.

– Amikor feljöttünk, még egyszer gratuláltak. Csak azért nem rendeltünk pezsgőt, mert búvárbázisok csak kólát meg gyümölcslevet és hasonlókat lehet rendelni, meg legfeljebb sört, amit ittunk is a jeles alkalomból. Nagyon jólesett a többiek figyelmessége, az a tiszteletteljes barátság, amit irányomba tanúsítottak. Igazából utána még kétszer lemerültem – napi ötször merültünk –, de az persze nem volt már ilyen ünnepélyes – számolt be a jeles alkalomról.

Cápák is megkörnyékezték már, az egyiket sikerült lencsevégre kapni

Hosszú évek búvárkodásának számos élménye közül legmeghatározóbb talán két cápás kaland és egy delfines találkozás volt. Az előbbi kettő szintén Marsa Shagrához köthető.

– Az egyiknek van már 25 éve – idézte fel. – A búvárkodásnak azért mindig megvan a maga veszélye, egyedül nem is szabad lemerülni. Amikor már gyakorlottnak gondoltam magam, kimentünk egy húszpercnyi motorcsónak útra lévő zátonyhoz, hátha találunk cápát. Az arab túravezető javaslatára lemerültünk 40 méterre, hogy ott bizonyára lesznek bikacápák. De nem akartak jönni. Így elindultunk felfelé, öt métereket emelkedve. Közben a közelünkben lehorgonyzott egy másik búvárhajó, és a vízbe szórták a fel nem használt ételmaradékokat. Erre persze előkerültek. Gondoltam, most jó felvételeket fogok csinálni. 

– Először azt hittem, a fényképezőgépem színe keltette fel az érdeklődését. Ahogy közeledett, megrettenve tőle rávakuztam, és hirtelen hanyatt vágtam magam, az uszonyommal megcsiklandozva a hasát, ahogy elúszott fölöttem. Ezt követően olyan gyorsan kiugrottam a vízből a gumicsónakba, hogy igazán büszke voltam magamra! Izgalmas kaland volt, de örültem, hogy ilyen közelről láthattam. A felvételt pedig valaki elkérte tőlem, felhasználta, és harmadik díjat nyert valahol a filmmel, én meg büszke voltam, hogy a kitátott szájú cápás képem látszódott benne – mesélte a nem mindennapi kalandot.

Izgalmas helyzet volt: az egyik búvárnak már elfogyott a levegője... 

– A másik cápás kalandot múlt év októberében éltük át, bár ott nem én voltam a főszereplő. Akkor minden izgalom nélkül megvolt a merülés, elindultunk fölfelé, a velünk lévő fiatal lány felengedte a búvárbóját, ami jelzés a kísérő hajónak, hogy ott szeretnénk beszállni. A bója bezzeg odavonzott két cápát, elkezdtek ott körözni. Jól láttuk őket a hajóból. A lentiektől meg jöttek föl a buborékok, ők viszont nem tudtak a halak miatt. Nekem szerencsém voltam a barátom után másodikként kimásztam a hajóba, kijött a velem lévő unokám is, de a lány és egy barátom lent rekedt a cápa miatt.  Egyre fogyott az idő, vele a levegőjük, a cápák meg csak nem tágítottak. Na, gondoltam, úristen, mi lesz ebből...! Végül egy másik búvárhajónak tűnt fel, hogy valami gond van, oda is jöttek hozzánk. A két búvároktatójuk beugrott a vízbe, ez megzavarta a cápákat, így a lent ragadtak végül  a felszínre emelkedhettek. Kiderült, a barátomnak már elfogyott a levegője, a lány osztotta meg vele a sajátját, így úszta meg a kalandot, ami így nekünk is meglehetősen izgalmasra sikeredett – idézett fel egy másik hihetetlen történetet is.

Delfinek okoztak meglepetést – egy egész  család játszott a környéken

– Volt még egy emlékezetes találkozásom. Vámosi Antal barátommal, a búvárklub vezetőjével, körülbelül tíz éve lehetett, hogy egy kis létszámú csapattal november vége felé utaztunk el egy Shagrán túl Szudán felé eső merülőhelyre. Az itteni idősebb búvároktató nem is merült le velünk, miután tudta, hogy tapasztaltak vagyunk. Elmondta, mit kell csináljunk. Ezen a merülőhely volt egy negyven méter mélységig lenyúló kötél a sziklák között, ezt fogva lehetett lemerülni. Mondta, a végére érve engedjük el, az áramlat majd visz minket magával odáig, ahol van egy másik kötél, aminek segítségével feljöhetünk, ő pedig ott vár ránk a teherautóval. Akkoriban már volt egy jó videó felszerelésem, vittem magammal. 20-25 méter mélységben azzal szembesültem, hogy az erős az áramlás a fenéken annyira felkavarja a homokszemcséket, hogy nem lehetett jó felvételt készíteni. Így feljebb jöttem 10-15 métert, ott ráfeküdtem a vízre vízszintesen, hagytam, hogy vigyen az ár. 

– Nem mertem ráirányítani a kamerát. Végül csinált egy kört, és feljebb úszott vagy öt méterre. Felnéztem, és láttam, hogy ott van egy másik nagy és egy kicsi delfin. Játszottak. Ezt már lefilmeztem, tudtam, hogy nem fenyeget veszély. Óriási élmény volt. A következő nap szintén találkoztunk közelről delfinekkel – sorolta dr. Lits József az élményeit.

– A búvárkodás olyan nagyszerű élményt nyújt, úgy érzem, érdemes azért élni, hogy lássa az ember azt a sok víz alatti csodát, szépséget. Minden merülés egyedi és megismételhetetlen.  Nekem szívem csücske. Sok sportot kipróbáltam életem során, a búvárkodással harmadikos gimnazista koromban kerültem kapcsolatba, és amíg van rá módom, szeretném csinálni – összegezte a búvárkodához való viszonyát.