2024.02.14. 19:55
Túl a kilencvenen sem pihen a mezőtúri szépkorú, motoros túrára indul Erdélybe
Mozgás és gondolkodás. A hosszú és teljes élethez persze az is kell, hogy az ember mindig kipihenje magát. Csoma Mihályt, ahogy ő mondja, a nyugodt természete is segítette, hogy elérje ezt a szép kort. Ám a kilencven esztendős mezőtúri nyugdíjas úgy érzi, a legfontosabb mégis az, hogy rábízta magát Istenre, aki a tenyerén hordozza őt.
Csoma Mihály idén is motorra pattan
Fotó: Rimóczi Ágnes
– Vitéz, engedd be a vendégünket! – utasítja rendre a mérhetetlenül barátságos házőrzőjét Csoma Mihály, amikor mezőtúri otthonában érkezünk. Befelé tessékel, s közben behoz egy újabb vödör hasogatott fát, hogy legyen mivel újraéleszteni a tüzet a kis kandallóban. Hellyel kínál, párja Éva pedig máris invitál egy csésze kávéra minket. Misi bácsi kilenc évtizedről mesél...
– A mai napig aktívan élek. Teszem a dolgom a ház körül, kerékpározom, motorozok, és autót is vezetek. Hogy meddig, azt a jó Istenre bízom. Az biztos, hogy fontos állomás ez az ember életében, kilencven esztendő nem kevés. Én elmondhatom, hogy jó erőben és egészségben értem meg – kezdi Csoma Mihály.
– Igazi parasztgazdálkodó, munkás vérből gyúrtak össze. Anyai nagyapámék Kétpón gazdálkodtak, ott nyolc gyerek volt. Tíz és fél hold földjük volt, szépen megéltek. Jószágokat is tartottak, mindenfélét. Már engem is befogtak idejében a munkákba. Apai nagyapámék, ahol 12 gyerek volt, szegény sorsban éltek, sokat dolgoztak. Innen eredhet hát az erőm, kitartásom – meséli amolyan magyarázatként a mezőtúri szépkorú.
Jól látszik, hogy korát meghazudtoló módon éli a mindennapokat. A nagy házat szép méretes kert övezi, van tennivaló.
– Fűnyírás, metszés, a gyümölcsfák gondozása, az udvar karbantartása adnak feladatokat. Ha valami elromlik a házban, megcsinálom. És járok uszodába is – sorolja az aktív mindennapok teendőit. Mindemellett Misi bácsi kétnaponta húsz kilométert kerékpározik.
Forrás: Rimóczi Ágnes
– Télen-nyáron bringára pattan? – tesszük fel neki a kérdést.
– Csak télen – mondja határozottan, s látva kérdő tekintetünket, hozzáteszi: – Mert nyáron legalább harmincat biciklizem!
Hogy merre szokott tekerni, egyszerű.
– A háztetőre szereltem egy széljelzőt, és amerre mutat, arra megyek. Egyébként nagyon szeretek a Körös gáton kerékpározni, de volt olyan, hogy egy barátommal a főúton Szolnokig mentünk és vissza is tekertünk – számol be.
Sokkal messzebbre is eljutott már Csoma Mihály két keréken. Egy picit nagyobb lóerőre váltott és már Erdélyt is körbejárta motorral.
Egy baráti társasággal motorozunk együtt rendszeresen. Szeptemberben motoros túrán bejártuk a Bihar hegységet. Volt olyan, hogy egy nap alatt 542 kilométert tettem meg én is, igaz, akkor még 89 éves voltam
– meséli mosolyogva, miközben mutatja: bizony már az idei motoros naptáruk is elkészült. Tavasszal a Mátra, Bükk lesz az úticél, majd újra nekivágnak Erdélynek.
A kilencven esztendő alatt pedig olyan is sokszor volt, hogy Misi bácsi a saját két lábába is gyűjtötte a kilométereket. Mindezt nem is síkvidéken tette.
– Rengeteg helyen jártam Európában, hegyeket másztam végig a Kárpátok koszorúján. Magyarországon és külföldön is sok hegységet megmásztam, magam, de olykor társasággal is. Amikor például a mezőtúri református gimnáziumban testneveléstanár voltam, a diákjaimmal rendszeresen utaztam mindenfelé. Télen síelni mentünk, nyáron sátorozni. A rávalót pedig megkerestük az őszi mezőgazdasági munkákkal, szüreten, betakarításon. Lehet, hogy olykor a munkát nem annyira szerették a fiatalok, de amikor összegyűlt a pénz a három hetes kirándulásra, akkor elégedettek voltak. Busszal mentünk, sátorban aludtunk, bográcsban főztük az ételeket. Felejthetetlen élményeket szereztek, s én is szereztem azokon az utakon – emlékszik vissza nosztalgiával Misi bácsi.
– Sok helyen jártam, s sokszor elgondolkodtam, hogy lenne jó élni. Aztán mindig hazahúzott a szívem. Amikor egy-egy útról hazafelé tartottam, még az autó is gyorsabban ment – teszi hozzá mosolyogva, utalva arra, hogy nagyon szeret a városban élni, büszkén vallja, hogy ő egy életen át mezőtúri marad(t).
Szigorú volt tanárként, mégis tisztelik egykori tanítványai
Csoma Mihályt tíz évesen íratta be az édesanyja a mezőtúri református gimnáziumba. Mint mondja, akkor még más világ volt az intézményben, ő nyolc évet húzott ott le, jó tanárai voltak, sikeresen leérettségizett. Testneveléstanár lett, s kis kitérő után az egykori alma materében kezdett tanítani 1959-ben. Nagyon jó kapcsolatot ápolt a gimnazistákkal, sokat utazott velük, a tanítványai nagyon szerettek egyébként sportolni, ő pedig az iskolai sportélet amolyan mindeneseként támogatta őket.
– Kellett azért a szigorúság. Különösen, amikor a rendszerváltáskor a kollégium igazgatójává neveztek ki. Emlékszem, egyszer két diák vett egy üveg piát és megitták a Berettyó partján. Fegyelmi bizottság helyett feladatot adtam neki, ássanak ki egy nyárfatövet az udvarról. Egy hétig dolgoztak rajta, de egy életre megjegyezték és a szülők is hálásak voltak, hogy nem kaptak fegyelmit a gyerekeik – idézi fel ma már mosolyogva az egykori igazgató, akire azóta is tisztelettel tekintenek egykori diákjai.
– Az utcán utánam kiáltanak: hogy van, tanár úr? Tavaly kilenc érettségi találkozón voltam, hiszen szinte már csak én élek az akkori pedagógusok közül. Van olyan tanítványom, aki nyolcvan esztendős. Idén is biztosan lesz néhány találkozó, szívesen megyek én is, örömmel és boldogan vagyok részese annak a szeretetnek, ami a fogyatkozó társaságokat összeköti – teszi hozzá boldogan a nyugdíjas pedagógus.
