Több száz töltőtollal büszkélkedhet a szolnoki gyűjtő

– Gyerekkoromban bélyeget gyűjtöttem, majd kaktuszokat – ma is megvannak, de a töltőtollak másként hatottak rám. Kapcsolatunk nem gyűjtésnek indult, bár különc főiskolásként és katonaként már a golyóstollas világban is írtam velük. A lavinát 2018-ban az indította el nálam, amikor a legidősebb lányom szekrényrendezés közben nekem adta a töltőtollait.

– Előbb a neten kezdtem keresgélni, majd egyre mélyebben ástam bele magam ebbe a különleges világba. Hihetetlen, hogy a töltőtollnak még ma is mekkora rajongótábora van, ami végül engem is magába szippantott. Ettől függetlenül nem itt folytattam a keresést, mert nem tudtam volna vagyonokat költeni rájuk. Gondoljon bele, hogy ma több mint kétszáz tollam van, csak tízezer forintjával számolva mennyi pénzt kellett volna beléjük fektetni. A gyűjtés ugyanis úgy működik, hogy na, még egyet veszek, utána még egyet, egészen a végtelenségig. Így maradt a használtcikk-piac, amivel együtt járt a vadászat öröme is. Épet, szépet, s nem utolsósorban megfizethető áron találni, mert ott bármi felbukkanhat. 

 – Ezekhez „gombokért” jutottam hozzá, mutatja az asztalon előttünk fekvő íróeszközöket: Miért vegyek meg több százezer forintért egy Montblancot, a tollak királyát, amikor némi gyakorlattal a piacon is felismerem a kidolgozásáról, meg a fogásáról az eredetit. Időközben az árusokkal is olyan kapcsolatom lett, hogy gyakran félreteszik nekem, amiről úgy gondolják, hogy érdekelhet. A másik út, hogy akivel három mondatot beszélek, attól a negyedikben akár a gyerek, megkérdezem, van-e fölösleges töltőtolla. De az is megesik, hogy a kezemben levő tollat látva ők hozzák fel a dolgot, mivel ma már kevesen írnak vele. 

– Hogyan kerülnek ilyen, az ön számára értékes darabok az ócskapiacra? 

– Egyszer a munkahelyemen odajött hozzám beszélgetni egy ott várakozó korombeli úriember. Már nem tudom, miként jutottunk addig, de elmondta, hogy kezdi odaadni a gyerekeinek, amit értéknek gondol a számukra, a többit meg azért dobálja ki, hogy ne maradjon másra a gondja, mert az értékes könyvei sem kellettek senkinek. Kérdezem tőle, töltőtollat nem dobott ki véletlenül? Dehogynem, még Montblancot is. Láthatta a rémületem, mert néhány nap múlva leadott nekem a portán egy zacskónyi töltőtollat. No, így kerülnek az ócskapiacra is. Ezért lehet ott találni olyan ritkaságokat, mint például a hatvanas évekből származó Haro üveghegyű töltőtoll, amit régen a több példányos számlák átírására használtak, mert erősen rá lehetett nyomni a papírra. A neve a gyártója, Hans Roggenbuck nevének a rövidítése. 

– Kutatja is a kezébe kerülő darabok történetét? 

– Ha ismeretlen dolgot találok, annak mindig utánajárok, hogy miről van szó, amibe egyre jobban bele lehet merülni. 

– Azt mondják, hogy a töltőtoll a golyóstollal szemben egy idő után már őrzi egykori gazdája kéztartását is.  

– Ez így van. A töltőtoll személyes tárgy, átveszi írója kéztartásának nyomát, mind másképpen kopik írás közben. Nekem szinte csak használt töltőtollaim vannak, önálló történettel, s nagyjából ötven év körül van az átlagéletkoruk. Elképesztő dolgokat vethetnének papírra, ha maguktól megírhatnák a történetüket.

– Saját maga javítja is a tollait? 

– Csupán kisebb javításokat tudok végezni, mivel a komolyabb beavatkozáshoz megfelelő eszköztár és speciális képzettség kell. Jelenleg két komoly töltőtolljavítóról tudok az országban. Az egyik családi hagyományként nőtt bele a szakmába, mivel a nagyapjának 1943-ban már töltőtoll-készítő és -javító vállalkozása volt, az apja pedig az egyik háború utáni írószergyár konstruktőre volt. A másik szakember meg egy általa örökölt nagy írószergyűjtemény hatására tanulta ki ezt a mesterséget.  

– Szolnokon a Mária utcában is volt valamikor egy töltőtoll- és golyóstoll-javító mester, de sajnos már régen elhunyt. 

– Őt már nem ismertem. Én, ha a lehetőségeim engedik, igyekszem használhatóvá tenni a tollaimat, de mindenképpen próbálom kiállítható formába hozni őket. Természetesen nagyobb részük működik és használom is egyiket, másikat. 

– Látom, hogy a tollak mellett szépírással telerótt lapokat is hozott magával. 

– A másik szívügyem, hogy rendszeresen gyakorlom az írást, ezt a Petőfi verset is azért másoltam ide – mutatja László. – A munkahelyemen is töltőtollal készítek minden feljegyzést. Bár nincs nagy fórumom, próbálom a kézírás fontosságára felhívni a figyelmet, mert az visszahat a gondolkodásra.  

– Egyébként ez ragályos, már minden kollégámnak van töltőtolla. Ez egy életforma is, mert nem lehet egyből előkapni és firkálni vele. Azt szoktam mondani, hogy a golyóstoll praktikus, a töltőtoll klasszikus. Amikor főleg ezekkel a tollakkal írtak, nem volt Facebook, Internet, tablet, ami elrabolja az ember idejét vagy mobil, hogy állandóan azt nézzük. Kicsit visszafog bennünket, aminek örülök, mert ellene vagyok a fogyasztói társadalom hátrányos dolgainak, meg a rohanó világnak is, ahol nem jut idő semmire. Emellett a töltőtoll-keresés révén emberekkel ismerkedek meg, tartom velük a kapcsolatot. 

– Egy gyűjtő az anyag bősége miatt kénytelen előbb utóbb egy szűkebb területre szorítkozni. Önnél is van ilyen törekvés? 

– Természetesen van. Az egyik a celluloidból készült töltőtollak világa. Ebből a szép anyagból ötven-hatvan éve a hazai és a külföldi gyárak is készítettek tollakat. Ez például magyar, a húgomtól kaptam, s vele szerettem bele a celluloid töltőtollakba, amiket ma már tűzveszélyessége miatt nem használnak – mutat egy szép kivitelű íróeszközt László.

 – A másik, fő érdeklődési területem a magyar töltőtollgyártás emlékeinek a gyűjtése. Még a hatvanas években is voltak olyan emberek nálunk, akik gyártottak magyar töltőtollat. Régóta szeretnék egy olyan internetes oldalt készíteni, ahol róluk van szó, de sajnos elég nehéz az ehhez szükséges irodalom felkutatása. Gyakran csak a korabeli sajtóban megjelenő hirdetések tájékoztatnak arról, hogy például nem mindenki engedhette meg magának a töltőtoll birtoklását. Voltak ugyanis olyan darabok, amik a „háromhatvanas” kenyér korában háromszáz forintba, vagyis közel egy mázsa kenyér árába kerültek. Persze voltak olcsóbb darabok is, de akkor sem vethetők össze a mai eldobható golyóstollakkal.

– Egy gyűjtő előbb utóbb szembesül azzal, hogy idővel mi lesz a gyűjteményével… 

– Nem foglalkozom vele. Folyamatosan érzem magamon az isteni gondviselést, majd Ő eldönti, mi legyen a tollak sorsa. A kezdő gyűjtőknek szoktam mondani, hogy felejtsd el, hogy az unokád rajongani fog a gyűjteményedért. Lehet, hogy megy a konténerbe, lehet, hogy odaadom valaki értő embernek. De most úgy érzem, nálam így kicsit tovább megmaradhatnak a szépségükkel, jóságukkal együtt. Velük átmentem a múltat a jövő felé.