2021.05.23. 06:58
Kitüntették Jász-Nagykun-Szolnok megye vezető mentőtisztjét
Kis híján orvos lett, de a szerelem eltérítette a doktori pályáról. Nem bánta meg, ahogy sokan mások sem, hiszen az évek során megyénk tapasztalt, többszörösen elismert vezető mentőtisztjévé vált. Kardos Józsefet a mentők napja alkalmából elismerő oklevéllel jutalmazta prof. dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. A díjazottal beszélgettünk.
Kardos József már négy évtizede dolgozik a szolnoki mentőszolgálatnál, amiért a napokban elismerést is kapott
Fotó: Mészáros János
– Miért döntött úgy, hogy mentősnek áll? Mikor kezdte a pályát és hol?
– Gyermekkorom óta bennem volt az ösztön és a vágy, hogy segítsem a rászorulókat. Eredetileg orvos akartam lenni, 1976-ban, a gimnáziumi érettségi után felvettek a Semmelweis Orvostudományi Egyetemre. Hogy segíthessek az embereken, jelentkeztem az Országos Mentőszolgálathoz, ahol nyári szünetekben munkát vállaltam.
Az egyetem legnehezebb részénél elkapott a fiatalkori szerelem, és az orvosi pálya elúszott, helyette megmaradt az a párkapcsolat, amely végigkísérte az eddigi életemet. Úgy érzem, jól jártam.
– A mentőknél gyökeret vertem, nem is volt kétséges, hogy ez az én pályám. Munka mellett megszereztem a mentőápolói szakképesítést, majd 1990-ben a mentőtiszti diplomát. Azóta lényegesen komolyabb színvonalon tudok segíteni a bajbajutottakon. 1990-től Szolnok Mentőállomás vezetőjeként, 2002-től, jelenleg is a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Mentőszervezet vezető mentőtisztjeként dolgozom.
– Milyen emlékei vannak a kezdeti időszakról, mennyire volt nehéz beletanulni akkoriban a szakmába?
– A száguldozás és a szirénaszó minden fiatal szívét megdobogtatja, de a dolog ott dől el, ha valamilyen – akár családon belüli vagy az utcán történő – mentési folyamat láttán valaki elkezd érdeklődni a mentőmunka iránt, és beleszimatol egy kicsit közelebbről. Ekkor vagy fejvesztve menekül más irányba, vagy – mint akit a mozdony füstje megcsapott – marad örökre.
Egy keringésmegállás miatt klinikai halálban lévő, általunk sikeresen újraélesztett embert később családja körében látni az utcán… kell ennél jobb érzés?
– Ez az eufória tartja pályán a mentőszemélyzetet. Persze ennek a hivatásnak van árnyoldala is. Ismerni kell a képességeinket és lehetőségeinket, pontosan tudni kell, hogy nem vagyunk mindenhatók. Nehéz elfogadni, ha nem tudunk megmenteni egy életet. Nehéz közölni, még nehezebb feldolgozni a visszafordíthatatlant. A mentéstudomány folyamatosan fejlődik, ami állandó tanulást és tréningezést igényel. Mondhatom, hogy eljárásrendjeink, mentőink és technikai eszközeink jelenleg világszínvonalúak.
– Melyik a legemlékezetesebb esete?
– Szokták kérni, hogy meséljek olyan esetről, amely megmaradt bennem. Ilyen több van, de az egyik nagyon mély nyomot hagyott. Valószínűleg máshol is elmeséltem már, lehet, hogy ismerős lesz, de ez nem baj, talán célom is. Egy alkalommal városunk egyik üzletében, a pénztárnál álltam sorban. Voltak előttem, így akadt idő a nézelődésre. Bár az arcmemóriám elég rossz, a pénztárost nézegetve szép lassan felismertem az egyik sikeres újraélesztettünket. Sorra kerültem.
Neki fogalma sem volt arról, hogy az, aki nála most fizet, tagja volt annak a nagyszerű csapatnak, amelyik lehetővé tette, hogy most itt álljunk egymással szemben.
– Valami láthatatlan melegség öntötte el a lelkemet. Abban a pillanatban boldog voltam. Mosolyogtam. Aki észrevette, értetlenül nézett. Ki tudja, mit gondoltak. Nem is érdekes…
– Hogyan hatott a munkájára a koronavírus-járvány? Hogy élte meg ezt az emberpróbáló időszakot?
– Természetesen, mint mindenkit, engem is váratlanul ért a koronavírus-járvány, mely jelentős terheket rótt ránk. Sok minden megváltozott és sok mindent meg kellett változtatnunk, hogy alkalmazkodni tudjunk a helyzethez. Mindezt úgy, hogy a mentési munka kárt ne szenvedjen emiatt, mert ne feledkezzünk meg arról, hogy ugyanúgy voltak és vannak balesetek, rosszullétek, szülések. A megyénkre jellemző napi száz és kétszáz közötti számú mentési feladatot továbbra is színvonalasan ellátjuk, emellett mintavételi egységeket állítottunk be, statikus mintavételi pontokat üzemeltetünk, mindezt úgy, hogy a saját dolgozóink megfertőződésének kockázatát a lehető legminimálisabbra csökkentsük. Egyszóval, nagyon várom már a járvány végét.
– Több kitüntetésben és elismerésben részesült már az idők során, mit jelent az ön számára a legutóbbi?
– Aki a mentők kötelékében dolgozik évtizedekig, esetleg az életét itt dolgozza le, az megszállott, és ez alól én sem vagyok kivétel. Ezzel együtt is nagyon jólesik, hogy ez észrevétetik. Most, amikor a mentők napja alkalmából vezetőim felterjesztettek erre a rangos kitüntetésre, egyre jobban érzem, hogy nem volt hiábavaló az életpályám. Az életmentés keltette sikerélmények megkoronázása ez.
Névjegy
Kardos József
Foglalkozása: OMSZ Észak-alföldi Regionális Mentőszervezet, vezető mentőtiszt
Született: Mezőkövesd, 1958. február 25.
Iskolái: Semmelweis Egyetem EÜ Főiskola, mentőtiszti szak
Díjai:
1994 – Miniszteri köszönőlevél (Szajol)
2005 – Dr. Orovecz Béla-emlékérem (a mentőszolgálat magas kitüntetése)
2006 – Miniszterelnöki köszönőlevél (tiszazugi árvíz)
2009 – Dr. Kálmándi Mihály-díj
2010 – Vöröskeresztes munkáért „Ezüst fokozatú” kitüntetés
Családi állapota: nős