Óceánjárókon hajózta körbe a fél világot a szolnoki Pető Inez

Nem az ismeretlentől aggódó, mint inkább a titokzatosra kíváncsi típus Pető Inez. Ez a tulajdonsága nagykamaszkora táján erősödött fel benne. A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola elvégzése után a legendás Közgében folytatta középfokú tanulmányait. Az iskola arról híres, hogy diákjai gyakorta utaznak, külföldi táborokba járnak. A fiatalok egyrészt nyelveket tanulnak, másrészt különböző nemzetiségű és kultúrájú emberekkel találkoznak, harmadrészt világot járva tapasztalatot gyűjtenek.

– A diáktársaim nevében is kijelenthetem, remek időszak volt a közgés. Főleg, hogy sokat utaztunk, hogy szinte kedvünkre válogathattunk a külföldi túrák közül. Persze mindezen portyákért nagy köszönettel tartozunk a szüleinknek, akik végigmentorálták a határon túlra történő kiruccanásainkat. Néhány év alatt körbeutaztuk Európát. Jártunk Angliában, a francia Riviérán, Görögországban, Cipruson, Lengyelországban, és még ki tudja, hány helyen a kontinensen. Azt gondolom, ezen világjárástól lett világlátásunk, ezáltal lettünk valamire, de leginkább életre valók – foglalja össze középiskolás emlékeit a fiatal lány.

– Már jóval az érettségi előtt elhatároztam, hogy stewardess, azaz légiutas-kísérő leszek. Az lesz a munkám, hogy járom a világot. A hobbimért még fizetést is kapok. Jelentkeztem hát az Emirates légitársaságnál, de az alsó korhatárnál fiatalabb voltam, így elutasítottak. Egy darabig azon hezitáltam, hogy kiutazom Angliába továbbtanulni és dolgozni, de végül erről a tervemről lemondtam. Aztán az interneten találtam rá egy nagy multicég álláshirdetésére, amely szerint óceánjáró hajókra keresnek legalább angol nyelven tudó fiatalembereket. Nosza, kaptam az alkalmon, s pályáztam.

– Elmentem az állásinterjúra, ahol sok egyéb mellett megkérdezték, hogy folyami- vagy óceánjáró hajón szeretnék munkát vállalni. Gondoltam, ha lúd, akkor legyen kövér, így rávágtam: óceánjárón. Mondták, szép, szép, de túl fiatal vagyok, nem vehetnek fel. Újabb csalódás ért, de mire kisírva átrágtam magam rajta és hazaértem, kisvártatva felhívtak, s közölték, találtak egy korhatáros munkahelyet egy óceánjárón. Ha tényleg vállalom, akkor szobaszervizes leszek, de alkoholt nem szolgálhatok fel, ez a korom miatt kikötés. No, én repestem az örömtől. Nem úgy az édesanyám. Zokogott, annyira féltett. Apu racionális emberként annyit mondott, menjél, vigyázz magadra, s ha nem válik be, ide mindig hazajöhetsz. Megnyugtatott – mesél a kezdetekről Inez.

– Fél évig vártam, hogy jelezzenek, indulhatok. Aztán megtörtént. Megérkezett az üzenet. A Royal Caribbean Cruise Line hajótársaság Majesty of the Seas nevű óceánjárója Hollandiából már velem együtt siklott ki a végtelen vizekre. Az első kikötőm a floridai Port Canaveral volt, Orlando kikötője. A Majesty pedig az első „hajóm”, s szobaszervizesként itt kaptam az első munkát. A felszolgáló az éttermi kategória legalacsonyabb pozíciója. Tolós ko­csi­val vit­tem ételt, italt minden­kinek, a­ki erre külön igényt tartott. Majd jelentkeztem recepcióra. Ez már egy magasabb lépcsőfok a szervizeshez képest. Az egyedi szerződésekre és a pozícióváltásokra általában úgy félévente kerül sor, interjúkon, vizsgákon kell átmenni.

– A személyzetet két csoportra osztják fel: staff és crew. Staff az, aki viseli a kitüntetéseket. A hajóhídon dolgozók, motorházban dolgozó mérnökök, recepciósok. És az onnan előrelépők, például: a hűségprogramos Loyalty Ambassador, vagy a csoportos rendezvényekkel és foglalásokkal megbízott Group Coordinator, illetve a lakosztályokban és VIP-vendégekkel foglalkozó concierge-k és a menedzserek. Én crew-ból felminősítettem magamat staff-á. Mi például már „vegyülhettünk” a vendégekkel, fürödhettünk a medencében, használhattuk a vendégek konditermét, kizárólag csak névtáblával. A crew az étteremben és bárokban dolgozik, illetve a takarítók és a szobalányok. Számukra kevesebb a lehetőség – magyaráz munkaköréről Inez. Aztán rátér a látványosságokra, az emberekre és magánéletére is.

– A személyzet egymás között nagyon laza és közvetlen. Általában jó fej mindenki. Nem túl mély barátságok is kötődtek. Főleg amiatt nem lesz szoros és tartós, mert ugyan a technika minden napra összeköthet valakivel, de a valóságban csak hat hónapra vagytok összezárva. A mély barátság ritka, inkább remek szobatársad lehet. Személy szerint, számos nációból nekem is voltak olyan barátnőim, akikkel azonnal kialakult a szimpátia, mindent megbeszéltünk, egymást a bizalmunkba fogadtuk. S ugyan még manapság is sokat dumcsizgatunk neten vagy mobilon, de mégsem olyan szoros a kötelék, mintha hetente többször testközelből beszélgetnénk.

– A személyzetbe egyébként szó szerint a legfelsőbb vezetés, még a hajó parancsnoka is beletartozik. Akivel ugyanúgy együtt lehet inni a bárban, oda-vissza meghívva egymást egy-egy italra és elfecserészni egymással, mint a szakáccsal vagy a takarítóval. Senki nem érezteti a rangon felüli és aluli hovatartozását. Nincsen különbség ember és ember között, bőrszínek és nyelvek között. Egymásra utaltság van és punktum.

– Az elmúlt öt év alatt jártam az Atlanti- és a Csendes-óceánon, különböző tengereken, számtalan ország kikötőjében és városában. Olyan helyekre jutottam el, ahová, ha nem egy óceánjárón dolgozom, az életemben nem jutottam volna el. Oda is, amit soha addig nem is hallottam, hogy létezik. Nagy a világ, és még csak egy töredékét láttam. Ahová vágyom még, az Ausztrália, Új- Zéland és Alaszka.

– Jártam azonban Észak- és Közép-Amerika egy részén, a Karib-térségben, Indonéziában, Észak-Afrikában, Európa szinte összes tengerpartjánál, Skandináviában, Szentpétervárott, egyszóval sok helyen. A turistautak általában kéthetesek voltak, de két-három napos és három-négy hetes is akadt. A kikötőkben mi is kiszállhattunk, és saját zsebre szórakozhattunk. Ilyenkor, ilyen esetekben is számíthatott egymásra a „nagy család”, azaz a személyzet – mondja Inez, aki arról is beszél, tengeri betegsége ugyan nem volt, ám honvágya annál inkább.

– Olyan félévente sikerült hazajönnöm. Ilyenkor anyuval mindig egymás vállán zokogtunk, megígértem, maradok, aztán mégiscsak elindultam újra. Szegény anyu… Ma úgy érzem, csak akkor megyek már vissza, ha a pénzre azért volna szükségem, mert valami nagy baj lenne. Amit négy év alatt megkerestem, az a szüleim újabb támogatásával együtt is egy kicsiny házra és egy kicsiny autóra volt elegendő.

– Amikor középiskolásként Balatonszárszón, egy büfében pultos voltam, többet kerestem, mint az óceánjárón az első két szerződésem alatt. Aztán már többet. Mást kaptam ettől a négy évtől, mint anyagi megélhetést. Újabb tapasztalást. Világraszólót. Egy egész életre szólót… – állítja Inez. Aki utazásai után arra a következtetésre jutott, hogy számára Magyarország szép, a magyar emberek pedig jók: „Büszke vagyok, hogy magyar lehetek!” – vallja.

Háromezer-ötszáz utas ellátásáról gondoskodnak

Pető Inez a Royal Caribbean Cruise Line hajótársaság több tengerjáróján is szolgált. A Majesty of the Seas volt az első, a Navigator of the Seas a második, a Liberty of the Seas a harmadik. A 15 emeletes háznak is beillő, kisvárosi kiszolgálással bíró, 15–20 csomóval (max.: 40 km/óra) haladó, 340 méter hosszú hajó mintegy 3500 főnyi utasát közel 1500 tagú személyzet látja el. Inez utolsó pozíciója a Loyalty Ambassador, ott munkája a potenciálisan visszatérő vendégek hűségprogramjának gondozása volt.