2020.06.15. 14:00
Épített örökségünket őrzik Szolnok környékén
A településeink arculatának megőrzésére egyre nagyobb erőfeszítés irányul. Miért lényeges ez a kérdés? Nem a szegénységet konzerváljuk ezzel?
Fotó: Vágó B. Endre
Törvényi kötelezettség alapján alkotnak a településeken Településképi Arculati Kézikönyvet és a településkép védelméről szóló helyi jogszabályt. Az értékek védelmének szándéka nem mentes a vitáktól. Előfordul, hogy az olcsóbb megoldások szabályozásba ütköznek, és nehéz érvényesíteni a hosszabb távon fontos értékeket az azonnali érdekekkel szemben.
– Az épített öröksége a falunak, mely által az egyediségét leginkább megmutathatja. Az idegen érkező számára pedig az első benyomást adja, ami akár meg is pecsételheti a viszonyulást – mondja Hajnal László, Kőteleken dolgozó közművelődési munkatárs. Jelentős tapasztalatok állnak mögötte Törökszentmiklóson, illetve a városhoz tartozó Óballán végzett helyi értékmentő tevékenység kapcsán.
– Nem a szegénységet konzerváljuk! Annak ellenére sem, hogy sokszor egyfajta szegénység őrizte meg évtizedeken át az egyszerűségében díszes karakterjegyeket és a korábbi nemzedékektől örökölt emberléptéket is. Miért kellene megőriznünk valamit is falvaink egyedi arculatából? Az elmúlt száz évben a tanya, a falu, a kisvárosi lét lassan elveszítette korábbi funkcióját. A táj megváltoztatására éreztek belső kényszert az újítók, a nagyvárosok elszívó ereje és az ipari futószalag termelés vált meghatározóvá világszerte – részletezte.
– Annyi bizonyosnak látszik, hogy a falvaknak nem a városokat kell utánozniuk, mert ebben elvéreznek, hanem az emberléptékűséget lenne jó követni egy természethez közelebbi állapotban. Ebben a helyzetben kell megtalálni a falu új funkcióját, ami nem lehetetlen. Tudatosabban kellene visszatanítani a helyi értékeket, mert a helyben található értékek felismerése fejleszti az önbecsülést és képessé teszi a helyben élőket értékeik felvállalására és képviseletére. Gyakran idézem Györffy István néprajzkutató szavait, amit több, mint nyolcvan éve fogalmazott meg, de változatlanul érvényes:
„Európa nem arra kíváncsi, hogy átvettünk-e mindent, amit az emberi művelődés nyújthat, hanem arra, hogy a magunkéból mivel gyarapítottuk az európai művelődést.”