A Tisza-tó lakatlan szigetén éli napjait Ljasuk Dimitry

Először a Tisza-tavat bemutató természetfilmjeivel robbant be a köztudatba a tiszafüredi kötődésű férfi. Számos alkalommal gyűjtött hulladékot a Tisza-tavon, sőt, maga is szervezett ilyen megmozdulást. Most úgy döntött, elvonul a világ nyugalmát megbolygató járvány elől, a tározó egyik magányos szigetére költözött.

– Három hete élek egy kis kunyhóban – mondta a Szoljon.hu-nak telefonon nyilatkozva. – A járvány hazai megjelenésekor nyolcvannyolc esztendős nagypapámat egy kisebb településre hoztam édesanyámhoz, ide a Tisza-tó mellé – folytatta.

Hogy minimálisra csökkentse az idősekre leselkedő veszélyt, úgy döntött, egy darabig nem találkozik velük. Egyik filmjében a Tisza-tó téli arcát szerette volna megmutatni egy ismert színész közreműködésével. A film kelléke volt a kis kunyhó is, a helyzet azonban megváltozott. A tél enyhe volt, a koronavírus pedig világjárványt okozott, így a forgatókönyv átíródott.

– Gondoltam forgatok egy filmet a szigeten töltött napjaimról, heteimről – mesélte. – Ez egy lassabb és hosszabb film lesz, mint az eddigiek. Az idő vánszorgását és a magányt szeretném érzékeltetni, hogy az emberek átéljék ezt a természetközeli életmódot – avatott be a terveibe.

Minden részletre figyel, még szakállat is növeszt. Az alkotásra koncentrál, mind tartalmilag, mind vizuálisan. Arra, hogy megélje az ott tartózkodás minden előnyét és hátrányát. Igaz, az éppen készülő film a Tisza-tó bemutatását, kulturált népszerűsítését szolgálja, mégis jóval többről szól.

– Egy szigetről nézve dolgozom fel a világ eseményeit. Bemutatom, hogy egy mai ember mit tud kezdeni a nomád körülményekkel. Milyen megélni a magányt, a személyes kapcsolatok hiányát, és hogy értékeli át az ember a saját életét – fogalmazott.

Eredetileg pár hétre tervezte a szokatlan elvonulást, de kérdésünkre elmondta: A fejleményeket tekintve szinte biztos, hogy az áprilist még a szigeten tölti, jó eséllyel májusban is ott marad. Addig mindenképp, míg a tervezett és szükséges felvételeket el nem készíti.

– Ez egy teljesen más életforma, ismeretlen a mai ember előtt. Számomra is egy tanulási folyamat. Rájöttem, hogy nem tudok teljes mértékben függetlenedni, elszakadni a civilizációtól – magyarázta.

Ennek példája, hogy távmunkában dolgozik a szigeten, irányítja vállalkozását, hiszen a keresetre szükség van. Fával fűt, főz magára, és egy lavórból, a Tisza vizével fürdik, a munkához szükséges áramot pedig újratölthető akkumulátorokból nyeri. Környezettudatosan él, csak nagyon kevés szemetet termel. A szerves, lebomló hulladékot például elássa.

A testmozgásra is szakít időt, kerékpározik és a kézenállást gyakorolja. Ha az időjárás engedi, evez egyet a környéken, hiszen kenut is vitt magával. Mint fogalmazott: ez minden elzártságért kárpótolja.

Bár jól érzi magát a szigeten és úgy tűnik, magabiztosan boldogul, mégis hiányérzete van. Szükségét érezné, hogy a főzéshez és teázáshoz vizet tudjon melegíteni. Érzelmi téren pedig az érintés, aminek hiányát a legjobban érzi. Családtagjaival, rokonaival és kollégáival rendszeresen tartja a kapcsolatot, de az nem pótolja a személyes találkozásokat.

– Elgondolkodtató, hogy mit érezhetnek azok, akik magányosan élik a mindennapjaikat. Az ember társasági lény, szüksége van a családra és barátokra – foglalta össze az egyik legfontosabb tanulságot.