Negyven éve alkot a kunhegyesi asztalosmester

– Az asztalosszakmát egy élet alatt sem lehet teljesen kitanulni. Akár úgy is fogalmazhatnék: a jó asztalos holtig tanul – állítja Nász István, aki több mint négy évtizede van a pályán, de elmondása szerint még most is tanul új dolgokat. Hosszú szakmai pályájára az emlékgyűrű tette fel a koronát.

– Nem tudtam róla, a családom is jól titkolta. A szövetség budapesti évzáró közgyűlésére tartottunk, s már Abonynál jártunk, mikor a feleségem elmondta, hogy valójában miről van szó – meséli a szakember. – Az igazat megvallva, előző este már volt egy sejtésem, miután a nejem figyelmeztetett: másnap öltöny-nyakkendő!

Bár ez az első szakmai elismerése, különféle újságokban – így például az Új Néplap hasábjain is – többször jelentek már meg szakmai írásai.

Szülei kenderesi kötődésűek, de a közeli Bánhalmára sodorta őket az élet. Gyerekkorát ott töltötte, majd az általános iskola elvégzése után Kisújszállásra került. Kitanulta az asztalosszakma csínját-bínját. A pályaválasztás nem volt előzmény nélküli. Egészen fiatal volt, mikor a család egyik ismerősén keresztül megismerkedett a szakmával.

– Ha újra kezdhetném, akkor is asztalosnak mennék – jelenti ki határozottan. – Igaz, sok buktató van ebben a szakmában, de nagyon szeretem – érvel.

Tanulmányai befejezése után fél évet helyben dolgozott, mielőtt felkerült volna Budapestre. Az építőiparban helyezkedett el, de alig több mint egy esztendő múltán a szíve hazahúzta. Egy kunhegyesi bútorboltban kezdte, ahol kis idő elteltével kinevezték boltvezető-helyettesnek. Miután feleségével megismerkedett és összeházasodott, Bánhalmára költöztek. Iparengedélye birtokában egy kis műhelyt alakított ki, és a szükséges gépek beszerzése után azonnal dolgozni kezdett.

Egészen 1975 októberéig, mikor megkapta behívóját. Két év sorkatonai szolgálatot követően a Középtiszai Állami Gazdaságban vállalt munkát. Egy évvel később már a magánszférában dolgozott. Ott találta meg az igazi, neki való kihívásokat. Egyedi megbízásokkal foglalkozhatott, rengeteget tanult az első években. Sok tanuló pallérozódott a keze alatt. Még mostanság is akad néhány fiatal, aki nála tölti gyakorlatát, de szomorúan látja, hogy jellemzően nem maradnak a szakmában. Sokszor érdektelenséget tapasztal részükről és a szakoktatásban is fedez fel hiányosságokat.

– Örülök neki, hogy hosszú távon gondolkozó, megbízható emberekkel dolgozhatok együtt. Már fél mondatokból is megértik, mit kérek – jegyzi meg az 1954-es születésű férfi. – Számos megrendelést teljesítünk helyben és a környéken. Egyedi bútoroktól egészen a nyílászárókig. Külön büszkeséggel tölt el, hogy a műemléknek számító kisújszállási orvosi rendelőhöz mi gyártottuk az egyedi ajtókat és ablakokat. Tavaly a kunhegyesi városháza patinás épületének felújítási munkálataiban is részt vettünk.

Feleségével 1974-ben házasodtak össze, két gyerekük született, akik összesen négy unokával ajándékozták meg őket. A bútorgyártást ma már többnyire fia felügyeli, de Nász István is napi szinten részt vesz a munkában. Amíg egészsége és fizikai állapota engedi, továbbra is szeretne dolgozni.

A fa sokkalta jobb, mint a műanyag

Kérdésünkre válaszolva elmondta, nem igazán bízik az utóbbi időkben népszerűvé vált műanyag nyílászárókban. Meglátása szerint el kell ismerni azok előnyeit, ám csak később fog kiderülni, hogy időtállók-e. A fa nyílászárók már évtizedek, évszázadok óta bizonyítanak. Műanyag társaik viszont még nincsenek annyi ideje a piacon, hogy messzemenő következtetéseket lehessen levonni.

– Nem csodálkoznék rajta, ha néhány év, évtized múlva a fa nyílászáró újra reneszánszát élné majd – vélekedett.