Nagyapja hatvanéves járgányát újította fel a szolnoki fiatalember

A magyarországi motorgyártás több mint kétszáz éves múltra tekint vissza. Pöfögő kétkerekűek világhírű márkáinak és gyönyörű szép típusainak sora gördült ki a zseniális magyar tervezők és kivitelezők kezei alól, még kézműves termékként anno, később a hazai gyártószalagokról is. Büszkének kell lennünk e réges-rég volt ipari teljesítményünkre, amely ma azért nem dübörög, mert az európai történelem fogaskereke nem illeszkedett a miénkbe, s nem lelassította, hanem leblokkolta azt.

Új motortípusok gyártására egyelőre várnunk kell, de szerencsére a korabeli vasak közül szép számmal ontják a füstöt még jelenkorunkban is. Köszönhetően azon értékmentőknek, akik nem elavult használati eszközként tekintenek a rozsdásodó vasparipákra, hanem meglátják a korrózió alatt a műremek igazi fényét, lelkét is. Efféle nemes képességekkel és megszállottsággal bír a szolnoki Orovecz Ferenc is, aki egy idén hatvanadik születésnapját ünneplő, szemet gyönyörködtető technikát újított és újíttatott fel a közelmúltban.

– Ez a fekete csoda egy Pannónia TLF – mesélt a gép történetéről is a harmincegy éves fiatalember. – Az első sorozatgyártást ‘58-ban kezdték meg. E gépet ‘61-ben vásárolta nagyapám, „nullkilométeres” volt, ekkor helyezték elsőnek forgalomba. Azóta a család tulajdona. Nagyapám ezt nem luxuscikként vásárolta meg. Számára ez munkaeszköz volt a lovak mellett. Ezzel járt ki a földre, porban, esőben, tengelyig érő sárban, hóban.

– Gyakorta a nagymamám ült mögötte, s miután a nagyi közel harminc esztendeje elhunyt, a moci nem az udvari színbe, hanem a ház verandájára került. Gyermekkorom óta arról álmodtam, hogy roboghassak rajta. Disznóvágásokon és egyéb családi összejövetelek alkalmával ülhettem rá, és imitálhattam a száguldást gyerekként. De nagyapa már kamaszkoromban sem adta, nemhogy másnak, még nekem sem egy körre. Úgy mondogatta: „Nem jó az, valami baja van!” De nem volt baja, mint kiderült később, csupán a mamám hiányzott róla… – jelzi Fecó finoman azt is, hogy az embernek és a gépnek is van lelke.

Néhány éve tatám is elhunyt, a motort pedig egyik rokonunk eladta egy „idegennek”, de mivel sokan morogtunk emiatt, szinte azonnal visszaszereztük a családi ereklyét. Azóta édesanyámék verandáján porosodott, s igencsak várta már, hogy újra elindulhasson. A szépészeti műtétre azonban lassacskán jött össze a pénz. Nemrégiben ezt is előteremtettük, Attila barátom pedig gondosan új életet lehelt a mociba.

– Azóta a műszaki engedélyt is megszereztem, a Pancsi repeszt, mint nagyapám korában, s remélem, még vagy ötven évig motor lesz, és újra az országutakon pöfög, amíg világ a világ. A Pannónia ugyanis örök! – értékelte a régi-új motorba fektetett energiát és a gép emberre gyakorolt hatását Orovecz Ferenc. A kifényesített vas most már a „kis Orovecz” verandáján áll, de manapság szinte napi szinten viszi egy újabb generáció utasait azok céljai felé…

Közel hétszázezret gyártottak belőle, már csak töredéke „él”

A Pannónia TLF a magyar ipar egyik gyöngyszeme. Húsz évig gyártották, ez idő alatt hatszáznyolcvankilencezer készült belőle. Elsősorban a hazai utakat rótta, de a Szovjetunió és „barátállamai” is sokat importáltak belőle, ám fullextrás változatban még az amerikai piacon is megjelent. A Pannónia elnevezés nomen est omen, a hazai gyártást jelöli. A TLF betűi pedig a Teleszkópos; Lengővillás; Fejlesztett kifejezések kezdőbetűi. A TLT-s típust váltotta 1958-ban: ahhoz képest változott a hátsó lámpa, mely nagyon szép, csepp alakú lett, helyet adva a féklámpa izzójának is – ekkor még, az ötvenes évek végén szabványos sárga féklámpa volt a motoron. Az első villán megjelent a kormányzár helye, a tankból kikerült a szerszámosdoboz, viszont térdpárnagumikat kapott. A nyereg alatti vázcsőre kapaszkodó került, hogy könnyebb legyen középállványra állítani a motort. A típus 1964-ig maradt gyártásban.