Negyvenöt év után végre Jászfelsőszentgyörgyön is van tornaterem

A sekély, teljesen befagyott vízen tanultunk meg úgy-ahogy korcsolyázni, és a magunk készítette ütőkkel kemény összecsapásokat hozó jégkorongmeccseket játszottunk.

Amikor néha megreccsent, netán beszakadt alattunk a jég, a mosoly szó szerint az arcunkra fagyott.

Persze, ez nem vette el a kedvünket attól, hogy másnap is összegyűljünk a jégen.

Később – valamikor a nyolcvanas évek derekán lehetett –, egy különösen kemény télen igazi ajándékot kaptunk. Néhány nap alatt ugyanis jeget hizlaltak az iskola udvarán. Először is a kerítés miatt eleve „palánk” övezte a játékteret, ráadásul attól sem kellett tartani, hogy egy óvatlan pillanatban derékig szakadunk a jéghideg vízbe...

Megint évek teltek el, amikor már rendszeresen jártunk a berényi műjégpályára, ahol persze rá kellett jönnünk, hogy mekkora különbség van a tó fagyott víztükre, az iskola feledhetetlen jégpályája és a műjég között.

Visszagondolva, az emlékek komoly nosztalgiával érkeznek hozzám, de akkoriban bizony már nemigen volt kedvünk ismét a tavon csúszkálni, mert a jobbra, az igazi, nagy gonddal elkészített pályára vágytunk.

Ezek a régi, de szép emlékek arról jutottak eszembe, hogy csütörtökön Jászfelsőszentgyörgyön tornacsarnokot avattak.

A faluban ezelőtt negyvenöt(!) évig semmilyen tornaterem nem volt.

A testnevelés „ideiglenes állomáshelyéül” a művelődési házat választották. Nem tévedek nagyot, ha azt gondolom, idővel, komoly nosztalgiával gondolnak majd a gyerkőcök a művelődési ház parkettjére.

De hogy visszavágynának oda mostanság? Azt nem hiszem...

Banka Csaba