Géza ugrása

Szökőév van. Négyévente ez annyit tesz, hogy a februári hónap huszonkilenc napos. Amint olvasom e témáról szóló írásunkat, az az érzésem, hogy a február 29-én születettek gyermekként nehezteltek a világra jöttük dátumára, de akár még édesanyjukra is. Önhibájukon kívül érezték magukat „másnak”, hovatovább sebzettnek, mint közösségük többi, „normális” tagja.

Aztán, ahogy teltek-múltak az évek, nem csak megbarátkoznak különlegességükkel, de érettebben még viccelődnek is egyedi képességükkel. Mert felnőttként ki ne óhajtana letagadni néhány évecskét a korából? Ám mily egyszerű, ha nem is szükséges különösképpen lódítaniuk a fiatalítássukkal? Mert ugye a február 29-én születettek őszintén és hivatalosan negyedannyi esztendősek, mint valójában. Isten éltesse a ma született „bárányokat”!

A szökőévekkel azonban nekem nem efféle ránctalanító gondjaim vannak. Tudtommal Géza névből évente csak egyet jelöl a naptár. Rend szerint február 25-öt. Így aztán talán könnyű is megjegyezni e dátumot. Legalább is, ha már én nem tartom számon, a családom, a rokonságom, a barátaim, kollégáim, ismerőseim úton-útfélen emlékeztetnek „fejedelmi” nevemre. Február 25-én egész napos programom a felköszöntések fogadása, jó esetben. Rosszabb esetekben a kikényszerített megvendégelés okoz aznapra, de még másnapra is fejfájást.

Idén nagyon sokan, szokásosan február 25-én köszöntöttek fel. Keményen ellenálltam, és kiköveteltem, hogy másnap hívjanak fel nevem napja kapcsán. Négy évente ugyanis február 26-ra esik Géza napja. Az ókori rómaiak babráltak ki velem akkor, mikor csillagászati szempontból négy évente február 24-re beékeltek egy „üres” szökőnapot. „Mátyás ugrásának” nevezik azóta a Matyik 25-re való átesését, ami ugye „engem” tol át 26-ra.

Igaz, nem egyedül, hanem a Cézár nevűekkel együtt. Ezért én, noha neheztelek a rómaiakra, de ha Cézárnak nem fáj, hát én sem rántok kardot a négyévenkénti „Géza ugrása” miatt.