2008.11.16. 08:37
Az összetartozás tudata
Idős úr állított meg a folyosón kérdéseivel. Főnököm felől, s az iránt tudakozódott, beszélek-e németül. Megnyugtattam, hogy az illetőt bent láttam, ha sietünk, még fészkén érjük, de a másik dolog meglepett. Miért kellene nekünk az Alföld közepén burkus nyelven szót értenünk egymással, úgy, hogy sajnos nem is értek hozzá?
Aztán kiderült, hogy partnerem reutlingeni, s családjának viharos története avatta be az évek során a magyarul való ékesszólás tudományába. Őseit Mária Terézia hívó szava hozta a Svábföldről Magyarországra. Nagyapja még Ferenc József seregében koptatta a bakancsot, ő pedig a magyar földből szerbbé vált Bánátban élte le élete jó részét.
Jugoszláviában németként a magyarokkal együtt kapott is rendesen az áldásból. Hosszú időre internálták családostól együtt, s hogy végképp elmenjen a kedve az egésztől, öt esztendeig meg jugoszláv túszként időzött Romániában valami nemzetközi nézeteltérés miatt. Nem
csoda, hogy végül úgy döntött, hazamegy németnek az őshazába.
Eltöprengtem cifra históriája ellenére meglévő derűs nyugalmán.
Azután rájöttem, hogy ennek is elmondta az okát. Amikor családostól megérkezett mostani otthonába, kitárt karok, segítő kezek fogadták. Mindenki azon volt, hogy megtalálja helyét a nemzedékekkel ezelőtt elhagyott hazában, mert az gazdagabbnak, erősebbnek tudta magát egy dolgos fiának hazatérésével.
Őszintén szólva, nagyon irigylem őt ezért a kincséért...
