Megszokás

Nem lepődnék meg, ha annak a 4638 nézőnek úgy a háromnegyede nem tudná pontosan megmondani, hogy a Ferencváros és az MTK összecsapása mitől örök és mitől rangadó. Ennyien mentek ki vasárnap kora este az Új Hidegkuti Stadionba élvezni a végre tavasziassá vált időjárást és persze a meccset, a kétely pedig nem abból fakad, hogy a színvonal egyáltalán nem szolgált rá a rangadó jelzőre. Egész egyszerűen arról van szó, hogy a párosításról szólva jó ideje csupán megszokásból tesszük hozzá az örökrangadó minősítést,

Jó száz esztendeje persze lázban égtek a magyar futball hívei, amikor a Fradi és az MTK összecsapott, hiszen lényegében mindig ez a két csapat döntött arról, hogy kié lesz a bajnoki cím, hol az egyik, hol a másik kerekedett felül, mindkettőnek akadtak nagy korszakai, amikor átmenetileg egyeduralkodóvá vált, és a rivalizálás olykor engesztelhetetlen volt. Kevés példa akadt az átjárásra. Amikor például labdarúgásunk első igazán nagy sztárja, Schlosser Imre 1915-ben megorrolt a Ferencvárosra, mert az elnök nem adott neki annyi tiszteletjegyet, amennyit kért, és átigazolt az MTK-ba, akkora érzelmeket korbácsolt fel, mint a modern időkben Luís Figo szerződése a Barcelonából a Real Madridba.

Ez azonban tényleg a hőskor, és nevezhetünk bármilyen rivalizálást örökrangadónak, mint tudjuk, az életben semmi sem tart örökké. Az MTK 23 bajnoki címéből mindössze ötöt szerzett 1958 után, a legutóbbit is 2008-ban ünnepelhette, a Fradi a 35 aranyérméből 18-at ünnepelt ugyanebben az időszakban, beleértve a mostanit is. A zöldek a két­ezres évek második felében három szezont töltöttek az NB II-ben, az MTK viszont olykor ingázik a két osztály között, az pedig egyszerű tény, hogy a Ferencváros hegemóniája itthon hat éve megkérdőjelezhetetlen.

Az MTK szerepét átvette az Újpest, és már évtizedek óta ez a párharc az, ami a spanyoloknál az El Clasico, az olaszoknál a Derby della Madonnina (Inter és Milan), a skótoknál az Old Firm (Rangers és Celtic) vagy az argentinoknak a Superclásico (Boca Juniors és River Plate). Ezt mi jobb híján derbinek hívjuk, lévén az örökrangadó név már foglalt, még úgy is, hogy az utóbbi mára teljesen kiüresedett. A lényeg az, hogy legyen ilyen nagy vetélkedés, mert jót tesz az egész bajnokságnak, növeli az értékét, fokozza a rá irányuló figyelmet, az mindegy, hogyan hívjuk. Az lehet csak megszokás, a tartalom sokkal fontosabb.