Az angolok

Amikor a ’66-os labdarúgó-világbajnokságon a magyar válogatott kiesett a Szovjetunió elleni meccset elveszítve, mint egy „rendes” kissrácnak, új csapatot kellett keresnem, amelyiknek szurkolhatok. Így esett a választásom a házigazda angolokra. Először csupán a játékosok neve tetszett meg. Ízlelgettem: Gordon Banks, Bobby Moore, Bobby Charlton, Geoff Hurst…

A döntőn pedig már nem volt kérdéses, hogy a háromoroszlánosoknak drukkolok.

Érdekes módon azok a gyermekkori élmények oly mélyen belém égtek, hogy az angolok melletti szimpátiám azóta sem lohadt.

A következő világbajnokságon – mi nem voltunk ott – szinte természetesnek tűnt, hogy ismét nekik drukkoljak. Nos, ebben már korántsem telt annyi örömöm, mint négy évvel korábban. Aztán az angolok kapcsán ez a fajta bánkódás és mélabú húsz évig elkísért. Ekkor ismét láttam tőlük egy olyan válogatottat, amelyért megint érdemes volt tiszta szívből szorítani. Csodálattal néztem Bryan Robsont, Gary Linekert, Paul Gascoigne-t. De „csak” negyedikek lettek a vb-n. Eközben persze a klubcsapataik az európai kupaporondon bőven adtak okot az örömködésre – csak hát a válogatott…

Pár évre rá a szakemberek között ki is alakult az a nézet, miszerint Anglia mindig csak két világverseny között a „legjobb”. Aztán az önjelölt futballszakértők elkezdték ócsárolni a klubcsapataikat is, hogy azért jók, azért nyernek, mert nincs vagy csak nagyon kevés bennük az angol. Elismerem, mindkét véleménynek volt, van igazságtartalma. Ám lenézni, lebecsülni a szigetországiakat még így is merészség, ha nem egyenesen ostobaság, különösen a mi részünkről. Erre a legjobb példa a legutóbbi világbajnokság. Igaz, ismét „csak” negyedik lett a nemzeti csapatuk, de…

Valamit sejtet az angol foci változásáról, fejlődéséről, hogy fiataljaik tavaly a 19 éven aluliak között Európa-bajnoki, az U20-asok mezőnyében pedig vb-aranyat nyertek. Azaz, a majdnem új szövetségi kapitánynak, Gareth Southgate-nek lesz, van miből merítenie. És mostanában már egyre bátrabban is nyúl az ifjakhoz. Legutóbb a Nemzetek Ligájában csapatának legidősebb játékosa még nem volt 28 esztendős sem. Pedig nem piskóta ellenfelekkel kellett szembeszállniuk: a világ- és Európa-bajnok spanyolokkal és a friss vb-ezüstérmes horvátokkal.

A főtudorok ismét angol bukást prognosztizáltak. Ennek oka és a magyarázata prózai volt. A válogatottuknak – szerintük – óriási mázlija volt a vb-n. Aztán jöttek az NL-meccsek, és az angol csoportelsőség.