Mit üzen nekünk '56?

Schmidt Mária kiemelte: 1956 újra megerősítette, hogy a magyar emberek nem tudnak szabadság nélkül élni. Úgy fogalmazott: „a szabadság hiányát csak ideig-óráig tudják elviselni, de amikor már fulladoznak, szabad levegőért kapkodnak, akkor ásót, kapát, kardot, puskát, kalasnyikovot, majd Molotov-koktélt ragadnak”, és legyenek bármekkora fölényben is a megszállók, a zsarnok – szembeszállnak velük, és akár az életük árán is harcolnak.

A Terror Háza Múzeum főigazgatója azt hangsúlyozta: 

– mondta.

Schmidt Mária arról beszélt: a magyarok mindig fellázadtak azok ellen, akik szolgaságba akarták taszítani őket, mert szabadság és a vele együtt járó függetlenség nélkül nem tudnak létezni. Ezért lázadtak és harcoltak annyiszor: soha nem az anyagiakért, a magasabb életszínvonalért, nem is azért, hogy megtűrjék vagy hogy elfogadják őket, hanem a szabadsághoz és az önrendelkezéshez való jogért. Ezért a mi harcaink szabadságharcok - jelentette ki.

Hazánk megmaradása forgott kockán

Schmidt Mária felidézte, a 68 évvel ezelőtti október 23-án a magyar nép felkelt az idegen uralom és az általa rákényszerített emberellenes rendszer ellen. Akkor mindenki egyet akart: lerázni a szovjet igát, visszakapni végre a nemzet függetlenségét. 

– emelte ki.

Azt mondta, hogy ebben a küzdelemben nemzetté vált a nép, „eggyé vált az ország”. Ezekben az október végi napokban a magyarság a legjobb arcát mutatta a világnak. Úgy fogalmazott: 

Schmidt Mária kiemelte, a szabadságharc szűk két hetet élt, a túlerő leverte, hatása mégis felbecsülhetetlen: a szabad világ végre megértette, hogy a kommunizmus megreformálhatatlan, mert semmibe veszi az egyén szabadságát, miközben céljai eléréséért semmilyen erőszaktól nem riad vissza.

A magyar baloldal soha nem érezte magának 1956-ot

Az elmúlt hetekben az 1956-os forradalom emlékezetével és értelmezésével kapcsolatban felmerülteket kommentálva azt mondta: amikor a baloldal vagy liberális politikusok, közszereplők, újságírók 1956 emléke és becsülete miatt aggódnak, akkor fogjunk azonnal gyanút.

„A magyar baloldal soha nem érezte a magáénak 1956-ot” – jelentette ki Schmidt Mária, aki szerint „aggódásuk ezért a báránybőrbe bújt farkas aggodalma amiatt, hogy vajon be tudja-e csempészni a lábát a kecskegidák házába”. Az ő eredetmítoszuk ugyanis „1956 tagadásából sarjad”, nem dőlünk be nekik – hangoztatta a történész, hozzátéve, „az ő rendjük akkor zökkent helyre, amikor 1956 őszén a lehulló vörös csillagokat a forradalom és szabadságharc leverése után visszahelyezték a középületeinkre”.

Azt mondta, a megsebzett diktatúra nagyon súlyos árat fizettetett velünk: a harcok során elesett 3500 honfitársunk, több mint 20 ezren megsebesültek, kivégeztek 228 hőst, több mint 20 ezren kaptak súlyos börtönbüntetést, 13 ezer volt az internáltak száma, és mintegy 200 ezren menekültek külföldre.

A történész megjegyezte azt is, hogy a Nyugat nem segített, csak harcra buzdított bennünket.

– tette hozzá.

Schmidt Mária szerint amikor tehát a "birodalompártiak az 56-os lyukas zászlóról beszélnek, annak kisajátítására tesznek kísérletet, azt valójában azért teszik, hogy függetlenségünk és szuverenitásunk feladásával, kiárusításával újra meggyalázhassák azt a lyukas zászlót, amely felmutatta azt a sebet, amelyet „az idegen megszállás és a kommunista diktatúra a nemzetünk szívén ejtett.”

Amikor – folytatta – a nyugat-európai politikusok, köztük az Európai Unió tisztségviselői hazug párhuzamot vonnak 1956 és az orosz–ukrán háború között, akkor emlékeztessük őket arra, hogy az ő szabadságuk egy része is 1956-ból fakad, abból a reményből, amelyet a magyar forradalmárok keltettek életre, hogy a világkommunizmus legyőzhető.

 – hangoztatta Schmidt Mária, aki szerint ha megértették volna, nem hagyták volna magukat a kommunista ígéretektől elszédíteni. Mára ugyanis a nyugati világ értelmiségi körei marxistákká, kommunistákká váltak. „Köreikben kommunistának lenni nem ciki, sőt büszkén vállalják” – jegyezte meg a történész.

Azt mondta: minket, akiktől a kommunisták félszáz évet raboltak el, és a saját bőrünkön kényszerültünk megtapasztalni a kommunizmus hideg valóságát, taszít tudatlanságuk, érdektelenségük, provokatív valóságtagadásuk.

Schmidt Mária beszédében kiemelte: minden magyar köszönettel tartozik azért, hogy Pofosz elkötelezett hűséggel tartja életben 1956 emlékét.

Ámon Antal, a szervezet országos elnöke arról beszélt, hogy a Pofosz rendes és pártoló tagjainak két nagy feladatuk van. Az egyik 1956 történetének további megismertetése és világhírének védelme, a másik pedig a kommunista korszak üldözöttjei leszármazottjainak megszólítása és beépítése szövetség munkájába – mondta, majd ez utóbbit, Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus megállapításával indokolva kiemelte: