Diplomácia

2024.09.02. 18:17

Szijjártó: itt az ideje, hogy az EU végre egyértelműen támogassa a Nyugat-Balkán integrációját (videó)

Itt lenne az ideje, hogy az Európai Unió tagállamai végre tiszta vizet öntsenek a pohárba, és egyértelmű támogatásukat adják a Nyugat-Balkánnak és benne Szerbiának az integráció folyamatában – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Bledben.

MW

A tárcavezető a szerb európai integrációs miniszterrel folytatott egyeztetést

Forrás: Facebook / Szijjártó Péter oldala

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a szerb európai integrációs miniszterrel folytatott egyeztetését követően aláhúzta, hogy az Európai Unió nem lehet teljes, nem lehet erősebb, s nem lehet ellenállóbb a válságokkal szemben a jövőben, amennyiben nem tudja integrálni a Nyugat-Balkán országait, és ezen térségnek egyértelműen Szerbia a kulcsállama.

Én azt gondolom, hogy itt lenne az ideje, hogy a nyugat-európai és észak-európai barátaink is belássák, hogy stabil Szerbia nélkül a Nyugat-Balkán stabilitását is jóval nehezebb lenne biztosítani, ha egyáltalán lehetséges volna

– figyelmeztetett.

Majd azt hangsúlyozta, hogy Magyarország és Szerbia stratégiai szövetségesek, ebből fakadóan hazánk folyamatosan támogatást nyújt a szomszédos országnak a csatlakozási folyamatban.

Szijjártó Péter igen fontos célkitűzésnek nevezte, hogy még a soros magyar EU-elnökség alatt sikerüljön megnyitni Belgráddal a harmadik csatlakozási fejezetcsoportot.

„Ugye tizenöt esztendeje immár, hogy Szerbia az európai uniós integráció tekintetében nagy lépéseket tesz előre. Sajnos a nyugat- és észak-európai államok nem mindig értékelik ezeket a lépéseket kellőképpen, sőt” – mondta.

Sajnos a bővítés tekintetében nagy képmutatás is van az Európai Unióban, hiszen miközben legtöbben nyilvánosan arról beszélnek, hogy mennyire támogatják az új országok felvételét, aközben az érdemi megbeszéléseken sokan inkább ez ellen érvelnek

– tette hozzá.

„Úgyhogy itt lenne az ideje annak, hogy tiszta vizet öntsenek a pohárba az Európai Unió tagállamai, és itt lenne az ideje, hogy végre egyértelmű támogatásukat adják Szerbiának és a Nyugat-Balkán térségének az európai integrációs folyamatban” – összegzett.

Szijjártó Péter bejelentkezését a Stratégiai Fórumról itt tekintheti meg:

Soha nem volt még ilyen sikeres a magyar–szlovén gazdasági együttműködés

Soha nem volt olyan eredményes a gazdasági és energetikai együttműködés Magyarország és Szlovénia között, mint most, és a felek nyitottak a kapcsolatok további fejlesztésére – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Bledben.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a jelenleg zajló Bledi Stratégiai Fórum lehetőséget biztosít számos kétoldalú konzultáció lebonyolítására is, aminek keretében a szlovén külügyminiszterrel és energiaügyi miniszterrel áttekinthették a két ország együttműködésének főbb kérdéseit.

Megállapíthatjuk, hogy ami a gazdasági-energetikai együttműködést illeti, Magyarország és Szlovénia együttműködése soha nem volt még olyan eredményes, soha nem volt még olyan sikeres és soha nem volt még olyan gazdag gyakorlati sikerekben, mint most

– fogalmazott.

Ennek alátámasztására kiemelte, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly újabb csúcsot döntött, értéke meghaladta a négymilliárd eurót, és az idei év első felében is jelentős növekedést regisztráltak.

Szijjártó Péter arra is kitért, hogy a magyar gazdaság vezető vállalatai is egyre meghatározóbb szerepet játszanak beruházásaikkal a szomszédos országban, hozzájárulva annak fejlődéséhez.

Rámutatott, hogy a legnagyobb magyar bank, az OTP immár az első számú piaci szereplő Szlovéniában, miután egyesült két helyi leányvállalata.

„Hasonlóképpen büszkék vagyunk arra, hogy a Mol több benzinkút felvásárlásával az itteni üzemanyag-kereskedelmi piacon a második helyen áll” – mondta.

„Így tehát a két legnagyobb magyar vállalat piacvezető, illetve második pozícióba tudott kerülni a saját iparágában itt, Szlovéniában” – tette hozzá.

A miniszter ezután leszögezte, hogy hazánk természetesen nyitott a gazdasági együttműködés további fejlesztésére, akár a magyar vállalatok szlovéniai terjeszkedésének, akár a szlovén cégek magyarországi beruházásainak támogatásával.

Végezetül pedig igen fontosnak nevezte azt is, hogy a két ország között egyetértés van az Európai Unió jövője szempontjából meghatározó jelentőségű bővítés ügyében is.

Magyarország és Szlovénia is a bővítéspárti országok közé tartozik, mindkét ország meg van arról győződve, hogy az Európai Uniónak legalább annyira érdeke a nyugat-balkáni térség integrálása, mint fordítva

– közölte.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában