Jobb adni

2024.08.14. 17:14

Megkezdte a tanszeradományok átadását a Magyar Református Szeretetszolgálat

Szerdán harminc általános és középiskolás diák vette át a taneszközöket, iskolatáskákat Budapesten, a Schweitzer Albert Református Szeretetotthonban, írja az MTI.

MW

Harminc diák vehette át a tanszercsomagtot Budapesten

Forrás: Magyar Református Szeretetszolgálat Facebook-oldala Facebook

Fotó: Picasa

Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa köszöntőjében arra hívta fel a családok figyelmét, ha bárki úgy érzi, hogy az oktatásban sérültek a jogai, akkor megkeresheti az oktatási ombudsman hivatalát és segítséget kérhet.

 Mint mondta, a legfontosabb, hogy a családok, a gyermekek tudják: nincsenek egyedül az iskolai közösségben, a családban, a gyülekezetben, nemzetben. Erről szól az oktatás, és erről szól a Magyar Református Szeretetszolgálat adománygyűjtése is – fogalmazott.

Dobis-Lucski Zsófia, a szeretetszolgálat kommunikációs vezetője az eseményen emlékeztetett, a nyári szünet első napján hirdették meg a Radírozzuk ki a különbségeket! elnevezésű országos tanszergyűjtésüket.

Az a céljuk, hogy az idén legalább 1358 diáknak segítsenek az iskolakezdésben

 – emelte ki, utalva adományvonaluk számára. Megjegyezte, hogy 

a tárgyi adományokat augusztus 10-ig gyűjtötték, de pénzügyi felajánlásokkal a nyár végéig lehet segíteni a jótékonysági akciót.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában