Radírozzuk ki a különbségeket!

2024.06.21. 18:35

Országos tanszergyűjtést indít a Magyar Református Szeretetszolgálat

A nyári szünet első napján indítja országos tanszergyűjtését a Magyar Református Szeretetszolgálat, hogy megkönnyítse 1358 hátrányos helyzetű gyermek tanévkezdését.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A szeretetszolgálat az MTI-hez pénteken elküldött közleményében azt írta, több mint egy évtizede minden nyáron meghirdetik tanszergyűjtő akciójukat, mert tapasztalatuk szerint nagyon sok kisdiák hátránnyal indul tanévkezdéskor, mivel szüleik, nehéz helyzetük miatt, nem tudják beszerezni a szükséges tanszereket. Ez gondot jelent nekik a tanulásban, az iskolai feladataik elvégzésében és a beilleszkedésben is.

Hozzátették: a probléma még inkább jelen van a többgyermekes vagy egyszülős családokban, így ezek a diákok még inkább kitettek az iskolai lemorzsolódás veszélyének, ami későbbi életüket is befolyásolja.

A Radírozzuk ki a különbségeket! elnevezésű gyűjtés célja, hogy Kárpát-medence-szerte legalább 1358 nehéz helyzetben élő diákot segíthessenek tárgyi adományokkal a tanévkezdést megelőző napokban. A támogatottak között mélyszegénységben élő gyermekek, nevelőszülőknél nevelkedő diákok, valamint a háború elől elmenekült és határon túli gyermekek is szerepelnek.

Tárgyi adományként augusztus 10-ig fogadnak új vagy használt, de jó állapotú iskolatáskákat és tolltartókat, valamint újonnan megvásárolt iskolaszereket – füzeteket, írószereket, körzőt, vonalzót, vízfestéket, temperát, ecsetet – az alapítvány országos irodáiban Budapesten, Debrecenben, Ózdon, Alsóörsön és Szegeden. Augusztus második hétvégéjén több nagyvárosban is áruházi gyűjtéseken lehet támogatni a kezdeményezést, ennek pontos helyszínei megtalálhatóak a szeretetszolgálat honlapján.

A tanszergyűjtés pénzügyi felajánlással is támogatható egészen a nyári szünet végéig, a befolyt összegből a szeretetszolgálat munkatársai vásárolják meg a diákoknak a szükséges termékeket. Az adománygyűjtés támogatható a 1358-as adományvonal hívásával vagy az „ADOMANY” szó sms-ben elküldésével. A Magyar Református Szeretetszolgálat még az iskolakezdést megelőzően eljuttatja adományait a támogatásra szoruló gyermekeknek – írták.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában