Vádemelés

2024.08.22. 11:51

Korrupciós bűncselekmények miatt emeltek vádat közismert baloldali politikusok ellen

Korrupciós bűncselekmények miatt emeltek vádat a zuglói és az újbudai parkolási rendszerrel, valamint a BKV informatikai keretszerződésével kapcsolatos ügyben hét ember, köztük Horváth Csaba zuglói polgármester, Tóth Csaba volt országgyűlési képviselő, Baja Ferenc volt miniszter és Molnár Zsolt országgyűlési képviselő ellen – tájékoztatott az MTI.

MW

Horváth Csaba, az MSZP budapesti képviselőcsoportjának vezetõje, a XIV. kerület polgármestere (k) felszólal a Fõvárosi Közgyûlés ülésén a Városházán 2024.április 24-én

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

A Központi Nyomozó Főügyészség az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta,

 a vádirat Zuglót érintő részének lényege szerint 2016-ban a kerületben bevezetett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére közbeszerzési eljárásokat folytattak le. „Horváth Csaba - a Fővárosi Közgyűlés tagjaként – és Tóth Csaba – a kerület országgyűlési képviselője – a feladat elvégzésére előre kiválasztott egy gazdasági társaságot. Azért, hogy az érintett cég nyerje el a pályázatot, a két politikus befolyásuk érvényesítését ajánlotta a cég képviselőinek. A politikusok közreműködésükért a pályázat elnyerését követően, 2017 és 2019 között havi rendszerességgel 10-15 millió forintot kaptak” 

– írták.

Hozzátették: 

2017-ben egy helyi politikus is megkereste a céget azzal, hogy nem fogja politikai befolyását a parkolási szerződés ellenében érvényesíteni, amiért cserébe több alkalommal 2-3 millió forintot vett át.

 A cég a vesztegetésre szánt készpénzt fiktív számlák beállításával, illetve befogadásával teremtette elő – jegyezték meg.

A Központi Nyomozó Főügyészség tudatta azt is, 

a vádirat szerint Újbudán – a közbeszerzés elnyerését követően – ugyanez a társaság üzemeltette 2017 és 2020 között a fizetős parkolási rendszert. A szerződéses jogviszony gördülékeny működése és a jóváhagyásra kerülő teljesítésigazolások problémamentes kiállítása érdekében a cég havi 4 millió forintot fizetett a Polgármesteri Hivatal egyik vezetőjének 

– írták.

Hozzátették: a gazdasági társaság képviseletében eljáró személy érdekeltségébe tartozó másik cég 2019-ben informatikai szolgáltatásokra irányuló keretszerződést kötött a Fővárosi Önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló Budapesti Közlekedési Zrt.-vel.

A vádirat szerint Baja Ferenc volt miniszter és egykori országgyűlési képviselő a cég tendernyertességének esetére 30 millió forintot kért azért, hogy a szerződés létrejöttét és fenntartását – a korábban betöltött pozícióiból és a meglévő politikai kapcsolataiból eredően meglévő befolyásának érvényesítésével –ne akadályozza.

 Később Baja Ferenc „egy állított szerződéses probléma elhárításáért további 7 millió forintot vett át, ezt követően további havi 2-3 millió forintot kért közbenjárásáért” – írta a főügyészség.

Hozzátették: 

a vádirat szerint az erről a korrupciós megállapodásról értesülő Molnár Zsolt országgyűlési képviselő befolyására hivatkozással szintén részesedést akart az ügyletből, ezért Baja Ferenc az ő részére a szerződés meg nem támadásáért 40 millió forintot kért, amit a képviselőnek kifizettek.

A Központi Nyomozó Főügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság ítélje a megnevezett politikusokat végrehajtandó szabadságvesztésre, tízmillió forintot meghaladó pénzbüntetésre, továbbá rendeljen el velük szemben vagyonelkobzást a jogtalan gazdagodásuk erejéig.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában