Nobel-díjas kutató: nincs harmadik nem, a nemváltás lehetetlen

Élesen kritizálta a tudományos tények ideológiai alapú tagadását, a transzaktivizmus vadhajtásait egy Nobel-díjas német genetikus az EMMA című feminista lapnak adott interjúban - írja a Mandiner.

Fotó: Shutterstock

A klasszikus feministák az új konzervatívok – legalábbis valami ilyesféle megállapításra juthat az, aki az utóbbi hónapok-évek LMBTQ-témájú vitáit követi; elvégre sokan, akik a női egyenjogúság pártján állnak, nehezen fogadják el a gender(-tudomány, -mozgalom vagy -ideológia, kinek hogy tetszik) logikája szerinti önmeghatározást, amely nemrég a női sportok létét sodorta veszélybe azzal, hogy teret engedett olyan anomáliáknak, mint hogy a ma Lia Thomas néven

nőként versenyző, társainál fejjel magasabb, férfi izomzatú transznemű úszóval kellett összemérni erejüket a női úszóknak.

Éppen ezért, noha sokan egy kalap alá veszik a különböző LMBTQ-mozgalmi csoportokat a feminizmussal, más, a női egyenjogúság mellett lándzsát törő csoportok a leghevesebben ellenzik a gendermozgalom térnyerését, még ha egyes fogalmakat, mint például a toxikus maszkulinitás, mindkét kategória használja is.

Jelen interjú apropója – amelyet a nagy múltú feminista Emma magazin készített Christiane Nüsslein-Volharddal – az a nyáron bemutatott német törvény, miszerint 14 éves kora fölött minden gyerek orvosi szakvélemény nélkül, pusztán szülői engedéllyel megváltoztathatja a születési nemét, 14 év fölött pedig már szülői hozzájárulás sem kell.

Elemi iskolai anyag: a kromoszómák döntenek

Az 1942-es születésű német genetikus, Nüsslein-Volhard egyébként 1995-ben megkapta az orvostudományi Nobel-díjat, ezért külön abszurd az interjú első néhány kérdése, amikor szembesítik a tudóst Sven Lehmann, a progresszivitásáról is híres új német kormány queerügyi kormánybiztosának kijelentésével, miszerint tudománytalan csupán két nemről beszélni, hiszen sok nem létezik. „Ez az, ami tudománytalan!” – reagál a kutatónő, hozzátéve,

Lehmann úr a jelek szerint kihagyta az általános iskolai biológiaórákat.

Majd a riporter kérésére – egy „ó, Istenem”, felkiáltás után tényleg felsorolja az alapvető biológiai tényeket: az emlősöknek két nemük van, „az egyik petesejtet termel és két X kromoszómája van, s ezt hívjuk nőneműnek, a másik hímivarsejteket termel, egy X és egy Y kromoszómája van, ezt hívjuk hímneműnek. S amikor egy petesejtbe beépül a hímivarsejt, akkor születik egy új élet”.

A riporter felvetésére, miszerint sokan az állatvilágból vett példákkal, például a csigákéval próbálják igazolni a sok nem létezését, rámutat: a csigák hermafroditák, hímivarsejtjük és petesejtjük is van, így meg tudják magukat termékenyíteni, „ugyanakkor, ha két különböző egyed genomja tud keveredni a megtermékenyítés során, még ebben az esetben is általában életképesebbek az utódok, ezért ez az elv érvényesült a természetben”. Hozzáteszi:

„a tény, hogy léteznek hermafroditák, nem változtat azon, hogy két csírasejt van, a petesejt és a hímivarsejt, vagyis két nem létezik”.

Nincs harmadik nem, a nemváltás lehetetlen

Nüsslein-Volhard kérdésre lerántja a leplet az interszexuálisokkal kapcsolatos fals érvelésről is. A riporter ugyanis felhozza azt a 2017-es alkotmánybírósági döntést, miszerint el kell ismerni a harmadik, a „diverz” nemet, mire a kutató rávágja, az interszexualitás nagyon ritka eltérésből adódhat, például a kromoszómák miatt, de az interszex emberek is a két nem jellemzőit hordozzák, vagyis nincsen harmadik nem. Akkor sem, ha egyébként széles a spektrum, és vannak nőiesebb férfiak és férfiasabb nők, de „ennek nemcsak kulturális tényezőkhöz van köze, hanem többek között a hormonszintekhez is” – csapott oda a genderelmélet egyik alapvető tézisének.

A Nobel-díjas kutató élesen kritizálja a politikailag korrekt szóhasználatot és a fent említett törvényt, hogy mindenki az általa kiválasztott nem szerint élhessen. Mint mondja, „ez hülyeség! Ez egy vágyálom!”, mert bár „vannak, akik meg akarják változtatni a nemüket, de nem tudják megtenni”, a kromoszóma marad XY vagy XX, az embrió ennek megfelelően fejlődik a terhesség alatt és a serdülőkorban is, ez adja a két nem eltérő nemi jellemzőit,

s ez egy életen át változatlan marad.

„Természetesen tesztoszteronnal el lehet érni, hogy egy lány hangja mély legyen és szakálla nőjön, de ettől nem lesz heréje és nem fog hímivarsejtet termelni, ahogy a biológiai hímek sem fognak petesejtet, és nem tudnak gyereket szülni”, akármilyen hormont is kapjanak.

Vagyis, mint mondja, ezeknél a visszafordíthatatlan beavatkozásoknál „olyan hormonokat is adnak a szervezetnek, ami nem oda való”, és sok változást okoznak fizikailag és pszichológiailag is, amit a szervezet hosszú távon nem tud jól kezelni, hiszen minden hormonnak van mellékhatása, ezért

„a hormonok szedése eleve veszélyes”.

A kutatóasszony őrültségnek nevezi a nem megválaszthatóságát, mondván: sok 14 éves lány boldogtalan a pubertás alatt, ő is inkább fiús lány volt, bár akkoriban még nem hordhatott nadrágot vagy rövid frizurát, és sokszor kívánta ő maga is, bárcsak férfi lenne, hiszen sok szakmában ekkor még férfidominancia volt. Ugyanakkor, mint mondja nőként meg kell találni a módját az érvényesülésnek ezekben a szakmákban is.

A teljes cikk itt olvasható.