Itt még a konyhai kisegítő is művészettörténész

Kezdjük rögtön egy fogalomtisztítással! Elmondaná, mi is az artist residency?

Nem más, mint lehetőség a művészek számára, hogy a megszokott környezetüktől és kötelezettségeiktől távol, háborítatlanul alkothassanak. Számos variációja létezik: elősegítheti egy kultúrának a megismerését, egy adott terület szakértőivel való konzultációt, a megszokottól eltérő alapanyagok használatát, kutatást, előadásokat.

Kik hirdetnek meg ilyen lehetőségeket?

Az artist residency kötődhet egy egyetemhez, múzeumhoz, kutatóközponthoz, galériához, színházhoz, fesztiválhoz vagy bármilyen más intézményhez, illetve rendezvényhez, de művészek is szervezhetik más művészeknek.

Ez valami olyan dolog, mint egy ösztöndíj?

Hasonlít hozzá, de mégsem olyan. Itt ugyanis esetről esetre változik a művésszel szembeni elvárás és a neki járó szolgáltatás, valamint az anyagi háttér. Hogy ki fizet kinek, miért és mennyit. Bármennyire képlékeny is egy ilyen kezdeményezés, általában óriási a túljelentkezés. Bizonyos residencyk ráadásul csak meghívásos alapon működnek.

Milyen formaságoknak kell eleget tenni?

Elég precíz munkát követel rá a felkészülés. A pályázatoknaknak ugyanis van egy csomó kötelező eleme: ilyen például a jelentkezési lap, a referenciák, az önéletrajz, az ars poetica (artist statement), a szándéknyilatkozat, a portfólió és a kísérőlevél.

Emlékszik még, hová utazott az első residency alkalmával?

Persze. Barreiro volt az úticél. Ez egy Lisszabon környéki, csendes városka, ideális az íráshoz. A nyelvtanuláshoz is, mert itt szinte mindenki csak portugálul beszél. A piaci kofáktól még uborkát is kaptam ajándékba az igyekezetemért.

Mennyire helyspecifikus, amit ír?

Mindenhol gyűjtöm az apró részleteket: a metrón elcsípett párbeszédfoszlányokat, a folyón ringatózó fényeket és árnyékokat, a turisták gesztusait a sétálóutcán. Bármit. Az így szerzett benyomások néha évek elteltével kerülnek be egy-egy komplex, szürreális versembe. Dél-Afrikában alkalmam nyílt fehér oroszlánkölyköket simogatni, ehhez előbb instrukciókat kaptam, mire vigyázzak. Ez az élmény két évvel később a Wakewalker, Naked című költeményemnek adta az alapját. A testtudatosság verse ez: hogyan érezhetjük jól magunkat a saját bőrünkben, akkor is, amikor nem viselünk ruhát.

Visszatért Portugáliába?

Igen, egy amerikai szervezésű irodalmi fesztiválra, amely Pessoa Kétségek könyve című műve után a Disquiet nevet kapta. Jövőre ismét ott leszek ezen a fesztiválon, mert nyertem a novellapályázatukon a Marina Abramovićról szóló, Marina di San Cresci című írásommal. Ezt Olaszországban, Toscanában írtam, ahol a La Macina di San Cresci vendége voltam három hétig. Ez a műemlék épületegyüttes félúton helyezkedik el a reneszánsz híres városai, Firenze és Siena között, szőlőültetvényekkel körülvéve. A környéken tett kirándulások alapján Dario Cecchiniről, a legendás panzanói hentesről (valójában a szabadság határairól, a választási lehetőségek korlátairól) írt versem első díjat nyert Nagy-Britanniában a Költészet Napjára meghirdetett pályázaton. Egy kanadai residencyt én ajánlottam Toscanában Shinyoung Park koreai grafikusnak, és ő is bejutott a nyertes hatba. Júniusban tehát együtt fogjuk tanulmányozni a Gatineau National Parkban az állatok éjszakai életmódját, például denevérek lakta barlangban alszunk majd. Az Atayana Artist Research Program egy másik residencyje a halál témakörét járja körül, az őslakosok legendáitól a kitömött állatokig és a helyi temetési szertartásokig. Erre a közeljövőben fogok jelentkezni. Idén májusban is Kanadába vezet az utam. Vancouver Islanden, a medvék földjén az Ou Gallery biztosít számomra alkotási és fellépési lehetőséget Afféle bohém, családias művésztelep ez.

Gyakran van ilyen családias jellege a residencynek?

Előfordul. Olaszországban, a Dolomitok térségében, egy Padova környékén található farmépületben kilenc napig vendégeskedtem az ausztrál származású írónál, Catherine McNamaránál. A meghívást annak a fejében kaptam, hogy támogattam Catherine új könyvének a megjelenését. Ő éveket töltött Ghánában és Szomáliában, galériát is vezetett ott, így az én szobám is tele volt szobrocskákkal, a fürdőszobában pedig egy afrikai vándorborbély hajvágási repertoárját ajánló, maga a mester által pingált poszterre figyeltem fel.

A Catherine-től hallott afrikai történetek befolyásolták a munkáját?

Nem, inkább az arról szóló sztori, hogy az albettinói épület egyik ablakába veszélyes ázsiai darazsak költöztek. A helyi mítoszok is gyakran szolgálnak alapanyagként a munkámhoz, bár sohasem követem őket szolgai módon. Izlandon, a Hekla vulkán mellett helyezkedik el a Gullkistan alkotóközpont. Itt Gullfaxi, az aranysörényű ló állt a történeteim középpontjában. Amikor viharosra fordult az idő, azt képzeltem, nem a szél süvít az ablakom alatti túraösvényen, hanem egy farkas üvölt, miközben befelé leselkedik, engem figyel. A helyiek képzelete manócskákkal népesíti be a tájat, manószakértőik is vannak.

Ha már a mostoha körülményeknél tartunk, mesélne egy kicsit az északi-sarki kiruccanásáról is?

Gyakran kapjuk azt a tanácsot, hogy hagyjuk el a komfortzónánkat. Nekem sikerült. Bár a hideget nehezen viselem és a tengeribetegség sem idegen tőlem, 2016 őszén két hetet tölthettem el az Északi-sarkkör területén, Svalbardon (ez Norvégia része) egy kutatóhajón – és még egy hetet szárazföldön, Longyearbyenben, amely egy pöttömnyi város a hó borította hegyek között, de a hajózásról visszatérve metropolisznak tűnt. Utcák! Ismeretlen emberekkel! Láttunk egy jegesmedvét – szerencsére nem közelről –, sarki rókákat, rozmárokat, belugadelfineket, sok kíváncsi fókát. Három napra egy fjordban rekedtünk a vészjósló nevű Dead Man Pointnál, és már fogytán volt az ivóvizünk. Azt a pici szigetet, amelyre gumicsónakkal, úgynevezett Zodiackal kijártunk, elöntötte egy gleccseromlást követő cunami; örültünk, hogy csak a felszerelés egy része veszett oda, mi némi sokktól eltekintve megúsztuk.

Egy másik alkalommal hóviharban kaptunk “Man Overboard Situation” nevű riadót –ez általában azt jelenti, hogy valaki beleesett a tengerbe, ki kell menteni. Errefelé két percet bír a test a vízben, mielőtt kihűl. Szerencsére, ha sokára is, kiderült, hogy csupán egy kutatócsónakot sodort el tomboló szél, és a jelzésként utána dobott mentőövet muszáj visszanyernünk, ugyanannyira kell küzdenünk érte, mint hogyha emberélet forogna kockán. Két csoportra oszlottunk, negyedóránként váltottuk egymást a fedélzeten, így is több társamnak fagysérülései keletkeztek. Sok órán át köröztünk a hajóval, hátha sikerül meglátni a narancssárga mentőövet. Kilátástalannak tűnt. Úgy imbolygott a hajó, annyira csúszott a fedélzet, hogy attól tartottunk, valaki végül tényleg bele fog csúszni a vízbe. Végül csodával határos módon meglett a mentőöv!

Több versben és egy kísérleti novellában örökítettem meg a riadó rémületét, az őrjöngő, folyton bűnbakot kereső kapitányt, azt, ki hogyan reagál a vészhelyzetekre, hogyan változnak ilyenkor az emberi kapcsolatok. Külön verset szenteltem a huskyknak – Longyearbyen mellett meglátogattam egy tenyésztőt, sokáig figyelhettem a tizennégy kutyáját. Az út során eredetileg sarki nyulat szerettem volna szemrevételezni egy projekthez, de erre inkább a sarkvidék kanadai szakaszán lett volna esély. Nem baj, a sarki nyúl keresése, a beteljesületlen sóvárgás legalább olyan jó téma. Az Arctic Circle residency elnyerésekor meghívás érkezett a cambridge-i egyetemről, a Scott Polar Research Institute-ból. Kaptam egy íróasztalt a könyvtárban, az ezzel járó kutatási lehetőséggel. Egy hétig böngésztem az archívumuk anyagait és a múzeumuk kincseit. Később az Ofi Press számára szerkesztettem egy északi-sarki különszámot, itt több sarkvidéki kollaborációm eredménye is megtalálható.

Jelenleg dolgozik valakivel az ottani társai közül?

Sofy Yuditskaya rendszeresen részt vesz a Burning Man fesztiválon, Nevadában. Egy sivatagi operaházat működtet. Ide hívott meg. A Captain Fly’s Bucket List című opera előadása lesz ez, helyi zenészekkel és énekesekkel. A librettót én írtam az első gyűjteményes kötetem címadó verséből kiindulva, a zeneszerző Vasiliki Legaki.

Van olyan residency, ahová rendszeresen visszajár?

Szinte minden évben megfordulok Írországban, a Tyrone Guthrie Centre-ben. Itt gyakran előfordul, hogy kiderül, akivel épp az imént beszélgettél jóízűen, az Broadway-sztár. Netalántán a Riverdance-ből ismert Jean Butler. Itt még a konyhai kisegítőnek is PhD-je van művészettörténetből. Egyszer az egyik takarító néni megemlítette, hogy a veje is író – szégyenszemre megmosolyogtam, erre kis noszogatásra kibökte, hogy például a New York Times no.1 bestsellert, A csíkos pizsamás fiút is a veje írta. John Boyne! Világszerte több mint kilencmillió példányban fogyott ez a könyve, hollywoodi filmet is forgattak belőle.

Ide írek is pályázhatnak?

Igen, sőt nekik egyáltalán nem kell fizetniük, csak az útiköltséget kell állniuk. Egyszer a fülembe jutott, hogy aznap egy költőcsoport fog érkezni, csupa idős néni. Lélekben felvérteztem magam, hogy majd hallgathatom a margarétákról szóló költeményeket naphosszat. Kellemes csalódás ért. A nénik vagány lázadóknak bizonyultak, ez a verseikben is megnyilvánult. Olyannyira összebarátkoztam a nénikkel, hogy azóta is levelezünk. Hagyományos leveleket küldünk, nem elektronikus üzeneteket.

Tudja már, hová vezet az útja 2019-ben?

Már jóformán betelt a naptáram (legalábbis azt az időmennyiséget, amelyet utazásra lehet fordítani, már sikerült lekötnöm – lassan elkezdhetek pályázni 2020-ra...). Egy ír kastély fogadta el a jelentkezésemet, és ha már “a környéken” járok, ismét eltöltök egy hetet Annaghmakerrighben is. Tavaly pályáztam az Egyesült Államokba, a Milwaukee-től háromórányira fekvő Door County Writing On elnevezésű programjára. Idén márciusban az AWP írókonferencián személyesen is találkoztam az igazgatóval, és megállapodtunk, mikor mehetek: jövő márciusban. Jonathan Cardew-val, a Connotation Press prózaszerkesztőjével egy közös fellépést is tervezünk az ottlétem idejére. A rangos residency korábbi részesei: Naomi Shihab Nye és Sheila O’Connor.

Ha megtehetné, el tudná képzelni, hogy egyik residencyből utazzon a másikba szünet nélkül?

A karácsonytól is megcsömörlenénk, ha az töltené be az egész évet. Belefulladnánk a bejglibe. A hétköznapoktól való teljes elzárkózás, az elefántcsonttoronyba vonulás éntorzuláshoz, az érvényes mondanivalóból való kifogyáshoz és önismétléshez vezet. Egy olyan írót ismerek, akinek a megállás nélküli residency nem ártott meg: ő Kristina Marie Darling. A residency értékét fokozza a várakozás, a felkészülés. Szükségesek az utómunkálatok is. Ha a residency válna rutinná, akkor idegesítő volna a sok hajnali kelés a korai repülőjáratokhoz, a gyenge wi-fi, a barátoktól való távolság.

Vannak irigyei?

Sokan azt hiszik, a residency nyaralás. Szóvá teszik, hogy szeretnének ők is ennyit utazni. Ennek az életmódnak viszont ára van, évek, évtizedek (sokszor teljes mértékben anyagi ellenszolgáltatás nélküli) munkája van mögötte. A residency során pedig sokszor annyira belefeledkezem a munkába, hogy még arról is megfeledkezem, ennem vagy aludnom kellene. Nem privilegizált élet ez, nem hull semmi az ölembe. Mégis szerencsés vagyok, mert olyan kifejezési módot találtam magamnak, amely nekem is, számos olvasómnak is örömöt nyújt.

Pályázati tanácsok azoknak, akik kipróbálnák az artist residencyk világát

Ajánlatos felkeresni tippekért a Resartis oldalát, de egyszerű Google-kereséssel is kincseket lehet találni. Érdemes tanulmányozni az általunk példaértékűnek tartott alkotók önéletrajzát, ők milyen residencyket részesítettek előnyben.

Néhány tanács Ágnestől arról, milyen szempontok alapján válasszunk residencyt. Figyeljünk arra, hogy:

A pályázat legyen egyedi – konkrét, részletes tervekkel. Nem elég az, hogy „írni szeretnék”. Az elbírálásnál a megvalósíthatóságot is figyelembe veszik: a kért időtartam összhangban áll-e az elvégezni szándékozott munkával. A megfogalmazás szabatossága, a helyesírás is befolyásolhatja a döntőbírákat. Minden apró feltételt be kell tartani, például sokszor nem elég a referens neve és címe, az ajánlólevelet rögtön mellékelni kell.

Névjegy

Márton Ágnes költő, író, a Royal Society of Arts (Nagy-Britannia) tagja, a mexikói Ofi Press kritika rovatának a szerkesztője, a Pratik című nemzetközi folyóirat vendégszerkesztője, a Phoneme Media (USA) alapító tagja. Vasiliki Legakival írt operáját Londonban mutatták be.

Főbb kötetei

Captain Fly's Bucket List (Professor Arctic Hare's Editions, London)

The Beast Turns Me Into a Tantrumbeast (Moria Books, Chicago)

I'm the President, You Are Not (Moria Books, Chicago)

Safe House Compromised (Moria Books, Chicago)

Postcards to Trump from the Marina Abramović Institute (Moria Books, Chicago)

Residencyk, amelyekben részt vett vagy amelyeket már elnyert:

First Impression, Portugália https://www.facebook.com/writersresidencies

El Arreciado, Spanyolország https://www.elarreciado.net

Tyrone Guthrie Centre, Írország http://www.tyroneguthrie.ie

Disquiet Literary Program, Portugália http://disquietinternational.org

Scott Polar Research Institute, Cambridge University, Nagy-Britannia https://www.spri.cam.ac.uk

Arctic Circle, Norvégia http://thearcticcircle.org

Gullkistan, Izland http://gullkistan.is

La Macina di San Cresci, Olaszország http://www.chianticom.com/index.php/en

Catherine McNamara magánresidencyje, Olaszország

Ou Gallery, Kanada https://www.theougallery.com

Ayatana Artist Research Program, Kanada http://www.artayatana.com

Shankill Castle, Írország http://shankillcastle.co

Write On Door County, USA http://writeondoorcounty.org

Borítókép: Márton Ágnes a londoni Book Club színpadán, a Saboteur Awards gáláján, ahol 2013. május 29-én az első díjat vette át az általa szerkesztett Estuary: a Confluence of Poetry című antológiáért. Ez a nemzetközi antológia 57 költő és 26 képzőművész alkotásait tartalmazza

Forrás: Write Out Loud