Amióta roma polgárőrök vigyázzák Törökszentmiklós legszegényebb környékét, csend van (galéria)

– Pista! – kiált be Hornyik János polgárőr a szomszédnak. A kisgyermekes családot azért keresnénk, hogy megkérdezzük, mit tapasztalnak azóta, amióta a tizenkét fős, romákból álló, úgynevezett keleti csoport tagjai járőröznek a városrészben.

Kiderül, Pista és családja nincs itthon, helyette a szemközti házból jön ki egy fiatalasszony, kabát nélkül.

– Persze, hogy jó, hogy vannak a polgárőrök... – mondja félénken Ágnes –, nyugodtabban alszunk. Van egy hároméves kislányom, miatta is nagyon fontos a biztonság. Mielőtt nem voltak helyi polgárőrök, több volt a baj – teszi hozzá, majd besiet.

– Sok minden volt itt a környéken, mielőtt a csoport elkezdett járőrözni – ezt már a szomszéd, Lakatos Melissza meséli.

Vakolat nélküli házuk udvarán kopott, egykor narancssárga huzatú szék árválkodik, mellette egy kis rakás tűzifa.

– A drog? – kérdez vissza a tizennyolc éves lány.

– Fú! – csóválja a fejét.

– Hát az nagy mennyiségben el van terjedve mindenfele – mutat körbe –, ezen a részen is vannak... Emiatt van a sok betörés, a hangoskodás..., némelyik dolgozik, aki normális, de van, aki a családi pótlékból, szociális segélyből él.

– Nincs több tűzifa, ennyi volt – veszi fel a kis farakást az udvarra kilépő élettárs, Kovács András.

– Elég sok balhé volt itt, mióta a polgárőrök itt vannak, csend van. Akik akarnak, azok tudnak dolgozni – hangsúlyozza.

– Bár a közmunkán kívül nem sok lehetőség van – gondolkodik el.

– Én ellenben most találtam egyet egy cégnél.

– Szerintem jobban hallgatnak a romák egy roma polgárőrre, csak jobban tudnak velük beszélni, ismerik, közülük való. Jobban tudja, hogy kivel, hogy lehet viselkedni, mit lehet tenni – mondja a keleti csoportról egy ott lakó fiatalember.

Hamarosan forgalmas főúton megyünk keresztül, egymás után dübörögnek a kamionok. A nyolcvannyolc éves Magdi nénihez tartunk, aki éppen a kapu előtt beszélget. Őt is gyakran látogatják a polgárőrök.

– Hát – kuncog a jókedvű Magdi néni – jó, hogy vannak persze, nekem is bevilágítanak esténként a polgárőrök, amikor erre járnak. Jöhetnének sűrűbben is...

– Amúgy nem engedek be senkit, nekem csengethetnek, én ki nem jövök – legyint.

– Sok a lopás, sok olyan van, aki nem idevaló, de engem nem bántanak. Én már túl régóta itt élek...

Miközben a roma közösségi házban kialakított polgárőr iroda felé tartunk, Hornyik Jánost kérdezem, miért állt be huszonhat évvel ezelőtt polgárőrnek. Elmondja, családjában katonatiszt is van, neki is megtetszett ez a világ, az egyenruha, a rendszeretet.

– Szeretem csinálni. Az édesanyám cigány volt, apám pedig magyar ember, ahogy itt mondjuk, „alvégesi lakos”.

– Soha nem felejtem el, nagymamám mindig azt mondta: „Jankókám! Ha lopsz, akkor hazudsz is! Ha hazudsz, akkor lopsz is!” – ezek az intelmek nekem mindig megmaradtak...

– Tizenketten vagyunk jelen pillanatban, a vasúton túli romák lakta terület is hozzánk tartozik, de előfordul, hogy Surjányba is átmegyünk, vagy kerékpárral, vagy autóval.

– Vannak külső tanyák is idős emberekkel, akikhez rendszeresen kijárunk, otthagytuk a telefonszámunkat is.

– Általában este héttől tízig, fél tizenegyig járőrözünk – ezt már a takarosan berendezett irodában mondja. A falakon elismerések, oklevelek bizonyítják kitartó munkáját.

– A lakosok általában jól fogadnak minket, de vannak olyanok is, akik azt mondják, hogy „vamzerkodunk”, vagyis árulók, besúgók vagyunk.

– De buta emberek mindenhol vannak, ezekre nem adok, mert ha meghátrálnánk az ilyen szavaktól, akkor ki sem kéne menni az udvarra – legyint.

– Az itt élő lakosság kilencvenöt százalékával egyébként semmi baj nincs. Szerintem csak az a roma férfi vagy fiú viselkedik velünk máshogy, akik szeretnek mindenhez bal kézzel hozzányúlni... – mondja sejtelmesen.

Mivel a járőrök közül is sokan itt nőttek fel és rendszeresen járőröznek, sok mindent látnak, tudnak.

– Rendszeresen felütik a fejüket a droggal kapcsolatos problémák. Bár mi ezt látjuk, intézkedési jogunk nincs.

„Volt már belőle haláleset és olyan is, amikor hatan feküdtek a kórházban az olcsó drog miatt. Azt kellene megfogni, aki árulja...”

– A drogproblémában az olyan húsz, harminc év közötti fiatalok érintettek inkább, de azt tapasztalom, hogy ez is múlóban van. Látnak minket sűrűn, és ennek úgy tűnik, van visszatartó hatása – teszi hozzá bizakodva.

A keleti csoport a városi polgárőrség része, munkájukra büszke az elnök

– Három évvel ezelőtt hoztuk létre a keleti csoportot – meséli Kolozsi József, a Törökszentmiklósi Polgárőr Egyesület elnöke.

– Elég sok roma származású polgárőr jelentkezett hozzánk, megbíztam Hornyik Jánost, hogy szervezzen maga köré olyan embereket, akiket alkalmasnak tart és akikben megbízik.

– Ez a terület eléggé fertőzött volt bűnelkövetés szempontjából, szükség volt erre a csoportra. Tizenkét fős lett végül a keleti csoport, ezt a nevet adtam neki, így nem sért senkit, hiszen Törökszentmiklós keleti része tartozik hozzájuk, emellett a helyi labdarúgó-mérkőzéseket is mindig ők biztosítják.

– Azt, hogy mennyivel csökkent a bűnelkövetések száma ezen az egyébként nagy területen, nagyon nehéz megítélni, a rendőrséggel közösen dolgozunk.

– Formaruhában járnak szolgálatba, kaptunk két kerékpárt az Országos Rendőr-főkapitányságtól, polgárőr felirattal, ezzel járják a települést, de ha olyan az idő, autóval vagy gyalog is járőröznek.

– A magam részéről meg vagyok elégedve velük – tette hozzá büszkén az egyesület elnöke.

Molnár-Révész Erika